9. fejezet:

Mihelyt Mr. Tall elhagyta a színpadot, és mi újra hátradőltünk a székünkben, megjelent a másik szörny, Bordás Alexander. Ő inkább mulatságos volt, mint ijesztő, ami jól is jött nekünk a szörnyűséges kezdet után. Én mellesleg a szám közben egyszer hátrasandítottam a vállam fölött, és láttam, hogy két csuklyás alak térden állva sikálja a padlóról a vért.

Életemben nem láttam még olyan vézna alakot, mint ez a Bordás Alexander! Úgy nézett ki, mint egy csontváz. Mintha hús nem is lenne rajta. Csak azért nem volt ijesztő, mert egyfolytában barátságosan vigyorgott.

Vidám zeneszóra körbetáncolta a színpadot. Olyan nevetséges látványt nyújtott a balettruhájában, hogy hamarosan mindenki a hasát fogta nevettében. Egy idő múlva abbahagyta a táncot, és nyújtózni kezdett. Azt állította magáról, hogy gumiember (olyasvalaki, akinek gumiból vannak a csontjai, és minden irányban tudja hajlítani őket).

Először hátradöntötte a fejét, de olyan mélyre, hogy úgy látszott, mintha levágták volna. Amikor hátat fordított, fordítva láttuk az arcát. Aztán hátrahajolt, egészen addig, míg a feje leért a földre! Ekkor átkarolta a lábát, és áthúzta köztük a fejét egészen maga elé. Olyan volt, mintha a feje a hasából nőtt volna ki!

Óriási tapsot kapott. Miután felegyenesedett, úgy kezdte körbecsavarni a testét, mint valami szívószálat. Egymás után ötször csavarodott körbe, mígnem a csontjai már recsegtek-ropogtak a feszüléstől. Így állt egy percig, majd mint a villám, gyorsan visszacsavarta magát.

Ezután fogott két bolyhos végű dobverőt, s az egyikkel megütötte egyik kiálló bordáját. Kitátotta a száját, amiből egy zenei hang jött ki! Arra a hangra emlékeztetett, amit a zongora ad ki. Aztán becsukta a száját, és a másik oldalán ütött rá az egyik bordájára. Ez valamivel erősebb és magasabb hangot szólaltatott meg.

Néhány ilyen bemelegítő ütés után nyitott szájjal dalokat kezdett játszani! Eljátszotta a "London hídja leszakadt" címűt, aztán néhány Beatles-számot és pár ismert tv-show szignálját is!

A vézna ember a közönség újrázása közepette távozott a színpadról. De itt nem volt divat ráadást adni.

Bordás Alexander után Kétgyomrú Rhamus következett, aki legalább olyan kövér volt, mint amilyen sovány Alexander. Bődületesen dagadt volt! Míg befelé lépdelt, recsegtek a lába alatt a színpad deszkái.

Egész a színpad széléig ment, és közben egyfolytában úgy tett, mintha előre akarna esni. Láttam, hogy az első sorban ülők egyre idegesebbek; voltak, akik a közeledtére felugráltak, és hátrébb húzódtak. Nem csodálkoztam rajtuk: ha tényleg le talál billenni, palacsintává lapítja őket!

– Helló – mondta, és megállt a színpad közepén. Vékonyka, nyüszítő hangja volt. – Úgy hívnak, hogy Kétgyomrú Rhamus. Tényleg két gyomrom van. Így születtem, akárcsak némely állatok. Az orvosok meg voltak döbbenve, és azt mondták, hogy torzszülött vagyok. Ezért csatlakoztam ehhez a társulathoz, és így kerültem ide ma este.

A nők, akik korábban a Farkasembert hipnotizálták, most betoltak két zsúrkocsit, megrakva mindenfélével: süteményekkel, chipsszel, hamburgerekkel, édességekkel és nagy fej káposztákkal. Még olyasmik is voltak rajtuk, amiket eddig nem is láttam, nemhogy ettem volna!

– Hű, ez remek – mondta Rhamus. Rámutatott egy hatalmas órára, melyet köteleken engedtek le a magasból, körülbelül három méterre a feje fölé. – Mit gondolnak, mennyi idő kell, míg mindazt, amit itt látnak, megeszem? – kérdezte, végignézve az ételek halmain. – Aki a legpontosabb becslést adja, az jutalmat kap.

– Egy óra! – kiáltotta be valaki.

– Negyvenöt perc! – üvöltötte egy másik hang.

– Két óra, tíz perc, harminchárom másodperc! – kiabálta egy harmadik. Hamarosan mindenki kiáltozott. Én egy óra három percet mondtam. Steve huszonkilenc percet. A legrövidebb idő tizenhét perc volt.

Amikor befejeztük a találgatást, megindították az órát, és Rhamus falatozni kezdett. Úgy falt, mint a szél. A két karja olyan sebesen mozgott, hogy alig lehetett látni. A száját mintha egy pillanatra se csukta volna be. Csak úgy lapátolta be magába az ételt, amit minden különösebb rágás nélkül rögtön lenyelt.

Tátott szájjal nézte mindenki. Én egészen rosszul lettem a látványtól. Volt, aki tényleg rosszul lett!

Végül Rhamus benyomta az utolsó sütit is, és a feje fölött lógó óra ketyegése elhallgatott.

Négy perc ötvenhat másodperc! Kevesebb mint öt perc alatt megevett mindent! El sem akartam hinni.

Ilyesmire ember nem képes, még akkor se, ha két gyom is van!

– Ez jólesett – mondta Rhamus –, de azért jöhetne még egy kis desszert.

Mialatt mi nevetve tapsoltunk neki, a csillogó ruhás nők elgurították a zsúrkocsikat, és behoztak egy másikat, tele üvegszobrocskákkal, villákkal és kanalakkal, meg fémhulladékkal.

– Mielőtt hozzákezdenék – szólt Rhamus –, figyelmesztetem önöket, hogy ne próbáljanak utánozni otthon. Én olyasmiket is meg tudok enni, amiktől a közönséges ember akár meg is fulladhat! Ne akarják utánam csinálni! Ha megteszik, meg is halhatnak!

És enni kezdett. Néhány anyacsavarral kezdte, amit szemrebbenés nélkül lenyelt. Amikor már megevett pár marékkal, megrázta hatalmas pocakját, és hallani lehetett, hogyan csörögnek benne a fémek.

Aztán a hasa hullámzani kezdett, és ő visszaköpdöste az anyacsavarokat! Ha csak egy vagy kettő lett volna, megkockáztatom, hogy eldugta a nyelve alá vagy a pofazacskójába, de ekkora mennyiséghez még a Kétgyomrú Rhamusnak sem volt elég nagy a szája!

Ezután az üvegfigurák következtek. Apró morzsákra rágta szét az üveget, majd egy korty víz kíséretében lenyelte. Utána rendre megette a kanalakat és villákat is. Először meghajlította őket, majd bedugta a szájába, és hagyta, hogy lecsússzanak. Azt mondta, a foga nem elég erős, hogy elharapja a fémet.

Mindezek után lenyelt egy hosszú fémláncot is. Majd szünetet tartott, és visszafojtotta a lélegzetét. A hasa korogni és rázkódni kezdett. Nem tudtam, mi történik, mígnem sóhajtott egyet, és egyszer csak azt láttam, hogy a lánc vége megjelenik a szájában.

Ahogy a lánc újra napvilágra került, láttam, hogy a kanalak és villák rá vannak fűzve! Képes volt rá, hogy a hasában átfűzze a láncot a karikákon! Hihetetlen volt.

Amikor Rhamus lement a színpadról, azt hittem, ezt a mutatványt senki sem múlhatja felül.

Tévedtem!