11. fejezet:

Mr. Crepsley és Madame Octa száma után újabb szünet következett. Megpróbáltam rávenni Steve-et, hogy árulja el, ki ez az ember, de mindössze ennyit mondott:

"Gondolkodnom kell a dologról." Aztán becsukta a szemét, lehajtotta a fejét, és erősen gondolkodott.

A szünetben megint körbehordoztak mindenféle cuccot: szakállakat, amelyek úgy néztek ki, mint a szakállas nőé, Kezes Hans-babákat, és ami a fő: Madame Octa mintájára készített műanyag pókokat. Kettőt vettem, egyet magamnak, egyet meg Annie-nak. Nem voltak olyan jók, mint az igazi, de megjárták.

Cukorból készült pókhálót is árultak. A maradék pénzemen vettem belőle hatot, és kettőt rögtön meg is ettem, míg a következő fenevad megjelenésére vártam. Olyan íze volt, mint a vattacukornak. A másodikat ráfektettem a számra, és ugyanúgy kezdtem nyalogatni, mint Mr. Crepsley.

Kialudtak a lámpák, és mindenki visszaült a helyére. Vasfogú Gertha száma következett. Megtermett nőszemély volt, vastag lábú, vastag karú, vastag nyakú.

– Hölgyeim és uraim, én vagyok Vasfogú Gertha! – jelentette be szigorú hangon. – Nekem van a világon a legerősebb fogam. Amikor kisbaba voltam, és az apám játékból bedugta az ujjait a számba, két ujját leharaptam!

Néhányan nevettek, de ő egy dühös pillantással elnémította őket.

– Nem vagyok komédiásnő! – csattant fel. – Ha még egyszer nevetnek rajtam, lejövök, és leharapom az orrukat!

Ez elég viccesen hangzott, mégsem mert senki még kuncogni sem.

Gertha nagyon hangosan beszélt, szinte minden mondata egy-egy kiáltás volt.

– A fogaim világszerte megdöbbentették a fogorvosokat! – folytatta. – Megvizsgálták minden nagyobb fogászati klinikán, de senki sem tudta megmagyarázni, mitől ilyen erősek! Hatalmas összegeket kínáltak, csak engedjem, hogy kisérletezzenek velem, de mivel szeretek utazgatni, visszautasítottam az ajánlatokat!

Fölkapott négy, egyenként körülbelül harminc centiméter hosszú, de különböző vastagságú acélrudat. Kért négy önként jelentkezőt a színpadra, s mindegyiküknek a kezébe nyomott egyet-egyet azzal, hogy próbálják meghajlítani őket. A férfiak nekiveselkedtek, de próbálkozásuk kudarcba fulladt. Akkor Gertha a kezébe vette a legvékonyabb rudat, betette a szájába, s egy szempillantás alatt szét is harapta!

A két felet visszaadta annak, akitől elvette. Az döbbenten nézte, majd a darab egyik végét bedugta a szájába, és ráharapott, hogy lássa, tényleg acélból van-e.

Kis híján beletörött a foga. Feljajdulása mindennél jobban bizonyította, hogy tényleg abból volt.

Gertha ugyanezt végigcsinálta a második és harmadik rúddal, melyek mindegyike vastagabb volt az előzőnél. Amikor a negyedikre, a legvastagabbra került a sor, azt úgy rágta szét darabokra, mintha csokoládéból lett volna.

Aztán a két csuklyás behozott egy jókora radiátort, Gertha pedig lyukasra harapdálta! Ezután adtak neki egy biciklit, amit kerekestül, mindenestül kis labdává rágott össze! Nem hinném, hogy van olyasmi a világon, amit Vasfogú Gertha ne tudna szétrágni, ha egyszer hozzáfog!

Újabb önkénteseket hívott föl a színpadra. Az egyiknek adott egy nagy kőtörő kalapácsot meg egy vésőt, a másiknak egy rendes kalapácsot és egy kisebb vésőt, a harmadiknak meg egy villanyfűrészt. Lefeküdt hanyatt, és a szájába vette a nagyobbik vésőt. Fejével intett az első önkéntesnek, hogy üssön a kőtörő kalapáccsal a vésőre.

A férfi magasan a feje fölé emelte a kőtörőt, és lesújtott vele. Azt hittem, hogy szét fogja zúzni vele a nő arcát. Az elakadó lélegzetekből meg abból, hogy az emberek a szemük elé kapták a kezüket, úgy ítéltem meg, hogy velem együtt sokan féltek ettől.

Gertha azonban nem volt bolond. Félrerántotta a fejét, és a kőtörő kalapács a padlóra zuhant. Fölült, és kiköpte a szájából a vésőt.

– Ohó! – horkantott föl. – Mit képzel, megőrükem?

Jött az egyik csuklyás, és elvette a kőtörőt a férfitól.

– Csak azért hívtam fel, hogy megmutassa: a kőtörő kalapács igazi – szólt a férfihoz Gertha. – Most figyeljenek! – fordult felénk ezután.

Visszafeküdt, és a szájába vette a vésőt. A kék csuklyás várt egy pillanatot, aztán a magasba emelte a kőtörőt, és lecsapott vele – még gyorsabban, még nagyobb erővel, mint az önkéntes az imént. Az ütés kellemetlen zajt csapva ütötte meg a véső végét.

Gertha felült. Azt vártam, hogy potyogni fognak a szájából a fogak, de amikor kinyitotta a száját, hogy kivegye a vésőt, még egy darabka zománc sem hiányzott róluk!

– Hah! – kiáltotta diadalmasan. – Azt hitték, túl nagy fába vágom a fejszémet!

Szólította a második önkéntest, azt, akinél a kisebb kalapács és véső volt. Figyelmeztette, hogy vigyázzon az ínyére, majd engedte, hogy a férfi helyezze el a vésőt a fogain, és püfölje őket kedvére. Annak majd leszakadt a karja a nagy erőlködésben, de Gertha fogainak nem tudott ártani.

A harmadik önkéntes le akarta fűrészelni őket a villanyfűrésszel. A szája egyik sarkától a másikig húzgálta a fűrészt, csak úgy pattogtak a szikrák, de amikor letette a szerszámot, és a por is elült, Gertha fogai ugyanolyan fehéren és keményen csillogtak, mint annak előtte.

Ő utána Sive és Seersa, az Ikercsavar következett. Egypetéjű ikrek voltak, és gumiemberek, akárcsak Bordás Alexander. Meg tudták csinálni például, hogy testüket egymás köré csavarták, mígnem olyanokká váltak, mint egy kétmellű, de hát nélküli ember, vagy akinek két felsőteste van, lába viszont nincs. Nagyon ügyesek voltak, és érdekes dolgokat csináltak, de a többiekhez képest unalmasnak tűntek.

Amikor Sive és Seersa befejezték, Mr. Tall lépett ki a színpadra, és megköszönte, hogy eljöttünk. Azt hittem, a szörnyek is kijönnek, és szépen felsorakoznak, de nem. Ehelyett Mr. Tall elmondta, hogy kifelé menet az előcsarnok végében még vásárolhatunk mindenfélét. Kérte, hogy meséljünk a show-ról a barátainknak. Aztán még egyszer megköszönte, hogy eljöttünk, és bejelentette, hogy a műsor ezzel véget ért.

Némi csalódottságot éreztem, amiért a vég ilyen gyengére sikerült. Már későre járt, és lehet, hogy a rémségek is elfáradtak, gondoltam. Felálltam, összeszedtem a vásárolt holmikat, és odafordultam Steve-hez, hogy mondjak neki valamit.

Steve kimeredt szemmel bámult el mellettem, föl, az erkélyre. Megfordukam, hogy lássam, mit néz, és ebben a pillanatban a mögöttem lévők sikoltozni kezdtek. Amikor fölnéztem, rögtön megértettem, miért.

A fönti erkélyről egy hatalmas kígyó, de olyan hosszú, amilyet még soha életemben nem láttam, siklott lefelé az egyik oszlopon az emberek felé!