Mr. Crepsleyt nem lepte meg, hogy Murlough figyelte a sz�llod�t – f�lig-meddig sz�m�tott is r� –, azon viszont elk�pedt, hogy visszarnentem a t�rre.

– Mi�rt, m�gis mit k�pzelt�l? – reccsent r�m.

– Nem figyelmeztetett, hogy ker�ljem el a teret – v�dekeztem.

– Nem gondoltam, hogy k�l�n mondani kell – mordult fel. – Mi �t�tt bel�d, hogy visszament�l oda?

�gy d�nt�ttem, ideje, hogy besz�moljak neki Debbie-r�l. Sz� n�lk�l v�gighallgatta a magyar�zkod�somat.

– Bar�tn� – mondta v�g�l, �s csod�lkozva ingatta a fej�t. – Mib�l gondoltad, hogy rosszallni fogom? Semmi ok nincs r�, hogy ne bar�tkozhass l�nyokkal. Olykor m�g a sz�zsz�zal�kos v�mp�rok is szerelembe esnek emberekkel. Bonyolult �s semmik�ppen sem aj�nlatos, de alapvet�en nincs benne semmi rossz.

– Nem haragszik? – k�rdeztem.

– Mi�rt k�ne? A sz�v�gyeid nem tartoznak r�m. Helyesen cselekedt�l: semmi olyat nem �g�rt�l, amit ne tudn�l megtartani, �s mindv�gig tudat�ban volt�l annak, hogy a dolog nem lehet tart�s. Engem csak az aggaszt, hogy az eg�sz �gy milyen �sszef�gg�sben van a v�rszipollyal.

– Maga szerint Murlough meg fogja keresni �t?

– K�tlem – felelte a v�mp�r. – Szerintem nem mer�szkedik oda. Most m�r tudjuk: ott j�rt, �gy nyilv�n arra sz�m�t, hogy ezent�l szemmel tartjuk a teret. De te az�rt l�gy �vatos. S�t�ted�s ut�n ne menj hozz�. A h�ts� ajt�n j�rj ki-be. Maradj t�vol az ablakokt�l.

– Tov�bbra is tal�lkozhatom vele? – k�rdeztem.

– Igen – felelte mosolyogva. – Tudom, aff�le �nnepront�nak tartasz engem, pedig sz�nd�kosan sohasem akarom elrontani a kedvedet.

H�l�san mosolyogtam vissza r�.

– �s Evra? – k�rdeztem. – Vele mi lesz?

Mr. Crepsley arc�r�l lehervadt a mosoly.

– Nem tudom. – P�r perc gondolkod�s ut�n azt k�rdezte: – T�nyleg visszautas�tottad, hogy az �let��rt cser�be odaadd az eny�met? – Ezt olyan hangs�llyal mondta, mintha azt gondoln�, tal�n csak kital�kam az eg�szet, hogy j� pontot szerezzek n�la.

– Becs�letszavamra.

– De h�t mi�rt?

Vallat vontam.

– Meg�llapodtunk, hogy megb�zunk egym�sban, eml�kszik?

Mr. Crepsley f�lrefordult, �s belek�h�g�tt a mark�ba. Amikor �jra r�m n�zett, sz�gyenkez�s l�tszott az arc�n.

– Cs�ny�n al�becs�ltelek, Darren. Nem fordul el� t�bb�. B�lcsebben d�nt�ttem, mint gondoltam, amikor t�ged v�lasztottalak inasomnak. Megtisztelve �rzem magam, hogy magam mellett tudhatlak.

Zavarba j�ttem a b�kt�l – nem szoktam hozz�, hogy kedves szavakat halljak a v�mp�rt�l –, ez�rt elfintorodtam, �s igyekeztem kev�s jelent�s�get tulajdon�tani neki.

– Mi lesz Evr�val? – k�rdeztem �jra.

– Minden t�l�nk telhet�t megtesz�nk, hogy megments�k – jelentette ki Mr. Crepsley. – K�r, hogy nem volt�l hajland� kicser�lni �t r�m; ha tudtuk volna, hogy Murlough felk�n�lja ezt a lehet�s�get, csapd�t �ll�thattunk volna neki. Mivel h�s�gesnek bizonyult�l hozz�m, t�bb� nem fogja f�laj�nlani ezt. Ezzel elillant a k�n�lkoz� legjobb alkalom, hogy legy�zz�k. De van m�g rem�ny – tette hozz�. – Ma huszonharmadika van. Tudjuk, hogy huszon�t�dike el�tt nem �li meg Evr�t.

– Hacsak nem gondolja meg mag�t – sz�rtam k�zbe.

– Nem val�sz�n�. A v�rszipolyokra nem jellemz� a hat�rozatlans�g. Ha azt mondta, hogy kar�csony napj�ig nem �li meg Evr�t, akkor kar�csony napj�n fogja meg�lni. Az eg�sz mai �s a holnapi �jszaka a rendelkez�s�nkre �ll, hogy felder�ts�k a b�v�hely�t.

– De hiszen b�rhol lehet a v�rosban! – ki�ltottam k�ts�gbeesve.

– Nem �rtek egyet veled – jelentette ki Mr. Crepsley. – Nincs a v�rosban – a v�ros alatt van. Az alag�th�l�zatban dekkol. A szennyv�zcsatorn�kban. A kan�lisokban. Ahol nem �ri a nap, �s szabadon mozoghat, amerre neki tetszik.

– Nem tudhatja biztosan – mondtam. – Lehet, hogy csak ma ment le oda, hogy k�vethessen engem.

– Ha �gy van, akkor tehetetlenek vagyunk – felelte Mr. Crepsley. – De ha t�nyleg odalent rendezte be a rejtekhely�t, akkor van m�g es�ly�nk. A f�ld alatt nincs sok lehet�s�g a k�zleked�sre. A zajok forr�s�t is k�nny� felkutatni. Nem lesz sima �gy, de nem is rem�nytelen. Tegnap �jjel m�g ennyi t�mpontunk sem volt.

Ha minden igyekezet�nk ellen�re kudarcot vallunk, �s �res k�zzel kell f�lj�nn�nk... – Elhallgatott, �s von�sai megkem�nyedtek. – Nos, akkor odah�vom gyilkos unokatestv�remet, �s felaj�nlom neki azt, amit kor�bban te magad is felaj�nlott�l neki.

– �gy �rti...?

– Igen – v�laszolta komoran. – Ha nem tal�ljuk meg Evr�t id�ben, felk�n�lom �rte a saj�t �letemet.

T�bb hely volt odalent a felsz�n alatt, mint Mr. Crepsley felt�telezte. V�gtelen, kanyarg�s �tveszt� ny�lt meg el�tt�nk. Cs�vek �s cs�vek minden ir�nyban, mintha tal�lomra fektett�k volna le �ket. Voltak k�zt�k akkor�k, hogy �llva is elf�rtem volna benne, m�sokban pedig legf�ljebb hason cs�szva. Sok cs� tele volt sebesen �raml� szennyv�zzel, s voltak haszn�laton k�v�li, sz�raz, repedezett darabok is.

A b�z kib�rhatadan volt. Egy dolog mindj�rt az elej�n kider�lt: csakis akkor van es�ly�nk, ha v�letlen�l meghalljuk vagy megpillantjuk Mourlough-t vagy Evr�t, mert a szaguk ut�n soha az �letben nem tal�ljuk meg �ket, az biztos!

Mindenfel� csak �gy ny�zs�gtek a patk�nyok, p�kok �s k�l�nf�le f�rgek. De hamar r�j�ttem, hogy ha nem t�r�d�nk vel�k, akkor nem b�ntanak.

– Nem �rtem, mi�rt kell nekik ennyi alag�t – jegyezte meg mogorv�n t�bb�r�s hi�baval� barangol�s ut�n Mr. Crepsley. �gy �rezt�k, a f�l v�rost m�r bej�rtuk, de amikor valahol kidugta a fej�t, hogy hol vagyunk, l�tnia kellett, hogy legfeljebb p�r sz�z m�tert jutottunk el�bbre.

– Szerintem k�l�nb�z� id�kben mindig m�sik alagutat �stak – mondtam. A pap�m egy �p�t�si v�llalatn�l dolgozott, �s annak idej�n mes�lt nekem a f�ld alatti rendszerekr�l. – Id�vel egyes helyeken t�nkremegy a rendszer, �s sokszor k�nnyebb �j j�ratot k�sz�teni, mint visszamenni a r�gihez �s fel�j�tani vagy kicser�lni a cs�veket.

– Micsoda pazarl�s – morogta megvet�en Mr. Crepsley. – Egy kisebbfajta v�ros elf�rne azon a helyen, amit ezek a nyavaly�s cs�vek elfoglalnak. – K�r�ln�zett. – T�bb a lyuk, mint a beton. Csoda, hogy nem omlott m�g be a v�ros.

Egyszer meg�llt, �s k�romkodott.

– Abba akarja hagyni? – k�rdeztem.

– Nem – felelte, �s s�hajtott. – Folytatjuk. Jobb keresni, mint t�tlen�l �lve v�rni. �gy legal�bb r�szben magunk ir�ny�tjuk a sorsunkat.

Az alagutakban term�szetesen zsebl�mp�t haszn�ltunk. Sz�ks�g�nk volt n�mi f�nyre: teljes s�t�ts�gben m�g a v�mp�rok sem l�tnak. �gy ugyan megn�tt az es�lye, hogy Murlough el�bb �szrevesz benn�nket, mint mi �t, de ezt a kock�zatot v�llalnunk kellett.

– Nincs r� m�d, ugye, hogy telepatikus m�don tal�ljunk r�? – k�rdeztem az egyik pihen� k�zben. Kimer�tett a sok m�sz�s �s g�rnyed�s. – Nem tudja felkutatni a gondolatait?

– Murlough-val nincs kapcsolatom – r�zta meg a fej�t a v�mp�r. – Ahhoz, hogy r� lehessen hangol�dni m�svalaki ment�lis jelz�seire, mindk�t r�szr�l radarszer� sug�rz�skibocs�t�sra van sz�ks�g. – K�r�lbel�l f�l m�ter t�vols�gra feltartotta mindk�t mutat�ujj�t. – Tegy�k fel, hogy ez vagyok �n. – �s megmozgatta jobb mutat�ujj�t. – Ez meg itt Mr. Tall. – �s megmozgatta a balt. – Sok-sok �vvel ezel�tt megtanultuk felismerni egym�s agyhull�mait. Nam�rmost, ha meg akarom tal�lni Mr. Tallt, kibocs�tok egy radarszer� hull�msorozatot. – F�l-le hajl�tgatta jobb mutat�ujj�t. – Amikor ezek a jelek el�rkeznek Hiberniushoz, az agy�nak egy r�sze automatikusan visszajelez, m�g akkor is, ha ez nem tudatosul benne.

– Ezek szerint akkor is meg tudja tal�lni, ha � nem akarja?

Mr. Crepsley b�lintott.

– Ez�rt nem hajland�k a legt�bben osztozni a szem�lyes agyhull�mukon. Ezt csak olyasvalaki el�tt tan�csos felfedni, akiben val�ban megb�zol. Nincs t�z ember a f�ld�n, ald ilyen m�don meg tudna tal�lni, vagy �n �ket. – Fanyarul elmosolyodott. – Mondanom sem kell, hogy a t�z k�z�tt nincs egy v�rszipoly sem.

Magam sem tudtam, �rtettem-e mindent az agyhull�mokkal kapcsolatban, de annyit felfogtam, hogy Mr. Crepsley nem vetheti be ezt a k�pess�g�t Evra felkutat�s�ra.

Egy �jabb rem�nys�g ugrott a list�r�l.

A besz�lget�s�nk azonban gondolkod�ba ejtett. Kell lennie valami m�dnak, ami jav�thatn� az es�lyeinket. Mr. Crepsley terve – hogy bebarangoljuk az alagutakat, �s im�dkozunk, hogy r�tal�ljunk a v�rszipolyra – gyenge l�bakon �llt. Val�ban nem tehet�nk semmi m�st? Nincs r� m�d, hogy csapd�t �ll�tsunk, �s belecsalogassuk Murlough-t?

K�zvetlen gondolataimat a keres�sre ir�ny�tottam – ha v�radanul belebotlan�nk az �r�lt v�rszipolyba, nem szerettem volna, ha m�lyen a gondolataimba mer�lve lecsapna r�m –, de ek�zben komoly agymunk�t v�geztem.

Valami, amit a v�rszipoly mondott, ott mocorgott az agyam egyik sz�glet�ben, de sehogy sem tudtam el�b�ny�szni onnan. Gondolatban sorra vettem mindazt, amit mondott. Besz�lt�nk Evr�r�l, Mr. Crepsleyr�l, Debbie-r�l, k�t�tt�nk egy alkut, �s...

Debbie.

H�t persze!

Azzal gy�t�rt, hogy meg fogja �lni, �s megissza a v�r�t. Eleinte �res fenyeget�z�snek v�ltem az eg�szet, de min�l t�bbet gondolkoztam rajta, ann�l jobban izgatott, mennyire komolyan keltette fel Debbie az �rdekl�d�s�t.

Idelent a m�lyben meg�hezhetett az�ta. Megszokta a rendszeres t�pl�lkoz�st, am�g mi fel nem bor�tottuk a napirendj�t. Azt mondta, el�re �r�l, hogy majd megissza Evra v�r�t – de val�ban �r�lt? A v�mp�rok nem ihattak k�gy�v�rt, �s fogadni mertem volna r�, hogy a v�rszipolyok sem. Lehet, hogy Evra v�re ihatatlannak bizonyul a sz�m�ra. Lehet, hogy Murlough meg fogja �lni Evr�t kar�csony napj�n, de nem ihat a v�r�b�l, ahogy tervezte. Elmondta p�rszor, milyen �zletesnek l�tja Debbie-t. Vajon ez arra vall, hogy Evr�t nem tal�lta �zletesnek?

J�l megh�nytam-vetettem magamban a dolgot. Amikor Mr. Crepsley sz�lt, hogy vissza kell menn�nk a felsz�nre (vele sz�letett k�pess�ge r�v�n mindig tudta, mennyi az id�), nem sz�ltam neki semmit, nehogy Murlough �rny�kk�nt k�vetve benn�nket, kihallgassa, mit besz�l�nk. Akkor sem sz�ltam, amikor kim�sztunk az alag�tb�l, v�gigkutyagoltunk az utc�kon, �s �jra f�lkapaszkodtunk a h�ztet�kre. Tartottam a sz�mat akkor is, amikor besurrantunk a sz�llodai szob�nk ablak�n, �s f�radtan, cs�ggedten �s b�san ledobtuk magunkat egy-egy karossz�kbe.

De akkor f�l�nken k�hintettem egyet-kett�t, hogy magamra vonjam a v�mp�r figyelm�t.

– Van egy tervem – mondtam, �s sz�p lassan el�adtam, amit kigondoltam.

Jesse vette f�l a telefont. Megk�rdeztem, besz�lhetn�k-e Debbie-vel.

– Besz�lhetn�l, ha �bren lenne – felelte nevetve. – Tudod, h�ny �ra van?

Az �r�mra pillantottam: p�r perc m�lva h�t.

– � – mondtam elszontyolodva. – Bocs�nat. Nem is figyeltem. F�l�bresztettem?

– Nem – v�laszolta. – Be kell ugranom az irod�ba, �gyhogy nekem ez munkanap. �pp indul�ban voltam, m�r az ajt�b�l j�ttem vissza.

– Kar�csony est�j�nek napj�n is dolgozik?

– A gonoszok sohasem pihennek – nevetett. – De csak p�r �r�t leszek bent. El kell rendeznem n�h�ny dolgot a kar�csonyi vak�ci� el�tt. Vacsoraid�re b�ven otthon leszek. Ha m�r sz�ba ker�lt, sz�m�thatunk r�d, vagy sem?

– Igen. �pp az�rt telefon�lok, hogy megmondjam, el tudok j�nni – feleltem.

– Nagyszer�! – ki�ltotta, s a hangja �szint�n �rvendez�nek t�nt. – �s Evra?

– � sajnos nem j�het. M�g nincs j�l.

– K�r. Akarod, hogy fel�bresszem Debbie-t?

– Nem, csak ennyit akartam mondani – feleltem gyorsan. – Tudatni akartam vele, hogy j�v�k. K�t �ra j� lesz?

– Remek – mondta Jesse. – Viszontl�t�sra, Darren.

– Viszl�t, Jesse.

Letettem a telefont, �s beb�jtam az �gyba. M�g most is z�gott a fejem a sok besz�dt�l, ami k�ztem �s Mr. Crepsley k�z�tt zajlott, de k�nyszer�tettem magam, hogy csukva tartsam a szemem, �s csupa kellemes dologra gondoljak. Perceken bel�l �lomba szender�ltem, �s d�li egy �r�ig �gy aludtam, mint a bunda. Akkor megsz�lalt a vekker.

F�lkel�skor minden bord�m sajgott, a hasam pedig, ahol Murlough megfejelt, csupa k�k �s lila folt volt. P�r percnyi j�v�s-men�s ut�n eg�sz kib�rhat�v� v�lt, de az�rt vigy�znom kellett, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatot, �s lehet�leg min�l ritk�bban hajoljak le.

Alaposan lezuhanyoztam, �s sz�r�tkoz�s ut�n minden�tt besz�rtam magam dezodorral – a csatornaszagt�l nem k�nny� megszabadulni. Fel�lt�ztem, majd egy �veg borral a kezemben, amit Mr. Crepsley v�s�rolt, elindultam Debbie-�khez.

A h�ts� ajt�n kopogtam be, ahogy Mr. Crepsley tan�csolta. Donna nyitott ajt�t.

– Darren! – ki�kotta, �s k�tfel�l puszit nyomott az arcomra. – Boldog kar�csonyt!

– Boldog kar�csonyt! – viszonoztam a j�k�v�ns�got.

– Mi�rt nem el�l j�tt�l be? – k�rdezte.

– Nem akartam bepiszkolni a sz�nyeget – feleltem, mik�zben megt�r�lgettem a talpamat a l�bt�rl�ben. – Csupa s�r a cip�m a piszkos latyakt�l.

– H�lyes�g – mosolygott a mama. – Mintha b�rkit is �rdekelne a sz�nyeg kar�csonykor. Debbie! – ki�ltott f�l az emeletre. – Egy j�k�p� kal�z keres!

– Szia – k�sz�nt Debbie lefel� j�vet. � is megpuszilt jobbr�l-balr�l. – Apa mondta, hogy telefon�lt�l. Mi van a t�sk�ban?

El�h�ztam az �veg bort.

– A vacsor�hoz. A pap�m adta, hogy hozzam el.

– �, de kedves t�led, Darren – lelkendezett Donna. �tvette a bort, �s odasz�lt Jesse-nek: – N�zd, mit hozott Darren!

– Ah! Vino! – csillant meg Jcsse szeme. – Jobb, mint az a bor, amit mi vett�nk. No l�m, milyen j�l v�lasztottuk ki a vend�get. Gyakrabban kellene megh�vnunk. Hol a dug�h�z�?

– V�rj m�g azzal! – nevetett Donna. – M�g nincs k�sz a vacsora. Beteszem a h�t�be, ti pedig... ir�ny a nappali! Majd sz�lok, ha itt az id�.

V�rakoz�s k�zben kibontottunk n�h�ny durran�cukrot, �s Debbie megk�rdezte, eld�nt�tte-e m�r a pap�m, hogy elutazunk-e. Mondtam, hogy igen, ma este indulunk.

– Ma este? – k�rdezte d�bbenten. – Kar�csony este senki nem utazik sehov�, legf�ljebb haza. Nagy kedvem volna �tmenni abba a sz�llod�ba, kir�ngatni �t a szob�j�b�l, �s...

– De hiszen �ppen oda megy�nk – v�gtam k�zbe. – Haza. A mama �s a papa erre az egy alkalomra, kar�csony napj�ra, �jra egy�tt lesznek, hogy �r�met szerezzenek Evr�nak �s nekem. Meglepet�snek sz�nt�k, de ma reggel hallottam, amint megbesz�lt�k telefonon. Ez�rt telefon�ltam olyan kor�n... izgatott voltam.

– �. Ez csod�latos. Fogadok, hogy ez a legszebb aj�nd�k, amit csak el tudtok k�pzelni. M�g az is lehet, hogy elsim�tj�k a dolgokat, �s v�gleg visszat�rnek egym�shoz. – L�ttam, hogy Debbie-t felzaklatja a h�r, de j� k�pet v�gott a dologhoz.

– Tal�n – mondtam.

– Akkor h�t ez az utols� egy�tt t�lt�tt d�lut�notok – jegyezte meg Jesse. – A sors elv�lasztja egym�st�l az �br�ndos ifj� lelkeket.

– A-a-a-p-a-a-a! – ny�g�tt fel Debbie, �s belecs�pett az apj�ba. – Ne mondj ilyeneket! Zavarba hozol!

– Erre val�k az ap�k – vigyorgott Jesse. – A mi dolgunk, hogy zavarba hozzuk a l�nyainkat a fi�bar�taik el�tt.

Debbie �sszeh�zott szem�ld�kkel n�zett r�, de l�ttam rajta, hogy �lvezi a figyelmet.

A kaja fels�ges volt. Megl�tszott rajta Donna sok�ves tapasztalata. A pulyka �s a sonka sz�tomlott a sz�mban, a s�lt krumpli ropog�s volt, a z�ldbors� pedig �des, mint a cukor. Minden gy�ny�r�en n�zett ki, �s az �z�k m�g a l�tv�nyon is t�ltett.

Jesse vicceket mes�lt, Donna pedig el�adta azt a mutatv�ny�t, amellyel a vend�geit szokta sz�rakoztatni: egy zseml�t egyens�lyozott az orr�n. Debbie a sz�j�ba vett egy korty vizet, �s elgargariz�lta a Csendes �jt. Ezut�n r�m ker�lt a sor, hogy el�adjak valamit a mulattat�sukra.

– Ez az �tel olyan finom – s�hajtottam –, hogy m�g az ev�eszk�zt is meg tudn�m enni. – A t�bbiek nevet�se k�zepette f�lvettem egy kanalat, leharaptam a fej�t, apr�ra sz�tr�gtam, �s lenyeltem.

A h�rom szemp�r majd kiugrott a hely�b�l.

– Ezt hogy csin�ltad? – vis�tott fel Debbie.

– Aki a vil�got j�rja, arra sok minden r�ragad a koszon k�v�l – feleltem, �s kacsintottam hozz�.

– Az nem volt igazi kan�l! – �v�lt�tte Jesse. – �tv�gott minket!

– Adja ide a mag��t – mondtam neki. � habozott, majd megn�zte a kanal�t, hogy t�nyleg az-e, aminek l�tszik, azt�n odaadta. Nem tartott sok�ig megenni: kem�ny v�mp�rfogaim egykett�re v�geztek vele.

– Ez hihetetlen! – mondta Jesse elakad� l�legzettel, �s vadul tapsolt hozz�. – Pr�b�ljuk meg a mer�kan�llal.

– El�g! – harsant fel Donna hangja, l�tva, hogy Jesse m�r ny�l is a mer�kan�l�rt. – Ezek mind egy k�szlet darabjai, �s neh�z lesz p�tolnom �ket. A v�g�n m�g r�szabad�tod a nagymam�m gy�ny�r� porcei�njaira is!

– Mi�rt ne? – ugratta Jesse. – Sohasem szerettem azokat az �divat� t�ny�rokat.

– Vigy�zz – csavarta meg Donna a f�rje orr�t –, nehogy azt�n veled etessem meg �ket.

Debbie mosolygott, �s odahajolt, hogy megszor�tsa a kezemet.

– Megszomjaztam ezekre a kanalakra – tr�f�lkoztam. – Ideje, hogy f�lbontsuk a bort, amit hoztam.

– �gy van, �gy van! – helyeselt �l�nken Jesse.

– Behozom – �llt fel Donna.

– Sz� se lehet r�la! – mondtam, �s szel�den visszanyomtam a sz�k�re. – Eg�sz d�lut�n kiszolg�lt benn�nket, �pp ideje, hogy a v�ltozatoss�g kedv��rt most mag�t szolg�lj�k ki.

– Hallj�tok ezt? – n�zett Donna sug�rz� arccal a m�sik kett�re. – Azt hiszem, elcser�lem Debbie-t Darren-re. Neki sokkal t�bb haszn�t venn�m a h�z k�r�l.

– Na, tess�k! – horkant fel Debbie. – Te ne is sz�m�ts aj�nd�kra holnap!

Magamban mosolyogva el�vettem a bort a h�t�szekr�nyb�l, s leh�ntottam a nyak�r�l a f�mf�li�t. A dug�h�z� a mosogat�ban volt. Le�bl�tettem, �s kinyitottam vele a palackot. Beleszagoltam – nem sokat tudtam a borokr�l, de az illat�t kellemesnek tal�ltam –, azt�n kerestem n�gy tiszta poharat. P�r m�sodpercig v�gigkutattam a zsebeimet, majd elbabr�ltam h�rom poh�rral. Azt�n kit�lt�ttem a bort, �s visszamentem az asztalhoz.

– Hurr�! – ki�ltotta Jesse, l�tva, hogy k�zeledem.

– Mi tartott ilyen sok�ig? – k�rdezte Debbie. – M�r kutat�exped�ci�t akartunk k�ldeni ut�nad.

– Eltartott egy darabig, m�g kih�ztam a dug�t – feleltem. – Nem vagyok hozz�szokva.

– El�g lett volna, ha leharapod a tetej�t – tr�f�lkozott Jesse.

– Erre nem is gondoltam – v�laszoltam komoly arccal. – Legk�zelebb azt teszem. K�sz�n�m a tan�csot.

Jesse elbizonytalanodva n�zett r�m.

– Majdnem komolyan vettelek! – nevette el mag�t v�ratlanul, �s megfenyegetett az ujj�val. – Majdnem komolyan vettelek!

Ez a r�vidke, megism�telt mondat egy pillanatra eszembe juttatta Murlough-t, de gyorsan elhessegettem magamt�l a v�rszipoly k�p�t, �s magasra emeltem a poharamat.

– Poh�rk�sz�nt� k�vetkezik – jelentettem be. – A Hemlock csal�d eg�szs�g�re. Lehet, hogy a nev�k m�rgez�, de a vend�gszeretet�k els� oszt�ly�. Eg�szs�g�kre!

T�bbsz�r is elpr�b�ltam a poh�rk�sz�nt�t, �gy azt�n ment, mint a karikacsap�s. S�hajtozva hallgatt�k, azt�n nevetve emelt�k a magasba a poharaikat, hogy koccintsanak velem.

– Eg�szs�g�nkre! – mondta Debbie.

– Eg�szs�g�nkre! – mondta Donna is.

– Fen�kig! – rikkantotta Jesse.

�s ittunk.

Karacsony este, k�s�bb. Odalent az alag�tban.

Egy-k�t �r�ja kutattunk m�r, de t�bbnek t�nt. Izzadtak �s koszosak voltunk, l�bunkat �s nadr�gunkat �titatta a szennyv�z. Amennyire csak tudtunk, siett�nk, nem t�r�dve azzal, hogy mekkora zajt csapunk. Tov�bbra is f�jtak a bord�im, de a legrosszabbon m�r t�l voltam, �s a sok hajolgat�s, g�rnyed�s �s forgol�d�s k�zepette j�form�n �szre sem vettem a sz�r�, sajg� f�jdalmat.

– Lassabban – sziszegett r�m Mr. Crepsley t�bbsz�r is. – Ha �gy folytatod, a v�g�n meghall benn�nket. �vatosabbnak kell lenn�nk.

– Pokolba az �vatoss�ggal! – �v�lt�ttem vissza. – Ez az utols� es�ly�nk, hogy megtal�ljuk �t. Akkora ter�letet kell bej�rnunk, amekkor�t csak b�runk. Nem �rdekel, mekkora zajt csapunk.

– De ha Murlough meghallja... – kezdte �jra Mr. Crepsley.

– ...Akkor lev�gjuk a fej�t, �s kit�mj�k fokhagym�val! – h�rd�ltem fel, �s m�g gyorsabban cs�rtettem el�re.

Hamarosan egy k�l�nlegesen t�gas alag�thoz �rt�nk. A legt�bb alag�tban magasabban �llt a v�zszint, mint a m�lt �jjel, mert odafent olvad�snak indult a h�, de ez a j�rat sz�raz volt. Amolyan biztons�gi le�gaz�s lehetett arra az esetre, ha a t�bbi csatorna megtelne.

– Itt megpihen�nk – mondta Mr. Crepsley, �s lerogyott. Neki nagyobb megpr�b�ltat�st jelentett a felder�t��t, mivel magasabb volt, mint �n, ez�rt t�bbet kellett hajolgatnia.

– Nincs id�nk pihen�sre – csattantam fel. – Gondolja, hogy Murlough is pihen?

– Csillapodj le, Darren – sz�lt r�m. – Meg�rtem az izgatotts�godat, de azzal nem seg�t�nk Evr�n, ha p�nikba es�nk. Elf�radt�l, �s �n is elf�radtam. P�r perc nem sz�m�t, ak�r �gy, ak�r �gy.

– Mag�t nem �rdekli, igaz? – sz�ltam mogorv�n. – Evra idelent van valahol, k�nozz�k vagy s�t�gedk, maga meg csak a f�radt, �reg l�b�val t�r�dik.

– Ha egyszer t�nyleg �reg, �s t�nyleg f�radt – mordult vissza Mr. Crepsley. – �lj le, �s ne gyerekeskedj. Ha �gy van meg�rva, hogy megtal�ljuk Evr�t, akkor meg fogjuk tal�lni. Ha nem...

Gy�l�lettel vicsorogtam a v�mp�rra, �s meg�lltam el�tte.

– Adja ide azt a zsebl�mp�t – mondtam, �s megpr�b�ltam kikapni a kez�b�l. Az eny�met elejtettem, �s �sszet�rt. – Majd egyed�l megyek tov�bb. Maga csak �lj�n itt, �s pihenjen. Magam fogom megkeresni Evr�t.

– Hagyd abba – mondta Mr. Crepsley, �s eltolt mag�t�l. – T�rhetetlen a viselked�sed. Nyugodj meg, �s...

Vadul megr�ntottam a l�mp�t, amely kirep�lt Mr. Crepsley kez�b�l, majd kipender�lt az eny�mb�l is, �s az alag�t fal�nak csap�dva darabokra t�rt. Teljes s�t�ts�g borult r�nk.

– Te idi�ta! – ord�totta Mr. Crepsley. – Most azt�n mehet�nk vissza m�sik l�mp��rt! Egy csom� id�vesztes�g. Tudtam, hogy valami ilyesmi fog t�rt�nni.

– Hallgasson! – ki�ltottam, �s mellbe l�ktem a v�mp�rt. � elesett, �n pedig vakon tapogat�ztam h�trafel�.

– Darren! Mit csin�lsz? – ki�ltotta.

– Megyek �s megkeresem Evr�t! – feleltem.

– Egyed�l nem tal�lod meg. Gyere vissza, �s seg�ts f�l�llni; kificam�tottam a bok�mat. Visszamegy�nk a nagyobb zsebl�mp�k�rt, �s azokkal gyorsabban haladhatunk. L�mpa n�lk�l nem folytathatod a keres�st.

– Hallani �gy is tudok. �s tapogatni is. �s tudok kiab�lni. Evra! – �v�lt�ttem el magam, hogy megmutassam. – Evra! Hol vagy? �n vagyok az!

– Hagyd abba! Meghallja Murlough. Gyere vissza, �s maradj cs�ndben!

Hallottam, hogy a v�mp�r nagy keservesen f�l�ll.

Vettem egy m�ly l�legzetet, �s fut�snak eredtem. J� messzire berohantam az alag�tba, majd lelass�tottam. R�tal�ltam egy kisebb cs�re, amely �tvezetett egy nagyba. Becs�sztam, �s n�gyk�zl�b m�szni kezdtem. Mr. Crepsley ki�lt�sai mind t�volabbr�l, mind tomp�bban hallatszottak el hozz�m. Azt�n bejutottam egy �jabb cs�be, azt�n megint egy �jabba. �s megint. P�r perc leforg�sa alatt elvesztettem a v�mp�rt.

Egyed�l voltam. A s�t�tben. A f�ld alatt. Megborzongtam, de azt�n eml�keztettem magam, hogy mi�rt is vagyok itt.

– Evra – ki�ltottam fojtott hangon, azt�n megk�sz�r�ltem a torkomat, �s j� hangosan �jra: – Evra! �n vagyok az, Darren! Hallasz engem? T�ged kereslek. Ki�lts, ha hallod a hangomat! Evra. Evra? Evra!

�gy sz�longatva, ki�ltozva haladtam el�re kiny�jtott k�zzel, minden neszre figyelmes f�llel, de semmire se j� szemmel – t�k�letes c�lpontot ny�jtva a s�t�ts�g minden d�mon�nak.

Nem is tudom, mennyi ideig lehettem odalent. Itt ugyanis nem volt mihez m�rni az id�t. Az ir�nyt sem tudtam meg�llap�tani. Lehet, hogy k�rbe-k�rbe j�rok. Az�rt csak t�reden�l k�sztam el�re, Evra nev�t ki�ltozva. Testem minduntalan a falat s�rolta, a nyirkos hidegt�l pedig lassan megdermedt a l�bam.

Olykor-olykor gyenge l�g�ram bizsergette meg az orrlyukamat, eszembe juttatva a f�nti vil�got. Valah�nyszor �reztem a l�g�ramot, megiramodtam, nehogy meg�lljak, s a friss leveg�t beszippantva elvesz�tsem a fejem.

Lefel� haladtam, mind m�lyebbre a cs�vek �s alagutak rendszer�be. Azon t�n�dtem, vajon h�ny ember fordulhatott meg idelent az �vek sor�n. Nem sok. N�h�ny r�gebbi cs�ben �vtizedek �ta �n lehetek az els� ember (f�lember). Ha volna id�m, meg�lln�k, �s belekarcoln�m a monogramomat a falba.

– Evra! Hallasz engem? Evra! – ki�ltottam �jra meg �jra.

Mindeddig nem kaptam v�laszt. Igaz�b�l nem is v�rtam. Ha v�letlen�l t�nyleg r�akadn�k Murlough b�v�hely�re, holtbiztos, hogy addigra beragasztan� Evra sz�j�t. A v�rszipoly nem az a fajta, aki megfeledkezik egy ilyen apr�s�gr�l.

– Evra! – k�rogtam a sok kiab�l�st�l lassan berekedve. – Itt vagy? Hallasz...

Egyszer csak, minden figyelmeztet�s n�lk�l, valaki �gy h�tba v�gott, hogy arccal el�re a f�ldre zuhantam. F�jdalmas �v�lt�ssel a h�tamra fordultam, s vakon meresztettem a szemem a koroms�t�t alag�tba.

– Ki van itt? – k�rdeztem remeg� hangon. Sz�raz kuncog�s volt r� a v�lasz. – Ki az? – k�rdeztem elakad� l�legzettel. – Mr. Crepsley? Maga az? Ut�nam j�tt? Mit...

– Nem – s�gta a f�ilembe Murlough. – Nem � az. – �s k�zvetlen�l a szemem el�tt felkattintott egy zsebl�mp�t. A f�ny elvak�tott. El�llt a l�legzetem, �s minden v�dekez�sr�l megfeledkezve gyorsan becsuktam a szemem. A v�rszipoly pontosan ezt v�rta. Miel�tt b�rmit tehettem volna, odahajolt, kinyitotta a sz�j�t, �s r�m lehelt... az �l�halottak l�legzete... a g�z, amely harck�ptelenn� teszi az embert.

Igyekeztem elhajolni, de m�r k�s� volt. A g�z bel�m hatolt. Be�ramlott az orrlyukaimon, le a torkomon, el�rasztotta a t�d�met, amit�l g�rcs�s k�h�g�s fogott el, de �gy, hogy k�tr�t g�rnyedtem t�le.

M�g arra eml�kszem, hogy zuhanok el�re, s szemem el�tt mind nagyobb �s nagyobb lesz Murlough csupasz, lila l�ba.

�s azt�n... a semmi. A feketes�g.