R�viddel �jf�l el�tt �bredtem. Kiny�jt�ztattam tagjaimb�l a merevs�get – mit nem adtam volna egy �gy�rt vagy egy f�gg��gy�rt! –, azut�n kil�ptem a barlangb�l, hogy megszeml�ljem a kop�r vid�ket, mely k�r�lvett benn�nket. Nem sok lehet�s�gem volt a t�jban gy�ny�rk�dni, hiszen �jszaka utaztunk. Csak az ehhez hasonl� nyugodt pillanatokban tudtam kis id�re meg�llni �s k�r�ln�zni.

M�g nem �rt�k el a h�hat�rt, de a civiliz�lt vil�got t�bb�-kev�sb� magunk m�g�tt hagytuk. Itt, ezen a k�ves �s bar�ts�gtalan vid�ken kev�s �s egym�st�l nagy t�vols�gokra lak� ember �lt. M�g �llatokat is csak elv�tve l�ttunk, j�llehet voltak k�zt�k el�g strapab�r�k ahhoz, hogy ha nehezen is, de meg�ljenek errefel�. Legink�bb r�nszarvasok, farkasok �s medv�k lakt�k a vid�ket.

Hetek �ta, tal�n egy h�napja is �ton voltunk m�r – az els� n�h�ny �jszaka ut�n elvesz�tettem az id��rz�kemet. Ak�rh�nyszor megk�rdeztem Mr. Crepsleyt, h�ny kilom�ter lehet m�g h�tra, � csak ennyit felelt mosolyogva: "M�g menn�nk kell egy keveset."

Amikor el�rt�k a neh�z, szikl�s terepet, a l�bam egy-kett�re tele lett sebekkel. Mr. Crepsley bekente a talpamat az �tk�zben tal�lt gy�gyf�vek nedv�vel, s p�r �jszak�n �t, m�g a sebeim be nem gy�gyultak (gyorsabban gy�gyultak, mint az emberek sebei), a h�t�n vitt. Att�l kezdve semmi bajom sem volt.

Egyik �jszaka azt tal�ltam mondani: k�r, hogy a t�rpe n�ps�g is vel�nk van, k�l�nben mindv�gig vihetne a h�t�n, �s suhanva tehetn�nk meg az eg�sz utat. (A v�mp�rok emberfeletti gyorsas�ggal tudnak futni, s valahogy �gy illannak �t a t�ren, ahogy az angolna siklik ki a h�l�b�l. �k maguk "suhan�snak" h�vj�k ezt.) Azt felelte, hogy lass� halad�sunknak semmi k�ze a t�rpe n�ps�ghez.

– A V�mp�rok Hegy�hez vezet� �ton tilos a suhan�s – magyar�zta. – Ezen az �ton a gyeng�nek ki kell hullania az er�sek k�z�l. A v�mp�rok bizonyos �rtelemben k�ny�rtelenek. Nem hisz�nk abban, hogy t�mogatnunk kellene azt, aki maga nem k�pes elviselni a viszontags�gokat.

– Nem valami rendes dolog – jegyeztem meg. – �s ha valaki �reg vagy sebes�lt?

Mr. Crepsley v�llat vont.

– Az vagy el se indul, vagy belepusztul a v�llalkoz�sba.

– Ez tiszt�ra h�lyes�g – h�borogtam. – Ha �n tudn�k suhanni, biztos, hogy megtenn�m. Senki se tudn� meg.

– M�g most sem �rtesz benn�nket – s�hajtotta Mr. Crepsley. – A t�rs f�lrevezet�se nem vall nemes �rz�letre. Mi b�szke teremtm�nyek vagyunk, Darren, a magunk szigor� szab�lyai szerint �l�nk. �gy tartjuk, jobb meghalni, mint elvesz�teni a becs�letet.

Mr. Crepsley gyakran besz�lt b�szkes�gr�l, a jellem nemess�g�r�l, az �nmagunkhoz val� h�s�gr�l. A v�mp�rok kem�ny fick�k, mondogatta, amennyire csak lehet, szeretnek term�szetk�zelben �lni. Ritka id�szakokt�l eltekintve az �let�k cseppet sem k�nny�, de �k �gy szeretik.

– Az �let egyetlen nagy kih�v�s – mondta nekem egyszer –, �s csak azok tudj�k igaz�n, mit jelent �lni, akik elfogadj�k a kih�v�st.

Lassank�nt hozz�szoktam a t�rp�khez, akik �jszak�nk�nt n�m�n, k�z�ny�sen �s ped�nsan haladtak a nyomunkban. Nappal, m�g mi aludtunk, vad�sztak, hogy legyen mit enni�k. Mire felkelt�nk, m�r t�l voltak az ev�sen, a p�r �rai alv�son, �s �tra k�szen �lltak. Mindig egyforma iramban k�vettek benn�nket. �gy mas�roztak ut�nunk, n�h�ny m�terrel lemaradva, mint a robotok. Azt hittem, a biceg� majd k�nl�dni fog, de semmi jel�t nem mutatta, hogy nehez�re esne a j�r�s.

Mr. Crepsley �s �n t�bbnyire szarvasokon �lt�nk. Forr�, s�s v�r�k kifejezetten �zlett nekem. Palackozott emberv�rt is ittunk az �ton – a v�mp�roknak, hogy eg�szs�gesek maradjanak, rendszeres id�k�z�nk�nt egy-egy adag emberv�rt is kell inniuk, �s noha jobban esett nekik, ha k�zvetlen�l a v�n�b�l sz�vhatt�k ki, palackozva is tudt�k t�rolni. Ezzel egy�tt, minden v�ratlan eshet�s�gre k�szen, be kellett osztanunk a k�szleteket.

Mr. Crepsley nem engedte, hogy t�zet gy�jtsak a szabadban – t�l felt�n� lett volna –, de a pihen�pontokon rakhattam t�zet. A pihen�pontok olyan barlangok vagy f�ld alatti �regek voltak, ahol palackozott emberv�r �s kopors�k v�rtak r�nk. Itt a v�mp�rok megpihenhettek, �s egy vagy k�t napra megh�zhatt�k magukat. Nem sok ilyen hely akadt – k�r�lbel�l egy h�tbe telt, mire egyikt�l eljutottunk a m�sikig –, �s volt k�zt�k olyan is, amelyiket valamilyen �llat elfoglalta vagy feld�lta, ami�ta Mr. Crepsley utolj�ra megfordult benne.

– Hogy lehet, hogy pihen�pontokat enged�lyeznek, cip�t vagy k�telet meg nem? – k�rdeztem egy �jjel, mik�zben a l�bunkat melengett�k a t�zn�l, �s s�lt szarvash�st falatoztunk (legt�bbsz�r nyersen ett�k).

– A pihen�pontokat a v�rszipolyokkal v�vott h�tsz�z �vvel ezel�tti h�bor� ut�n �ll�tottuk fel – magyar�zta a v�mp�r. – A harc sor�n sok t�rzs�nket elvesztett�k, az emberek pedig m�g t�bbet meg�ltek k�z�l�nk. A sz�munk v�szesen megfogyatkozott. A pihen�pontok azt a c�lt szolg�lt�k, hogy k�nnyebben juthassunk el a V�mp�rok Hegy�hez. Egyesek ellenzik �s soha nem is veszik ig�nybe, de a legt�bben elfogadj�k ezt a k�nny�t�st.

– Tulajdonk�ppen h�ny v�mp�r l�tezik? – tudakoltam.

– K�t- �s h�romezer k�z� tehet� a sz�munk – v�laszolta. – De lehet, hogy p�r sz�zzal t�bb vagy kevesebb.

– Ez sok! – f�ttyentettem elismer�en.

– Mi az a h�romezer! – horkant fel. – Gondolj csak az emberek milli�rdjaira!

– �n kevesebbre sz�m�tottam – ismertem be.

– Valaha sz�zezern�l is t�bben voltunk – vil�gos�tott fel Mr. Crepsley. – De az m�r r�gen volt.

– Mi t�rt�nt vel�k? – faggattam.

– Meg�lt�k �ket – s�hajtotta Mr. Crepsley. – V�geztek vel�k az emberek ny�rsai, a betegs�gek, a vereked�sek – a v�mp�rok nagyon szeretnek verekedni. Azokban az �vsz�zadokban, amikor a v�rszipolyok m�g nem szakadtak el t�l�nk s nem v�ltak val�di ellens�geinkk�, egym�s k�z�tt harcoltunk, �s sokan p�rbajban vesztett�k �let�ket. M�r-m�r a kipusztul�s r�me fenyegetett benn�nket, de valahogy m�gis siker�lt �letben maradnunk.

– H�ny v�mp�r t�bornok van? – k�v�ncsiskodtam tov�bb.

– H�rom-n�gysz�z.

– H�t v�rszipoly?

– K�tsz�z�tven? H�romsz�z? Pontosan nem lehet tudni.

Mik�zben ez a r�gi besz�lget�s j�rt a fejemben, Mr. Crepsley kil�pett a m�g�ttem l�v� barlangb�l, �s n�zte a lemen� napot. Pontosan olyan sz�n� volt, mint az � narancss�rga t�skehaja. Nagy form�ban volt – ahogy k�zeledt�nk a V�mp�rok Hegy�hez, egyre hosszabbodnak az �jszak�k, �gyhogy a szokottn�l nagyobb t�vokat tudott megtenni.

– Mindig �lvezettel n�zem, ahogy lemegy – jegyezte meg Mr. Crepsley. Egy�rtelm� volt, hogy a napr�l besz�l.

– Azt hittem, hamarabb fog havazni – m�l�ztam.

– Nemsok�ra b�viben lesz�nk a h�nak – nyugtatott meg. – A h�ten m�r el kell jutnunk a h�torlaszokhoz. – Lepillantott a l�bamra. – Ki fogod b�rni a kem�ny hidegeket?

– Eddig mindent kib�rtam, nem?

– Ez volt az �t k�nnyebbik r�sze – felelte mosolyogva, majd l�tva k�ts�gbeesett arcomat, h�tba v�gott. – Ne agg�dj, minden rendben lesz. De sz�lj, ha megint fels�rted a l�badat. Az �t ment�n itt-ott n�nek olyan cserj�k, amelyeknek a nedve begy�gy�tja a b�r s�r�l�seit.

Csukly�jukat az arcukba h�zva a t�rp�k is kij�ttek a barlangb�l. Az �p l�b� egy d�gl�tt r�k�t hozott mag�val.

– K�szen vagy? – n�zett r�m Mr. Crepsley.

B�lintottam, �s f�ll�d�tottam a h�tamra a h�tizs�komat. V�gign�zve az el�tt�nk elter�l� szikl�s fenns�kon, feltettem a szok�sos k�rd�st:

– Messze van m�g?

Mr. Crepsley elmosolyodott, majd elindult, �s csak a v�ll�n �t sz�lt vissza:

– M�g menn�nk kell egy keveset.

M�rgesen d�nny�gve az orrom alatt visszatekintettem a viszonylag k�nyelmes barlangra, majd nyom�ba szeg�dtem.

A t�rpe n�ps�g is felz�rk�zott m�g�nk, s kisv�rtatva furcsa, recseg� zajok jelezt�k, hogy a d�gl�tt r�ka csontjait ropogtatj�k.

N�gy �jszak�val k�s�bb szakad� h�es�sbe jutottunk. �jjeleken �t egyetlen hatalmas, fagyos �s kietlen h�mez�n �t vezetett az utunk, de azt�n �jb�l megjelentek a f�k, a n�v�nyek �s az �llatok.

A l�bamat k�t j�gtusk�nak �reztem, de �sszeszor�tott foggal tapostam a havat, �s igyekeztem tudom�st sem venni a hidegr�l. A legrosszabb az volt, amikor alkonyatkor f�l kellett kelni, miut�n az eg�sz napot magam al� h�zott l�bbal aludtam �t. Az �bred�st k�vet� egy-k�t �r�ban bizserg�n f�jtak �s viszkettek a l�bujjaim, �s azt hittem, egyenk�nt le fognak t�rni. Azt�n megindult benn�k a v�rkering�s, �s ism�t j�l �reztem magam – eg�szen a k�vetkez� �jszak�ig.

Borzaszt�an kellemetlen a szabad �g alatt aludni! Rendszerint egym�s mellett fek�dt�nk, ruh�st�l – a h�hat�r el�r�se �ta nem vetk�zt�nk-�lt�zt�nk –, �s r�nszarvasb�rb�l heveny�szett durva takar�t ter�tett�nk magunkra. De m�g �gy is, hogy meleg�tett�k egym�st, majd megfagytunk. Madame Oct�nak k�nny� volt – v�gan szuny�k�lt kalitk�ja v�delm�ben, s csak enni �bredt f�l n�h�ny naponk�nt. Gyakran eszembe jutott, b�rcsak helyet cser�lhetn�k vele.

Ha a t�rp�k �rezt�k is a hideget, nem adt�k tan�jel�t. Ha aludni akartak, nem vesz�dtek takar�kkal, csak leheveredtek egy bokor al� vagy nekit�masztott�k a h�tukat egy szikl�nak.

Az utols� pihen�pont elhagy�sa ut�n csaknem h�rom h�ttel �rt�k el a k�vetkez�t. Alig v�rtam, hogy �jra t�z mellett �ld�g�lve f�tt �telt ehessek. M�g annak is �r�ltem, hogy kopors�ban fogok aludni – a kem�ny, hideg f�ld�n alv�sn�l minden jobb volt.

Ez a pihen�pont egy erd�s bev�g�s �s egy b�viz� patak f�l� ny�l� szikla alj�ba v�jt �reg volt. Mr. Crepsley �s �n egyenesen oda tartottunk – a tiszta �gbolton f�nyl� hold megvil�g�totta az utat –, m�g a t�rp�k vad�szni indultak.

Alig t�z perc alatt f�l is m�sztunk. Mr. Crepsleyt megel�zve igyekeztem az �reg bej�rat�hoz, hogy miel�bb meggy�jtsam a t�zet.

– V�rj – sz�lalt meg halkan, �s a v�llamra tette a kez�t.

– Minek? – vetettem oda m�rgesen. H�romheti k�nyelmetlen alv�s ut�n meglehet�sen ingerl�keny hangulatban voltam.

– V�rszagot �rzek – felelte.

Meg�lltam, beleszimatoltam a leveg�be, �s p�r m�sodperc m�lva �n is meg�reztem az er�s �s �mely�t� szagot.

– Maradj szorosan m�g�ttem – suttogta Mr. Crepsley. – K�sz�lj fel, hogy el tudj futni, mihelyt sz�lok.

Engedelmesen b�lintottam, azt�n k�vettem, mik�zben odak�szott az �reg bej�rat�hoz, majd tov�bb, az �reg belsej�be.

Odabent s�t�t volt, k�l�n�sen a holdf�nyes �jszaka ut�n; lassan �vakodtunk befel�, hogy a szem�nk megszokja a s�t�ts�get.

A m�ly barlang elkanyarodott balra, �s tov�bb folytat�dott h�sz vagy m�g ann�l is t�bb m�ter m�lys�gben. A k�zep�n elhelyezett h�rom, emelv�nyre rakott kopors� k�z�l az egyik f�lrel�k�tt fed�llel lent hevert a f�ld�n, egy m�sik a t�l�nk jobbra es� falnak csapva t�rt darabokra.

Az �sszet�rt kopors� k�r�l a fal �s a f�ld v�rt�l s�t�tlett. M�r nem volt friss, de a szag�b�l �t�lve p�r �jszak�sn�l r�gebbi sem. Miut�n Mr. Crepsley felder�tette a barlang t�bbi r�sz�t, hogy megbizonyosodj�k, egyed�l vagyunk benne, lekuporodott, �s ujj�t a megalvadt v�rt�cs�ba m�rtva meg�zlelte.

– Na? – suttogtam, amikor fel�llt, �s �sszed�rzs�lte a mutat�- �s h�velykujja hegy�t.

– V�mp�rv�r – felelte csendesen.

G�rcsbe ugrott a gyomrom – rem�nykedtem, hogy valami vad�llat v�re.

– Mit gondol... – de nem volt id�m befejezni a k�rd�st, mert v�ratlanul suhog�s hallatszott a h�tam m�g�tt. Hirtelen egy er�s kar nyal�bolt �t h�tulr�l, �s �reztem, amint egy vaskos k�z szorosan a torkomra fon�dik. Mr. Crepsley, ahogy m�r megszoktam, ism�t vill�mgyorsan cselekedett. M�ris ugrott, hogy seg�ts�gemre siessen – �m ekkor t�mad�m diadalmasan felmordult:

– Hah!

Mik�zben tehetetlen�l, dermedten �lltam, �letre-hal�lra kiszolg�ltatva annak, akinek a kez�ben voltam, Mr. Crepsley, jobb keze ujjait egy-egy �les pengek�nt kimeresztve, m�r ugrott is, hogy lenyisszantsa a nyakamat fog� kezet. T�mad�m azon nyomban elengedett, s vill�mgyorsan a f�ldre vetve mag�t hagyta, hogy Mr. Crepsley elz�gjon mellette. Amikor a v�mp�r egyet fordulva talpra sz�kkent, s �kl�t �jabb �t�sre lend�tette, t�mad�m el�v�lt�tte mag�t:

– �llj, Larten! �n vagyok... Gavner!

Mr. Crepsley megtorpant, �n pedig a ki�llt ijedts�gt�l k�h�gve, de a f�lelemt�l imm�r megszabadulva h�trafordultam. Egy testes, sebhelyes �s foltos arc�, a kialvatlans�gt�l karik�s szem� ember �llt m�g�ttem. Hasonl�k�ppen volt �lt�zve, mint mi, csup�n sapk�j�t eg�szen a f�l�re h�zta. R�gt�n felismertem – Gavner Purl v�mp�r t�bornok volt. �vekkel ezel�tt, nem sokkal a Murlough-val t�rt�nt �sszet�z�s�nk el�tt tal�lkoztam vele.

– Gavner, te megveszekedett bolond! – ki�ltotta Mr. Crepsley. – Ha eltal�llak, meg�lhettelek volna. Mi�rt kellett ilyen orvul becserk�szned benn�nket?

– Meg akartalak lepni – vigyorgott Gavner. – J�form�n eg�sz �jjel �rny�kk�nt k�vettelek titeket, �s most l�ttam el�rkezettnek a pillanatot a tal�lkoz�sra. Arra nem sz�m�tottam, hogy a v�g�n kis h�j�n a f�be harapok – zs�rt�l�d�tt.

– Ahelyett, hogy ut�nunk koslatsz, ink�bb arra figyeln�l, mi van k�r�l�tted – mutatott Mr. Crepsley a v�rfoltos falra �s f�ldre.

– V�rszipoly! – szisszent fel Gavner.

– Ami azt illeti, egy v�mp�r v�re – vil�gos�totta fel t�ved�s�r�l Mr. Crepsley.

– Sejted, ki� lehet? – k�rdezte Gavner, mik�zben odasietett, hogy megvizsg�lja a v�rt.

– Nem – felelte Mr. Crepsley.

Gavner k�rbej�rta a barlangban elhelyezett kopors�kat, alaposan szem�gyre vette a v�rfoltot �s a sz�tt�rt kopors�t, h�tha �szrevesz valami �tbaigaz�t� jelet. Mivel semmi ilyesmit nem tal�lt, visszat�rt hozz�nk.

– Tal�n valami vad�llat t�madt r� – t�n�d�tt fennhangon, az �ll�t vakargatva. – Medve – tal�n t�bb is csaphatott le r� nappal, mialatt aludt.

– Err�l nem vagyok meggy�z�dve – vetette ellene Mr. Crepsley. – Egy medve feld�lta volna az eg�sz �reget, de itt csak a kopors�kban esett k�r.

Gavner ism�t v�gigp�szt�zta a barlangot, s l�tva, hogy am�gy minden�tt rend van, b�lintott.

– Szerinted mi t�rt�nt? – k�rdezte.

– K�zdelem – jelentette ki Mr. Crepsley. – K�t v�mp�r k�z�tt, vagy a halott v�mp�r �s valaki m�s k�z�tt.

– Ki j�tt volna ide, a pusztas�gba? – k�rdeztem.

Mr. Crepsley �s Gavner zavartan n�ztek egym�sra.

– P�ld�ul v�mp�rvad�szok – mormolta Gavner.

Elakadt a l�legzetem. M�r annyira megszoktam a v�mp�r�letet, hogy csaknem megfeledkeztem azokr�l az emberekr�l, akik sz�rnyetegeknek tartottak, enn�lfogva minden�ron el akartak kapni �s meg akartak �lni benn�nket.

– Vagy emberek, akik v�letlen�l botlottak bele, �s p�nikba estek – tal�lgatott Mr. Crepsley. – R�gen fordult el� utolj�ra, hogy v�mp�rvad�szok t�mad� sz�nd�kkal eredtek a nyomunkba. Lehet, hogy csak egy balszerencs�s tal�lkoz�s volt.

– Ak�r �gy, ak�r �gy, legjobb lesz, ha nem id�z�nk itt tov�bb, nehogy vel�nk is el�forduljon valami hasonl� – v�lekedett Gavner. – Pihen�helyet kerestem, de most amond� vagyok, jobb, ha elhagyjuk ezt a barlangot.

– Egyet�rtek – felelte Mr. Crepsley. �gy azt�n m�g egyszer utolj�ra v�gigj�rtuk az �reget, majd az ellens�ges t�mad�s legkisebb jel�re is �beren figyelve kivonultunk a szabadba.

Egy vastag f�kt�l k�r�lvett kis tiszt�s k�zep�n vert�nk t�bort �jszak�ra, �s szok�sunkt�l elt�r�en t�zet is gy�jtottunk – a barlangban tapasztaltak ut�n mindh�rman csontig fagytunk. Mialatt a halott v�mp�rr�l �s arr�l besz�lgett�nk, hogy �tkutassuk-e a k�rny�ket a holttest��rt, visszat�rt a k�t t�rpe az elejtett vad�szzs�km�nnyal, egy r�nszarvasborj�val. Gyanakodva m�regett�k Gavnert, aki hasonl� gyanakv�ssal figyelte �ket.

– H�t nekik meg mi dolguk van veletek? – sz�rte a szavakat a foga k�z�tt.

– Mr. Tiny ragaszkodott hozz�, hogy magammal hozzam �ket – felelte Mr. Crepsley, majd l�tva, hogy Gavner �jabb k�rd�st k�sz�l feltenni, tett egy csillap�t� mozdulatot. – K�s�bb. El�bb egy�nk, �s k�zben gondolkodjunk el t�rsunk hal�l�n.

A f�k eltakart�k el�l�nk a felkel� napot, �gy a hajnal bek�sz�nte ut�n is m�g sok�ig fenn maradtunk, s a halott v�mp�rr�l besz�lgett�nk. Mivel �rte m�r semmit sem tehett�nk – a v�mp�rok �gy d�nt�ttek, nem indulnak a felkutat�s�ra, mivel az sok k�sleked�ssel j�rna –, a besz�lget�s v�g�l m�s t�m�k fel� kanyarodott. Gavner ism�t sz�ba hozta a t�rp�ket, mire Mr. Crepsley elmes�lte, hogyan jelent meg Mr. Tiny, s varrta a nyakunkba ezt a kett�t. Azt�n megk�rdezte Gavnert, mi�rt szeg�d�tt a nyomunkba.

– Tudtam, hogy be akarod mutatni Darrent a hercegeknek – felelte Gavner. – Ez�rt meghat�roztam a pszichomint�dat, �s annak alapj�n megkerestelek. (A v�mp�rok ment�lisan �ssze tudnak kapcsol�dni egym�ssal.)

– Emiatt ugyan sz�zm�rf�ldes ker�l�t kellett tennem d�l fel�l, de ut�lok egymagam utazni – olyan unalmas, hogy nincs kivel t�rsalogni.

Besz�lget�s k�zben �szrevettem, hogy Gavner bal l�b�r�l hi�nyzik k�t ujj, �s sz�v� tettem.

– Fagyk�r – felelte v�gan, �s megmozgatta marad�k h�rom l�bujj�t. – Valamelyik r�gebbi vez�rkari �l�sre j�vet ezen az �ton elt�rtem a l�bam. �t �jszak�n kereszt�l k�szva kellett haladnom, m�g el�rtem egy pihen�pontra. Csak a v�mp�rok szerencs�j�nek k�sz�nhettem, hogy k�t l�bujjamn�l t�bbet nem vesz�tettem el.

A v�mp�rok sokat emlegett�k a m�ltat, a r�gi bar�tokat �s a kor�bbi tan�cs�l�seket. Azt hittem, Murlough-t is sz�ba fogj�k hozni – annak idej�n Gavner figyelmeztette Mr. Crepsleyt az �r�lt v�rszipoly holl�t�re –, de egy sz�val sem emlegett�k.

– H�t te hogy vagy? – fordult hozz�m Gavner.

– J�l – feleltem.

– Nem ment m�g el a kedved az �lett�l emellett az undok, mogorva alak mellett?

– Eddig j�l megvoltam vele – v�laszoltam mosolyogva.

– �s sz�nd�kodban �ll, hogy teljesen megtelj?

– Tess�k?

Felemelte mindk�t kez�t �gy, hogy sz�tt�rt ujjai hegy�n j�l l�tsz�djanak az apr� hegek, melyek az illet� v�mp�r volt�t jelezt�k.

– Tervezed, hogy teliv�r v�mp�rr� v�lj?

– Nem – v�gtam r� gondolkod�s n�lk�l, azt�n egy gyors oldalpillant�st vetve Mr. Crepsleyre, gyanakodva megk�rdeztem: – Nincsenek ilyen terveim, ugye?

– Nincsenek – felelte mosolyogva Mr. Crepsley. – Addig nincsenek, m�g meg nem haladod az emberi �lettartamot. Ha most tenn�nk teliv�r v�mp�rr�, hatvan-hetven �vbe is beletelne, mire feln�sz.

– Sz�rny� lehet egy gyereknek, hogy ilyen lassan n� – jegyezte meg Gavner.

– Az – s�hajtottam.

– Id�vel a helyzet javulni fog – mondta vigasztal�an Mr. Crepsley.

– Persze – fintorogtam g�nyosan –, majd ha m�r igazi feln�tt leszek... �gy harminc �v m�lva!

Fel�lltam, �s ut�lkozva megr�ztam a fejem. Gyakran vett er�t rajtam a cs�gged�s, amikor a feln�tt� v�l�s �tjai m�g el�ttem �ll� �vtizedekre gondoltam.

– Hov� m�sz? – sz�lt ut�nam Mr. Crepsley, l�tva, hogy megindulok a f�k fel�.

– A patakhoz – v�laszoltam. – Megt�lt�m a kulacsainkat.

– Nem �rtana, ha egyik�nk vele tartana – jegyezte meg Gavner.

– Darren m�r nem gyerek – sz�lt Mr. Crepsley, miel�tt m�g b�rmit mondhattam volna. – Nem lesz semmi baja.

Magamban elvigyorodtam – �lveztem azokat a ritka alkalmakat, amikor a v�mp�r valami dics�r�t mondott r�lam –, �s tov�bb ballagtam a patak fel�. A j�ghideg, sebes foly�s� v�z hangosan kotyogott �s bugybor�kolt, mik�zben telet�lt�ttem a kulacsokat. Ha ember vagyok, biztos, hogy lefagytak volna az ujjaim, de a v�mp�rokat sokkal kem�nyebb f�b�l faragt�k.

Mik�zben a m�sodik kulacsot dugaszoltam be, apr�cska leheletfelh� libegett fel�m a patak felett a t�ls� partr�l. Meglepetten pillantottam fel. Mif�le vad�llat mer�szkedhetett ilyen k�zel hozz�m? Egy ki�hezett, izz� szem�, �les fogait vicsorgat� farkas b�mult vissza r�m.