28. fejezet:

– Ha moccanni mersz – szólalt meg fenyegető hangon a támadó –, egy szempillantás alatt átdöföm ezzel a szívedet!

A vérfagyasztó szavak félig sem rémítettek meg annyira, mint az ismerős hang.

– Steve?!? – szóltam elakadó lélegzettel, és a nyárs hegye fölött az arcát kutattam a sötétben. Persze hogy ő volt az; nagyon bátornak igyekezett mutatni magát, de valójában ő is meg volt rettenve. – Steve, mi a... – A nyárs hegyét belém bökve elhallgattatott.

– Egy szót se! – sziszegte, és lekuporodott a sírkő mögé. – Nem akarom, hogy a barátod meghalljon bennünket.

– A kicsodám? Ja, Mr. Crepsleyre gondolsz?

– Larten Crepsleyre, Vur Horstonra – felelte gunyoros hangon. – Bánom is én, minek hívod. Vámpír, és kész. Engem csak ez érdekel.

– Mit keresel itt? – suttogtam.

– Vámpírra vadászok – morogta, és újra megbökött a nyárssal. – És nicsak! Mindjárt kettőt is találtam!

– Ide figyelj – mondtam inkább bosszúsan, mint félve (ha meg akart volna ölni, mindjárt meg kellett volna tennie, ahelyett hogy beszédbe elegyedik velem, mint ahogy a filmekben szokták) –, ha fel akarsz nyársalni ezzel a vacakkal, akkor rajta. De ha beszélgetni akarsz, akkor tedd el. Eléggé meg vagyok viselve, fölösleges új lyukakat vágnod rajtam.

Rám meredt, aztán néhány centire visszahúzta a nyársat.

– Minek jöttél ide? – kérdeztem. – Honnan tudtad, hogy ide kell jönnöd?

– Követtelek – felelte. – Az egész hétvégén a nyomodban voltam, miután láttam, hogy mit csináltál Alannel. Láttam, hogy Crepsley bement hozzátok. Láttam, hogy kidobott az ablakon.

– Te voltál az, aki belopódzott a nappaliba? – kérdeztem elakadó lélegzettel, visszaemlékezve a titokzatos éjszakai látogatóra.

– Én voltam – bólogatott. – Az orvosok túl gyorsan kiállították a halotti bizonyítványodat. Magam akartam ellenőrizni, hogy mi az ábra.

– Mi volt a papír, amit a számba dugtál?

– Lakmuszpapír – mondta. – Nedves felülethez érintve megváltozik a színe. Úgy értem, ha egy eleven testhez érinted. Ez és az ujjaidon lévő jelek megerősítették a gyanúmat.

– Te tudod, mit jelentenek ezek a jelek? – kérdeztem meglepetten.

– Olvastam róluk egy nagyon régi könyvben – felelte. – Ugyanabban, ahol megtaláltam Vur Horston arcképét. Sehol másutt nem említették, ezért azt hittem, ez is csak valamilyen vámpírmese. De amikor alaposabban megnéztem az ujjaidat, és...

Elhallgatott, és félrebillentette a fejét. Ekkor figyeltem csak fel rá, hogy nem hallom az ásás zaját. Egy pillanatra csend lett. Aztán Mr. Crepsley fojtott hangja hallatszott a temetőben.

– Darren, hol vagy? Darren!

Steve arca eltorzult a félelemtől. Hallottam a szívverését, és láttam, hogy kövér izzadságcseppek gurulnak le az arcán. Nem tudta, mitévő legyen. Nem gondolta át a dolgot.

– Jól vagyok – kiáltottam, amitől Steve összerándult.

– Hol vagy? – kérdezte Mr. Crepsley.

– Itt – válaszoltam, és Steve fegyverével mit sem törődve felálltam. – Kiment az erő a lábamból, le kellett feküdnöm egy percre.

– Jól érzed magad?

– Jól – feleltem. – Pihenek még egy kicsit, aztán újra megpróbálom. Kiáltson, ha készen van.

Visszakuporodtam, úgyhogy egyenesen belenézhettem Steve arcába. Már nem látszott olyan bátornak. A nyárs hegye a föld felé mutatott, így nem jelentett többé fenyegetést, ő pedig úgy ült ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Megsajnáltam.

– Miért jöttél ide, Steve? – kérdeztem.

– Hogy megöljelek – felelte.

– Engem? Az ég szerelmére, miért?

– Mert vámpír vagy – mondta. – Mi másért?

– De hiszen neked semmi kifogásod nincs a vámpírok ellen – emlékeztettem. – Magad is az akartál lenni.

– Igen – hördült fel. – Én akartam az lenni, és te lettél vámpír. Végig ez volt a terved, igaz? Azt mondtad neki, hogy gonosz vagyok. Te intézted úgy, hogy engem elutasítson, és te lehess...

– Tiszta marhaság – sóhajtottam. – Soha életemben nem akartam vámpír lenni. Csak azért mentem bele, hogy cserében megmentse az életedet. Meghaltál volna, ha nem leszek az inasa.

– És ezt el is higgyem? – horkantotta dühösen. – És én még azt hittem, hogy a barátom vagy! Hah!

– A barátod vagyok! – kiáltottam. – Semmit sem értesz, Steve! Soha nem tennék olyat, amivel ártanék neked. Gyűlölöm azt, ami velem történt. Csak azért tettem, hogy...

– Kímélj meg az érzelmes történeteidtől – fintorgott. – Mióta dédelgetted ezt a tervedet? Biztosan még aznap éjjel elmentél hozzá, amikor a műsor volt. Akkor szerezted meg Madame Octát is, igaz? Annak fejében adta oda neked, hogy beállsz hozzá inasnak.

– Nem, Steve, nem így volt! Ezt verd ki a fejedből.

De láttam a szemén, hogy meg van győződve erről, és hogy mondhatok, amit akarok, nem hisz nekem. Viszont szentül hiszi, hogy elárultam őt. Elloptam tőle azt az életet, amelyet magának szánt. Soha nem fog megbocsátani nekem.

– Most megyek – mondta, és négykézláb kissé távolabb mászott. – Azt hittem, meg foglak tudni ölni ma éjjel. Tévedtem. Még túl fiatal vagyok, nincs hozzá elég erőm vagy bátorságom. De jól vigyázz, Darren Shan – folytatta. – Egyszer felnövök. Idősebb leszek, és erősebb és bátrabb. Egész életemet arra fogom szánni, hogy fejlesszem a testemet, képezzem az elmémet, és akkor eljön majd a pillanat... amikor késznek érzem magam... amikor meglesz a kellő fegyverzetem, és készen állok... Akkor elfoglak és megöllek – fogadta meg ünnepélyesen. – Én leszek a világ legjobb vámpírvadásza, és nem lesz egy zug, ahová elbújhatsz előlem, és ahol nem talállak meg. Se lyuk, se sziklaszirt, se cella. Ha kell, a világ végéig elmegyek utánad – fogadkozott eszelősen csillogó szemmel. – Utánad és a tanítód után. És ha megtalállak benneteket, akkor acélhegyű nyárssal fogom átszúrni a szíveteket, aztán levágom és fokhagymával töltöm meg a fejeteket. Aztán elégedek mindkettőtöket, és a hamvaitokat beleszórom egy folyóba. Semmi esélyt nem hagyok számotokra. Biztos akarok lenni benne, hogy soha többé nem jöttök ki a sírotokból!

Szünetet tartott; elővett egy kést, és egy apró keresztet vágott vele a bal tenyerébe. Föltartotta a kezét, hogy láthassam a sebből kicsorduló vért.

– Erre a vérre esküszöm! – jelentette ki, majd megfordulva elfutott, és pillanatok alatt eltűnt a sötétség árnyai között.

A véres nyomokat követve utánafuthattam volna. Ha szólok Mr. Crepsleynek, a nyomára jutunk, és véget vetünk mind Steve Leopardnak, mind a fenyegetéseinek.

Ez lett volna a legokosabb.

De nem tettem. Nem tudtam megtenni. A barátom volt...