Mr. Crepsley, Gavner �s Cs�kos �pp egy sziklaboltozat� alag�t-labirintust der�tettek fel, amikor meghallott�k a k�zdelem t�voli visszhangj�t. Rohanv�st indultak visszafel�, s negyed�r�val azut�n, hogy legy�ztem a medv�t, meg is �rkeztek a harc sz�nhely�re. Elk�pedve hallgatt�k besz�mol�mat a t�rt�ntekr�l, valamint Harkat Muldsr�l. A t�rpe szem�ly addigra visszavette a k�peny�t �s a csukly�j�t, �s amikor megk�rdezt�k t�le, igaz-e, hogy tud besz�lni, egy hossz� percig csak hallgatott, �s m�r azt gondoltam, nem fog mondani semmit. De azt�n b�lintott, �s azt mormogta: – Igen.

Gavner a sz� szoros �rtelm�ben h�traugrott p�r l�p�st, amikor meghallotta, hogy a t�rpe besz�l. Mr. Crepsley csak d�bbenten r�zta a fej�t.

– Err�l majd m�g besz�l�nk – mondta. – El�bb foglalkozzunk a medv�vel. – Odakuporodott a kim�lt �llat mell�, �s a feje b�bj�t�l a sarka hegy�ig alaposan szem�gyre vette. – Mes�ld el pontosan, hogyan t�madt r�d – sz�l�tott fel, mire �n elmes�ltem, hogyan jelent meg v�ratlanul, s rontott nekem vadul. – Nem �rtem – r�ncolta Mr. Crepsley a homlok�t. – A medv�k csak akkor szoktak �gy viselkedni, ha valami felizgatta �ket, vagy ha ki vannak �hezve. Ez az �llat nem �hs�g�ben t�madt r�d – n�zd meg, milyen kerek a bend�je –, �s ha semmi olyat nem csin�lt�l, amivel felingerelhetted...

– Habzott a sz�ja – eml�keztem vissza. – Azt hiszem, veszett volt.

– Hamarosan kider�l. – A v�mp�r �les k�rmeivel felhas�totta a medve has�t. A v�g�shoz dugva az orr�t megszagolgatta a kicsordul� v�rt. Azt�n elfintorodott, �s f�l�llt.

– Na? – k�rdezte Gavner.

– A medve t�nyleg �r�lt volt – felelte Mr. Crepsley –, de nem a veszetts�gt�l. Hanem mert v�rszipolyv�rt ivott.

– Hogyhogy? – k�rdeztem elakad� l�legzettel.

– Nem tudom – v�laszolta Mr. Crepsley, �s f�lpillantott az �gre. – Van m�g id�nk hajnalig. K�vetj�k visszafel� a nyom�t, h�tha �tk�zben megtudunk egyet-m�st.

– �s mi legyen a halott t�rpe szem�llyel? – n�zett r� k�rd�n Gavner. – Eltemess�k?

– El akarod �t temetni... Harkat? – tette f�l Mr. Crepsley ugyanazt a k�rd�st, amit m�r �n is.

– Nem – r�zta meg a fej�t Harkat Mulds.

– Akkor itt hagyjuk – v�gta r� a v�mp�r. – A d�gev� bogarak �s madarak tiszt�ra fogj�k takar�tani a csontjait. Nincs vesztegetni val� id�nk.

A medve nyomait k�nny� volt k�vetni – m�g egy hozz�m hasonl�an tapasztalatlan kezd� is vil�gosan l�thatta a m�ly l�bnyomokat �s a let�rdelt �gakat.

Az �jszaka a v�g�hez k�zeledett, mire egy kis k�rak�shoz �rt�nk, ahol nyomban meg�rtett�k, mi vette el a medve esz�t.

A k�rak�s al�l f�lig kil�tszott egy b�borv�r�s b�r�, piros haj� test – egy v�rszipoly!

– A kopony�ja be van z�zva. Nyilv�n lezuhant, �s sz�rnyethalt – jelentette Mr. Crepsley, miut�n megvizsg�lta a tetemet. – A medve m�r �gy tal�lt r�, hogy el volt temetve, �s ki�sta. L�tj�tok rajta ezeket a harap�snyomokat? – mutatott a v�rszipoly has�n t�tong� lyukakra. – Ett�l hatalmasodott el rajta a t�boly – ugyanis a v�rszipolyok �s a v�mp�rok v�re m�rgez�. Ha nem �lted volna meg, egy vagy k�t �jszak�val k�s�bb mindenk�ppen elpusztult volna.

– Sz�val itt van a mi titokzatos v�rszipolyunk – morogta Gavner. – Nem csoda, hogy nem tal�ltuk meg.

– Legal�bb ezent�l nem kell f�ln�nk t�le, ugye? – s�hajtottam boldogan.

– �pp ellenkez�leg – csattant fel Mr. Crepsley. – Most m�g t�bb okunk van f�lni, mint eddig volt.

– Mi�rt? – csod�lkoztam. – Hiszen meghalt, nem?

– � igen – b�lintott Mr. Crepsley, majd r�mutatott a v�rszipoly test�t f�lig elbor�t� k�vekre. – De ki temette el?

Egy szikla l�b�n�l �t�tt�nk t�bort: leveles �gakb�l k�sz�tett�nk mened�ket, ahol a v�mp�rok a napf�nyt�l v�dve alhattak. Amikor beh�z�dtak az �gak v�delm�be, Harkat �s �n le�lt�nk a lev�lkunyh� bej�rata el�, �s a t�rpe szem�ly hozz�fogott, hogy elmes�lje hihetetlen t�rt�net�t. A farkasok vad�szni mentek, csak Rudi szuny�k�lt az �lemben �sszeg�mb�ly�dve.

– Az eml�keim... nem... �llnak �ssze... teljesen – kezdte Harkat. A besz�d nem ment neki k�nnyen, gyakran meg kellett �llnia, hogy l�legzetet vegyen. – Sokminden... hom�lyos. Elmes�lem... amire... eml�kszem. El�sz�r is... �n... szellem vagyok.

Teljesen led�bbent�nk.

– Szellem! – ki�ltotta Mr. Crepsley. L�ttam, hogy mindj�rt leesik az �lla. – Lehetetlen!

– Ahogy mondod – tette hozz� vigyorogva Gavner. – M�g hogy szellem! Mi, v�mp�rok nem hisz�nk ilyen badars�gokban, igaz, Larten?

Miel�tt Mr. Crepsley v�laszolhatott volna, Harkat helyesb�tett.

– Azt kellett volna... mondanom, hogy... szellem voltam. Az eg�sz... t�rpe n�ps�g... szellem volt. Am�g... meg nem �llapodtak... Mr. Tinyvel.

– Nem �rtem – sz�lt k�zbe Gavner. – Meg nem �llapodtak? Miben? Milyen felt�telekben?

– Mr. Tiny... tud besz�lni... a halottakkal – magyar�zta Harkat. – Amikor meghaltam... nem hagytam el... a f�ldet. A lelkem... itt ragadt. Mr. Tiny... r�m tal�lt. Az mondta... ad testet. �s �jra �lhetek... Cser�ben... szolg�lnom kell �t... t�rpe szem�lyk�nt.

Harkat elbesz�l�se szerint minden t�rpe szerz�d�st k�t�tt Mr. Tinyvel, de mindenki m�s �s m�s fek�tellel. Nem kellett �r�k id�kre �t szolg�lniuk. El�bb vagy ut�bb megszabadultak: egyesek arra, hogy sz�rke b�r�, t�rpe test�kben �ljenek tov�bb, m�sok �jj�sz�let�sre, megint m�sok, hogy eljussanak a mennybe vagy a paradicsomba, vagy ahol a holt lelkek haz�ja van.

– Ilyen hatalma van Mr. Tinynek? – h�ledezett Mr. Crepsley.

Harkat b�lintott.

– �s te m�gis mif�le alkut k�t�tt�l vele? – k�v�ncsiskodtam.

– Nem... tudom – v�laszolta. – Nem... eml�kszem.

Rengeteg dologra nem tudott visszaeml�kezni. Nem tudta p�ld�ul, ki volt �let�ben, egy�ltal�n mikor �lt �s hol, sem azt, hogy mi�ta halott. M�g arra sem eml�kezett, hogy f�rfi volt-e vagy n�! A t�rpe n�ps�g "nemtelen", nem voltak se f�rfiak, se n�k.

K�k csukly�s k�peny�ket csak a l�tszat kedv��rt viselt�k. Ezzel szemben a maszkra sz�ks�g�k volt, abb�l j� n�h�ny tartal�k is akadt n�luk, t�bbek k�z�tt a b�r�k al� varrva is hordtak egyet a m�g nagyobb biztons�g kedv��rt! A leveg� ugyanis hal�los m�reg volt nekik – ha t�z-tizenk�t �r�n kereszt�l k�z�ns�ges leveg�t sz�vtak be, meghaltak. A maszkjukban l�v� vegyi anyagok tiszt�tott�k meg a leveg�t.

– Hogy halhattok meg, ha m�r egyszer meghaltatok? – �rtetlenkedtem.

– A testem... meghalhat, mint... ak�rki m�s�. Ilyenkor... a lelkem visszamegy oda... ahol volt.

– �s k�thetsz m�sik szerz�d�st Mr. Tinyvel? – �rdekl�d�tt Mr. Crepsley.

– Nem biztos – r�zta meg a fej�t Harkat. – Nem... hiszem. Gondolom... csak egy lehet�s�get... kapunk... egy �j �letre.

A t�rp�k olvastak egym�s gondolataiban. Ez�rt nem besz�ltek soha. Harkat nem volt benne biztos, tudnak-e a t�bbiek besz�lni, vagy sem. Amikor megk�rdezt�k, eddig mi�rt nem sz�lalt meg, sz�j�t ferde vigyorra h�zva azt felelte, hogy eddig nem volt mi�rt.

– Kell hogy legyen valami oka – er�sk�d�tt Mr. Crepsley. – Annyi �vsz�zad �ta, ami�ta ismer�nk benneteket, egyetlen t�rpe szem�ly sem sz�lalt meg soha, m�g haldokolva vagy nagy f�jdalmakat elszenvedve sem. Mi�rt te t�rted meg most e hossz� hallgat�st? �s mi�rt?

Harkat habozni l�tszott, majd azt felelte:

– �zenetem van... Mr. Tiny meghagyta... hogy adjak �t egy �zenetet... a v�mp�r hercegeknek. �gyhogy... hamarosan mindenk�ppen... meg kellett volna... sz�lalnom.

– �zenet? – hajolt el�re Mr. Crepsley, de ahogy r�esett a nap f�nye, nyomban vissza is h�z�dott a leveles �gak v�delm�be. – Mif�le �zenet?

– A hercegeknek... sz�l – felelte Harkat. – Nem hinn�m... hogy elmondhatom... nektek.

– Rajta, Harkat – unszoltam. – Nem mondjuk meg nekik, hogy el�rultad. B�zhatsz benn�nk.

– Nem fogj�tok... elmondani? – fordult Harkat Mr. Crepsleyhez �s Gavnerhez.

– Lakat van a sz�mon – �g�rte �nnep�lyesen Gavner. Mr. Crepsley m�r nehezebben k�telezte el mag�t, de v�g�l � is r�b�lintott.

Harkat vett egy m�ly leveg�t.

– Mr. Tiny azt mondta... mondjam meg a... hercegeknek... k�zeledik a... V�rszipolyok Ur�nak... �jszak�ja. Ennyi... az eg�sz.

– K�zeledik a V�rszipolyok Ur�nak �jszak�ja? – ism�teltem meg. – H�t ez meg mif�le �zenet?

– Nem tudom... mit jelent – felelte Harkat. – Nekem csak... �t kell adnom... az �zenetet.

– Mit gondol, Gavner... – kezdtem, de megl�tva a v�mp�rok arc�t, torkomra forrt a k�rd�s. Nekem ugyan semmit sem mondott Harkat �zenete, de a jelek szerint ann�l sokatmond�bb volt a v�mp�rok sz�m�ra. Az arcuk m�g a szokottn�l is jobban elfeh�redett, �s reszkettek a f�lelemt�l. Ami azt illed, akkor sem n�zhettek volna ki r�m�ltebbnek, ha valahol a szabadban f�ldh�z c�vekelik �ket, hogy ott v�rj�k ki a napfelkelt�t!

Mr. Crepsley �s Gavner nem magyar�zt�k meg azonnal, mit jelent Harkat �zenete – a d�bbenett�l sz�lni sem tudtak –, �gy azt�n a k�vetkez� h�rom-n�gy �jszaka alatt apr�nk�nt �s els�sorban Gavnert�l kellett megtudnom, mir�l van sz�.

A dolog azzal �llt �sszef�gg�sben, amit �vsz�zadokkal ezel�tt, a v�rszipolyok elszakad�sa idej�n Mr. Tiny mondott a v�mp�roknak. A harcok elcsitult�val megl�togatta a hercegeket a V�mp�rok Hegy�n, �s elmondta nekik, hogy a v�rszipolyok nem szervez�dnek rangsor szerinti rendbe (ez Mr. Crepsley kifejez�se), vagyis nincsenek t�bornokaik, sem hercegeik. Senki senkinek nem ad utas�t�sokat, �s senki nem akar a t�bbiek vez�re lenni.

– T�bbek k�z�tt ez�rt v�ltak k�l�n – magyar�zta Gavner. – Nem tetszett nekik az, ahogy a v�mp�rok int�zt�k az �gyeiket. Nem tartott�k rendes dolognak, hogy az egyszer� v�mp�rok engedelmess�ggel tartoznak a Vez�rkarnak, a Vez�rkar pedig a hercegeknek.

Hangj�t lehalk�tva, hogy Mr. Crepsley ne hallja, hozz�tette:

– �szint�n sz�lva bizonyos dolgokban egyet�rtek vel�k. T�nyleg ideje volna v�ltoztatni egy s m�son. A rendszer ugyan �vsz�zadokig hib�tlanul m�k�d�tt, de ez nem jelenti azt, hogy t�k�letes volna.

– Azt akarja mondani, hogy sz�vesebben lenne v�rszipoly? – n�ztem r� h�ledezve.

– Sz� sincs r�la! – nevetett. – Gyilkolnak, �s elt�rik, hogy az ilyen Murlough-f�le �r�ltek kedv�kre gar�zd�lkodjanak a vil�gban. Sokkal jobb v�mp�rnak lenni. De ett�l m�g nyugodtan napirendre t�zhetn�nk n�h�ny �tlet�k megvitat�s�t. T�bbek k�z�tt a V�mp�rok Hegy�re val� suhan�s tilalm�t, ami igaz�n nevets�ges szab�ly, ennek ellen�re csak a hercegek v�ltoztathatj�k meg. Nekik viszont semmi olyat nem kell megv�ltoztatniuk, amit nem akarnak, tekintet n�lk�l arra, hogy mi, t�bbiek, mit gondolunk az adott dologr�l. A t�bornokoknak v�gre kell hajtaniuk mindent, amit a hercegek parancsolnak, a k�z�ns�ges v�mp�roknak pedig mindazt, amit a t�bornokok mondanak. J�llehet a v�rszipolyok nem hittek a vez�rekben, Mr. Tiny azt mondta, egy �jszak�n el� fog �llni egy harcos. �gy ismerik majd, mint a V�rszipolyok Ur�t, �s a t�bbiek vakon fogj�k k�vetni, �s mindent megtesznek, amit csak mond.

– �s mi ebben a rossz? – k�rdeztem, mintha nem tudn�m, hogy a v�rszipolyok vesz�lyesek r�nk n�zve.

– V�rj csak, m�g meghallod a k�vetkez� j�slatot – felelte Gavner komoran. – Nem sokkal hatalomra ker�l�se ut�n a V�rszipolyok Ura h�bor�ba fogja vezetni alattval�it a v�mp�rok ellen. Ezt a h�bor�t a v�mp�rok k�ptelenek megnyerni, figyelmeztetett Mr. Tiny. El fogj�k t�r�lni �ket a f�ld sz�n�r�l.

– Ez igaz? – k�rdeztem elborzadva.

Gavner v�llat vont.

– H�tsz�z �ve ezt k�rdezgetj�k magunkt�l mi is. Mr. Tiny hatalm�t senki sem vonja k�ts�gbe – t�bbsz�r is bizonys�g�t adta annak, hogy belel�t a j�v�be –, de n�ha hazugs�gokat mond. Gonosz kis f�reg.

– Mi�rt nem veszik �ld�z�be a v�rszipolyokat, �s �lik meg �ket egyt�l egyig? – f�rmedtem r�.

– Mr. Tiny azt mondta, bizonyos v�rszipolyok t�l�ln�k, �s mindenk�ppen elj�nne a V�rszipolyok Ura. Egy�bk�nt pedig a vel�k folytatott h�bor� t�l sok �ldozatot k�vetelne. Az emberek m�r hal�lra �ld�ztek, �s nem sok h�ja volt, hogy teljesen ki nem irtottak benn�nket. Legokosabbnak t�nt a fegyversz�net.

– Semmif�le m�d nincs r�, hogy a v�mp�rok legy�zz�k a v�rszipolyokat? – k�rdeztem.

– Nem tudom – vakargatta a fej�t Gavner. – T�bben vagyunk, mint �k, egyforma er�sek is, ez�rt nem tudom, mi�rt ne gy�zhetn�nk le �ket. De Mr. Tiny szerint nem sz�m�t, mennyien vagyunk.

Elhallgatott, majd kisv�rtatva hozz�tette:

– Egyetlen dolog van, amiben rem�nykedhet�nk. A V�rk�.

– Az mi?

– Majd megl�tod, ha meg�rkez�nk a V�mp�rok Hegy�re. Egy szentk�nt tisztelt b�v�s ikon. Mr. Tiny szerint, ha elej�t tudjuk venni, hogy a v�rszipolyok kez�be ker�lj�n, akkor egy �jszaka, hossz� id�vel a megv�vott �s elvesztett h�bor� ut�n, fajunk es�lyt kap r�, hogy felt�madjon hal� por�b�l, �s �j vir�gz�snak induljon.

– Hogyan? – n�ztem r� k�v�ncsis�gt�l �sszer�ncolt homlokkal.

– Ez a k�rd�s az�ta k�szteti t�preng�sre a v�mp�rokat, ami�ta el�sz�r tett�k fel – mosolygott Gavner. – Hadd l�ssam, te kital�lod-e – mondta, �s r�m kacsintott.

Ilyen zavarba ejt� m�don v�gz�d�tt a besz�lget�s�nk.

Egy h�t m�lva meg�rkezt�nk a V�mp�rok Hegy�hez. Nem ez volt a legmagasabb hegy a vid�ken, de �gbe t�r�, meredek szikl�i l�tt�n az volt az ember �rz�se, hogy lehetetlen f�lkapaszkodni a tetej�re.

– Hol van a palota? – k�rdeztem, szememet a havas cs�csra meresztve, amely mintha egyenesen a f�l�tte f�gg�, lassan megtel� holdra mutatott volna.

– Palota? – k�rdezte vissza Mr. Crepsley.

– Ahol a v�mp�r hercegek laknak. – Mr. Crepslcy �s Gavner hars�ny hahot�z�sban t�rtek ki. – Mi olyan vicces? – rivalltam r�juk.

– Mit gondolsz, meddig siker�lne megmaradnunk �szrev�tlennek, ha palot�t �p�ten�nk egy hegy oldal�ban? – tudakolta Mr. Crepsley.

– Akkor hol...? – De m�r akkor kezdtem sejteni. – A hegy belsej�ben van!

– Term�szetesen – mosolygott sz�lesen Gavner. – A hegy belseje egyetlen �ri�si m�hkapt�r, tele barlangokkal �s kamr�kkal. Minden, amit csak egy v�mp�r megk�v�nhat, megtal�lhat� odabent – kopors�k, d�zsasz�m az emberv�r, ennival� �s bor. Odakint csak akkor fogsz v�mp�rt l�tni, ha �pp akkor �rkezik, t�vozik vagy vad�szni indul.

– Hogy jutunk be?

Mr. Crepsley meg�t�gette oldalt az orr�t.

– Figyelj, �s megl�tod.

Megker�lt�k a hegy szikl�s alapj�t. Mr. Crepsley �s Gavner r�m izgatottak voltak – �mb�r csak Gavner mutatta ki. Az �regebb v�mp�r ugyanolyan flegm�n viselkedett, mint mindig, �s csak olyankor vigyorgott mag�ban, �s d�rzs�lgette �ssze j� el�re a tenyer�t, amikor azt hitte, nem figyel r� senki.

El�rkezt�nk egy hat vagy h�t m�ter sz�les patakhoz, melynek vize igen sebesen folyt lefel�, �s vastag sug�rban z�dult az alant elter�l� s�k ter�letekre. Mik�zben er�nket megfesz�tve f�lfel� haladtunk a sodr�s ellen�ben, a magunk m�g�tt hagyott s�kon egy mag�nyos farkas jelent meg von�tva. Cs�kos �s a t�bbiek megtorpantak. Cs�kos f�l�t hegyezve hallgat�zott, majd vissza�v�lt�tt. Azt�n farkcs�v�lva r�m n�zett.

– B�cs�zik – magyar�zta Mr. Crepsley, de m�r magamt�l is kital�ltam.

– Musz�j elmenni�k? – k�rdeztem.

– Ez�rt j�ttek... hogy tal�lkozzanak a fajt�rsaikkal. Kegyetlens�g lenne arra k�rni �ket, hogy maradjanak vel�nk.

Morcosan b�lintottam, �s leny�ltam, hogy megvakarjam Cs�kos f�le t�v�t.

– �r�l�k, hogy megismertelek, Cs�kos – mondtam. Azt�n megpaskoltam Rudit. – Hi�nyozni fogsz, te kis vakarcs.

A feln�tt farkasok elindultak. Rudi t�tov�n n�zett hol r�m, hol a t�voz� farkasokra. Egy pillanatig azt hittem, tal�n m�gis velem marad, de azt�n vakkantott egyet, nedves orr�t csupasz l�bfejemhez d�rg�lte, �s a t�bbiek ut�n iramodott.

– M�g tal�lkozol vele – �g�rte Gavner. – Visszafel� j�vet megkeress�k �ket.

– Persze – h�ztam el a sz�mat, mint akit nem k�l�n�sebben �rdekel a dolog. – Minden ok�. Csak egy falka buta farkas. Engem ugyan nem �rdekelnek. M�g ez a k�ly�k sem!

– Persze, hogy nem – somolygott Gavner, mik�zben � is a t�voz� falk�t b�multa.

– Gyer�nk tov�bb – adta ki az utas�t�st Mr. Crepsley, �s tov�bb l�pdelt felfel�. – Nem �llhatunk itt eg�sz �jszaka n�h�ny r�hes farkas ut�n epekedve. – L�tva, milyen szemeket meresztek r�, zavartan elk�hintette mag�t. – Tudod – tette hozz� csendesen –, a farkasok egyetlen arcot sem felejtenek el. A k�ly�k m�g v�n kor�ban is eml�kezni fog r�d.

– Komolyan? – k�rdeztem.

– Igen – felelte, azt�n megfordult, �s tov�bbindult.

Gavner �s Harkat felz�rk�ztak m�g�.

�n m�g egyszer utolj�ra visszan�ztem a t�volod� farkasokra, azt�n egy lemond� s�hajjal felkaptam a h�tizs�komat, �s indultam ut�nuk.