December huszonkettedik�nek �jszak�j�n Mr. Crepsley v�gre elindult.
Evra vette �szre. En egy r�vid id�re �ppen kikapcsoltam: pihentettem a szemem – m�g egy v�mp�r szeme is k�pes elf�radni az �r�kig tart� koncentr�l�s ut�n –, amikor Evra v�ratlanul ijedten talpra ugrott, �s megragadta a csukl�mat.
– Elindult!
�pp id�ben sz�kkentem fel. A v�mp�r m�r a v�g�h�d tetej�n j�rt. Nagy nehezen kinyitotta az egyik ablakot, �s gyorsan beugrott.
– Ez az! – ny�gtem fel, �s fut�snak eredtem.
– V�rj! – ki�ltott ut�nam Evra. – �n is j�v�k!
– Nem! Megbesz�lt�k. Meg�g�rted... – csattantam fel.
– Nem j�v�k v�gig veled – mondta. – De nem tudok itt �cs�r�gni, mik�zben hal�lra idegeskedem magam. Odabent a v�g�h�don foglak v�rni.
Nem volt id� arra, hogy le�lljak vitatkozni. Csak kurt�n biccentettem, �s rohantam tov�bb. Evra amilyen gyorsan csak tudott, futott ut�nam.
A nyitott ablakn�l meg�lltam, �s f�leltem. Nem hallottam semmit. Evra a fut�st�l lihegve �llt meg mellettem. Bem�sztam, Evra pedig j�tt ut�nam.
Egy cs�vekkel teli hossz� helyis�gben tal�ltuk magunkat. A porlepte padl�n vil�gosan l�ttam Mr. Crepsley l�bnyomait. Egy csemp�zett folyos�ra ny�l� ajt�ig k�vett�k. Mr. Crepsley poros talp�nak nyomai v�gigvezettek a folyos�n, majd le egy sor l�pcs�n. A v�g�h�dnak ezen a r�sz�n csend honolt – a munk�sok az �p�let m�sik v�g�ben csoportosultak –, mi m�gis �vatosan l�pkedt�nk: nem lett volna j�, ha a j�tszm�nak ebben a k�nyes szakasz�ban elkapnak benn�nket.
L�tva, hogy a l�bnyomok egyre halv�nyabbak, agg�dni kezdtem, hogy szem el�l t�vesztem Mr. Crepsleyt. Nem szerettem volna vakt�ban keresg�lni �t az �p�letben, ez�rt megszapor�ztam a l�pteimet. Evra minden�tt a nyomomban loholt.
Egy sarkon befordulva megpillantottam az ismer�s v�r�s k�penyt, �s megtorpantam. Gyorsan visszal�ptem, magammal h�zva Evr�t is.
– Egy sz�t se – s�gtam hangtalanul, majd �vatosan kikukucsk�kam a sarok m�g�l, hogy l�ssam, mit m�vel Mr. Crepsley.
A v�mp�r az egyik faln�l fel�ll�tott pap�rdobozok m�g� rejt�z�tt. Senki m�st nem l�ttam, de l�pteket hallottam k�zeledni.
A szemk�zti ajt�n �t bel�pett a k�v�r fick�. F�ty�r�szve lapozgatott a pap�rjai k�z�tt, amiket a kez�ben l�v� irattart�b�l vett ki. A nagym�ret�, automata ajt�n�l meg�llt, �s megnyomott egy gombot a falon. Az ajt� f�ls�rt� csikorg�ssal kiny�lt.
A k�v�r pasi f�lakasztotta a dosszi�t az egyik fali kamp�ra, �s bel�pett. Hallottam, hogy a t�loldalon is megnyomja a gombot. Az ajt� nyikorgott, majd ugyanolyan lassan, ahogy f�lment, leereszkedett.
Mr. Crepsley megl�dult, �s becs�szott az ajt� alatt.
– Menj vissza oda, ahol az a sok cs� volt, �s b�jj el – mondtam Evr�nak. Tiltakozni akart, de r�parancsoltam: – Csin�ld, amit mondtam! Itt r�gt�n �szrevenne visszafel� j�vet. Menj, �s ott v�rj. Meg foglak keresni, mihelyt siker�l meg�ll�tanom �t. Ha nem siker�l... – Kem�nyen megszor�tottam a kez�t. – �r�l�k, hogy megismertelek, Evra Von.
– L�gy �vatos, Darren – rebegte Evra, �s l�ttam a szem�n, hogy f�l. Nem mag�t f�ltette. Miattam agg�dott. – Sok szerencs�t.
– Nincs sz�ks�gem szerencs�re – feleltem b�tran, �s el�h�ztam a k�semet. – N�lam van ez! – mutattam a fegyveremre. M�g egyszer megszor�tottam a kez�t, majd v�gigrohantam a folyos�n, �s besiklottam az ajt� alatt, mely lez�rult m�g�ttem. Ott maradtam bez�rva a k�v�r ember �s a v�mp�r t�rsas�g�ban.
A terem telis-tele volt �llattetemmel, amelyek ac�lkamp�kon l�gtak le a mennyezetr�l. Ez lehetett a h�t�kamra.
�mely�t� volt a v�r szaga. Ugyan tiszt�ban voltam azzal, hogy ezek csak �llattetemek, de minduntalan emberi hull�knak k�pzeltem �ket.
A mennyezeti l�mp�k vak�t� f�nyt �rasztottak, ez�rt nagyon �vatosan kellett mozognom: egy idegen �rny�k a v�gemet jelenthette. A padl� s�kos volt – v�zt�l? v�rt�l? –, figyelnem kellett, hov� l�pek.
P�r pillanatig nem l�ttam semmit, csak a tetemeket, de azt�n �szrevettem Mr. Crepsleyt �s a k�v�r embert. M�g�j�k ker�lve igyekeztem l�p�st tartani vel�k.
A k�v�r meg�llt, �s szem�gyre vette az egyik d�g�t. Igencsak f�zhatott, mert t�bbsz�r is belelehelt a mark�ba, pedig keszty�t is viselt. V�g�l r�csapott egyet – a kamp� f�ls�rt�en csikorgott, amint a tetem ide-oda himb�l�dzott rajta –, �s �jra ugyanazt a dallamot kezdte f�ty�r�szni, amit az im�nt odakint.
Megint elindult.
K�zelebb lop�ztam Mr. Crepsleyhez – mivel nem akartam t�ls�gosan lemaradni. Ekkor a k�v�r fick� hirtelen lehajolt. Mintha keresne valamit a f�ld�n. Meg�lltam �s �vatosan h�tr�lni kezdtem, nehogy megl�ssa a l�bamat, de akkor �szrevettem, hogy Mr. Crepsley m�r m�g�tte �ll.
Magamban szitkoz�dva el�refutottam. Ha Mr. Crepsley figyel, meg kellett volna hallania, de � teljes erej�b�l az el�tte l�v� emberre �sszpontos�tott.
P�r m�terrel a v�mp�r h�ta m�g�tt meg�lltam, �s el�h�ztam a rozsd�s k�semet. Ez lett volna a t�k�letes pillanat a t�mad�sra – a v�mp�r ide�lis c�lpontk�nt, mozdulatlanul, figyelm�t az emberre �sszpontos�tva, a jelenl�temr�l mit sem tudva �llt el�ttem –, de nem t�madhattam. Az els� mozdulatot Mr. Crepsleynek kell megtennie. Am�g val�s�gosan nem t�mad, nem gondolhatok r�la semmi rosszat. Ahogy Evra mondta, ha meg�l�m, t�bb� m�r nem lehet visszahozni az �letbe. Ez nem olyan pillanat volt, amikor hib�zni lehetett.
A m�sodpercek �r�knak t�ntek – a k�v�r fick� m�g mindig ott kuporgott, �s n�zte azt a ki tudja mit, ami f�lkeltette a figyelm�t. V�g�l megr�nd�totta a v�ll�t, �s �jra f�l�llt. Mr. Crepsley felszisszent, �s l�ttam, hogy a teste megfesz�l. F�lemeltem a k�st.
A k�v�r meghallhatott valamit, mert f�ln�zett – rossz ir�nyba; h�tra kellett volna n�znie –, �pp egy pillanattal el�zve meg az elrugaszkod� v�mp�rt.
�n el�re l�ttam a mozdulatot, de m�g �gy is lomh�nak bizonyultam. Ha egyszerre ugrom Mr. Crespleyvel, eltal�ltam volna k�semmel a c�lpontot: a nyak�t. De �gy esett, hogy a m�sodperc egy t�rt r�sz�re elbizonytalanodtam, s ennek k�vetkezt�ben elv�tettem a c�lt.
Egy ord�t�ssal ut�navetettem magam, r�szben, hogy megzavarjam a t�mad�sban, r�szben mert magam is megr�m�ltem att�l, amit teszek.
Az ord�t�sra Mr. Crepsley vill�mgyorsan h�trafordult. T�gra ny�lt szemmel meredt r�m. Mivel nem n�zett el�re, nekiment a k�v�r pasinak, �s mind a ketten elter�ltek a f�ld�n.
�n r�vetettem magam Mr. Crepsleyre, �s beled�ftem a k�st. A penge m�lyen behatolt a bal fels� karj�ba, r�gt�n a v�lla alatt. Fel�v�lt�tt a f�jdalomt�l, �s megpr�b�lt lel�kni mag�r�l. �n lenyomtam a f�ldre – olyan testhelyzetben volt, amelyben nem haszn�lhatta ki s�ly- �s er�f�l�ny�t –, �s felemeltem a karom, hogy majd teljes er�mb�l les�jtok r� – az lesz a v�gs�, a hal�los sz�r�s.
A gyilkos v�g�sra azonban nem ker�lt sor. Mert ahogy visszalend�tettem a karomat, bele�tk�ztem valakibe. Valakibe, aki �pp lefel� sz�llt. Valakibe, aki f�ntr�l ugrott le. Valakibe, aki felrikoltott, amikor a karom nekiv�g�dott, �s amilyen gyorsan csak tudott, elhengeredett a k�zelemb�l.
Egy pillanatra megfeledkeztem a v�mp�rr�l. A v�llamon kereszt�l a gurul� alakra n�ztem. Embernek v�ltem, de csak addig, m�g abba nem hagyta a gurul�st, �s f�l nem pattant.
Amikor �ll� helyzetb�l visszan�zett r�m, csak azt k�v�ntam, b�r gurulna tov�bb, egyenesen ki innen.
R�ms�ges l�tv�ny volt. Magas. Nagydarab. Dagadt. Tet�t�l talpig h�feh�r �lt�nyben, amelyet az es�s k�zben v�r- �s piszokfoltok szennyeztek be.
Feh�r �lt�z�k�vel �les ellent�tben b�re lila �s foltos, haja, szeme, sz�ja �s k�rme pedig rik�t� piros volt, mintha v�rben �ztatta volna �ket.
Nem tudtam, kicsoda-micsoda lehet ez a l�ny, de azt r�gt�n meg�rtettem, hogy a gonosz k�pvisel�je. Val�s�ggal r� volt �rva: ahogy ott �llt, cs�fond�ros vigyorral a k�p�n, v�rben forg� szem�ben az �r�let csillog�s�val, ahogy rubinv�r�s ajk�t felh�zva kivillantotta �les, vicsorg� fogait.
Mr. Crepsley elk�romkodta mag�t, �s megpr�b�lt felk�sz�l�dni.
Miel�tt f�l�llhatott volna, a feh�r ruh�s alak elord�totta mag�t, �s minden emberit fel�lhalad� sebess�ggel nekem rontott. Fej�t leszegve rohant bel�m, de olyan er�vel, hogy majdnem beszak�totta a hasfalamat. �gy �reztem, kiszor�tja bel�lem a szuszt. H�tra zuhantam, �s nekiv�g�dtam Mr. Crepsleynek. �jra led�nt�ttem a l�b�r�l.
A feh�rbe �lt�z�tt l�ny �leset rikoltott, majd egy pillanatra elbizonytalanodott, t�madjon-e vagy sem. Azt�n megragadta az egyik d�g�t, �s egy ugr�ssal f�lkapaszkodott r�.
Onnan f�lugrott a magasba, belekapaszkodott egy ablakp�rk�nyba – csak most l�ttam, hogy a teremben odaf�nt k�rben ablakok vannak –, bez�zta az ablakot, �s kib�jt rajta.
Mr. Crepsley �jra elk�romkodta mag�t, �s f�lrel�k�tt az �tb�l.
F�lm�szott a legk�zelebbi tetemen, �s f�lugrott az ablakp�rk�nyra, a lila b�r� l�ny ut�n. �sszer�zk�dott a seb okozta f�jdalomt�l, s egy percig fesz�lten hallgat�zott. Azt�n lehorgasztotta a fej�t, �s a v�lla megereszkedett.
A k�v�r ember – aki mindeddig csak hebegett-habogott, mint egy csecsem� – most n�gyk�zl�b m�szni kezdett. Mr. Crepsley megl�tta, �s miut�n m�g egy utols�, cs�ggedt pillant�st vetett az ablakon t�lra, leugrott a f�ldre, �s az �ppen fel�llni k�sz�l� emberhez sietett.
Tehetetlen�l n�ztem, ahogy f�lh�zza a k�v�r embert, �s mer�n az arc�ba n�z: ha az volt a sz�nd�ka, hogy meg�li, semmit sem tehettem, hogy megakad�lyozzam. �gy f�jt minden bord�m, mintha alaposan eld�ngettek volna. Sajgott minden l�legzetv�teln�l, �s meg sem b�rtam mozdulni.
De Mr. Crepsleynek nem voltak gyilkos sz�nd�kai. Mind�ssze altat�g�zt lehelt a k�v�r pasi arc�ba, aki ett�l megmerevedett, �s eszm�letlen�l lerogyott a padl�ra.
Ekkor Mr. Crepsley sarkon fordult, �s olyan d�h�s tekintettel, amilyet m�g sohasem l�ttam, hozz�m l�pett. Kezdtem agg�dni a saj�t �letem�rt. F�lr�ntott, �s megr�zott, mint valami rongybab�t.
– Te idi�ta! Te eszetlen minden l�ben kan�l! Van fogalmad r�la, hogy mit tett�l?! – �v�lt�tte.
– �n... �n meg akartam... �ll�tani... – zih�ltam. – Azt hittem...
Mr. Crepsley odanyomta a k�p�t az eny�mhez, �s felh�rd�lt:
– Megl�pett! Mert te k�zbeavatkozt�l, egy �r�lt gyilkos s�rtetlen�l megl�pett! V�gre elkaphattam volna, �s akkor te... te...
Olyan d�h fogta el, hogy k�ptelen volt folytatni. Ledobott a f�ldre, sarkon fordult, �s a leplezetlen undort�l �s felh�borod�st�l szitkoz�dva, ny�gve, m�r-m�r s�rva, lekuporodott.
N�ztem a v�mp�rt, azt�n az �ntudatlan �lomba mer�lt embert, majd a t�r�tt ablakot, �s r�eszm�ltem (nem kellett hozz� zseni�lis elme), hogy valami rettenetes – s�t, tal�n v�gzetes – hib�t k�vettem el.

Hossz�, fesz�lt csend t�madt. V�nszorogva m�ltak a percek. Megtapogattam a bord�imat – egyik sem t�rt el. �lltam ott, �s �sszeszor�tott foggal t�rtem sajg� f�jdalmamat. Az elk�vetkez� napokban �vatosan kell mozognom. K�zelebb mer�szkedtem Mr. Crepsleyhez, �s megk�sz�r�ltem a torkom.
– Ki volt ez? – k�rdeztem.
D�h�s szemeket meresztett r�m, �s r�zta a fej�t.
– Idi�ta! – mordult r�m. – Mit kerest�l te itt?
– Megpr�b�ltam megakad�lyozni, hogy meg�lje – mutattam a k�v�r emberre. Mr. Crepsley nagy szemeket meresztett r�m. – Hallottam a h�rekben arr�l a hat halottr�l, �s azt hittem, maga a gyilkos – magyar�ztam. – K�vettem, �s...
– Azt gondoltad r�lam, hogy gyilkos vagyok? – b�mb�lte Mr. Crepsley. Morcos k�ppel b�lintottam. – M�g ann�l is ostob�bb vagy, mint hittelek! Olyan kev�s a bizalmad ir�ntam, hogy...
– Mi m�st gondolhattam volna? – ki�ltottam. – Soha nem mond nekem semmit! Minden este bevette mag�t a v�rosba, �s egy sz�t sem �rult el arr�l, hov� megy, �s mit csin�l. Mit kellett volna gondolnom, amikor azt hallottam, hogy hat embernek az utols� cseppig kisz�vt�k a v�r�t?
Mr. Crepsley el�bb megh�kkent, majd elgondolkoz� k�pet v�gott. V�g�l cs�ggedten b�lintott.
– Igazad van – s�hajtotta. – Az ember tan�s�tson bizalmat, ha azt akarja, hogy b�zzanak benne. Meg szerettelek volna k�m�lni a v�res r�szletekt�l. Hib�ztam.
– Minden rendben – mondtam gyorsan; zavarba ejtett, hogy olyan szel�dd� v�lt. – Az az �rz�sem, hogy nem kellett volna �gy a nyom�ba erednem.
– Meg akart�l �lni? – pillantott Mr. Crepsley a k�sre.
– Igen – feleltem zavartan.
Meglepet�semre fanyarul elnevette mag�t.
– Vakmer� �s meggondolatlan fiatalember vagy, Shan �rfi. De hiszen tudtam r�lad, amikor az inasomm� fogadtalak. – Fel�llt, �s szem�gyre vette a karj�n ejtett v�g�st. – Azt hiszem, �r�ln�m kell, hogy nem j�rtam m�g rosszabbul.
– Rendbe fog j�nni? – k�rdeztem.
– �letben maradok – felelte, s a ny�l�val bekente a sebet, hogy begy�gyuljon.
F�ln�ztem a bez�zott ablakra.
– Ki volt ez? – k�rdeztem �jra.
– Nem "ki", hanem "mi" – helyesb�tett Mr. Crepsley. – Egy v�rszipoly. A neve Murlough.
– Mi az a v�rszipoly?
– Hossz�. Most nincs r� id�nk. Majd k�s�bb...
– Nem – makacsoltam meg magam. – Ma este kis h�j�n meg�kem mag�t, mert nem tudtam, mi t�rt�nik. Mondja el most, hogy k�s�bb ne legyen bel�le kavarod�s.
Mr. Crepsley habozott, azt�n b�lintott.
– J�l van. Nem hinn�m, hogy b�rki is megzavarna itt benn�nket. De nem akarom h�zni az id�t. Most, hogy az esem�nyek ilyen szerencs�tlen fordulatot vettek, alaposan �t kell gondolnom a dolgot, �s �j terveket kell k�sz�tenem. R�vid leszek. Ha lehet, ne tegy�l fel f�l�sleges k�rd�seket.
– Megpr�b�lom – �g�rtem meg.
– A v�rszipolyok... – kereste a megfelel� szavakat. – Hajdan sok v�mp�r semmibe se vette az embereket: puszt�n t�pl�l�knak tekintett�k �ket, ahogy az emberek n�mely �llatokat. Nem volt szokatlan, hogy hetente p�r embernek az utols� cseppig kisz�vt�k a v�r�t. Id�vel �gy hat�roztunk, hogy ez elfogadhatatlan, s t�rv�nybe foglaltuk: tilos sz�ks�gtelen�l �lni.
A v�mp�rok t�bbs�ge sz�vesen engedelmeskedett a t�rv�nynek – k�nnyebb �szrev�tlen�l elvegy�ln�nk az emberek k�z�tt, ha nem gyilkoljuk �ket –, de egyesek ezt egyenesen �rul�snak tekintett�k. �gy tartott�k, hogy az emberek a mi t�pl�l�kunk.
– Ez �r�lts�g! – ki�ltottam k�zbe. – A v�mp�rok is emberk�nt kezdt�k. Mif�le...
– K�rlek – szak�tott f�lbe Mr. Crepsley. – �n mind�ssze azt szeretn�m elmagyar�zni, hogyan gondolkodtak ezek a v�mp�rok. Nem vagyok eln�z� a cselekedeteikkel szemben.
H�tsz�z �vvel ezel�tt a helyzet meg�rett a d�nt�sre. Hetven v�mp�r f�ggetlen�tette mag�t a t�bbiekt�l, �s �n�ll� fajnak ki�ltott�k ki magukat. Elnevezt�k magukat v�rszipolyoknak, saj�t t�rv�nyeket �s korm�nyz� test�letet �ll�tottak fel.
V�lem�ny�k szerint helytelen �gy t�pl�lkozni egy emberb�l, hogy nem �lik meg. Nemes dolognak tartj�k teljesen kisz�vni az illet� v�r�t, s ezzel egy�tt a szellem�t – ahogy te is felsz�vtad Sam Grest szellem�nek egy r�sz�t, amikor megittad a v�r�t –, �s azt hangoztatj�k, hogy sz�gyenletes dolog pi�ca m�dj�ra kis mennyis�gekben t�pl�lkozni.
– Teh�t mindig meg�lik azt, akinek a v�r�t sz�vj�k? – k�rdeztem. Mr. Crepsley b�lintott. – Ez rettenetes!
– Egyet�rtek – felelte a v�mp�r. – �gy volt vele a legt�bb v�mp�r, amikor a v�rszipolyok elszakadtak t�l�nk. Iszonyatos h�bor� t�rt ki. Sok v�rszipolyt meg�ltek. Persze sok v�mp�r is �let�t vesztette, de v�g�l gy�zt�nk. Mind egy sz�lig ki akartuk irtani �ket, de az emberek, akiket meg akartunk v�deni, k�zbeavatkoztak – mondta keser� mosollyal.
– Hogyhogy? – k�rdeztem.
– Sok ember tudott a v�mp�rok l�tez�s�r�l. De am�g nem gyilkoltunk, b�k�n hagytak – f�ltek t�l�nk. �m amikor a v�rszipolyok �ld�sni kezdt�k �ket, az emberek p�nikba estek, �s felvett�k a harcot ellen�k. Sajnos nem tudt�k megk�l�nb�ztetni a v�mp�rokat a v�rszipolyokt�l, �gy mindk�t fajt�t �ld�zt�k �s puszt�tott�k.
A v�rszipolyokkal el tudtunk volna b�nni – folytatta Mr. Crepsley –, de az emberekkel nem. Nem sok h�ja volt, hogy elt�r�lnek benn�nket a f�ld sz�n�r�l. V�g�l a hercegeink tan�cskoztak a v�rszipolyokkal, �s fegyversz�netet k�t�ttek: mi nem b�ntjuk �ket, ha �k nem gyilkolnak nyakra-f�re, csak akkor, ha t�pl�l�kra van sz�ks�g�k, �s akkor is �gy, hogy a gyilkoss�gaik lehet�leg titokban maradjanak az emberek el�tt.
A fegyversz�net sikeres volt. Amikor az emberek felismert�k, hogy biztons�gban vannak, abbahagyt�k az �ld�z�s�nket. A v�rszipolyok messzire utaztak, hogy elker�ljenek minket – ez is r�sz�t k�pezte a meg�llapod�snak –, �s gyakorlatilag nem is volt vel�k semmi dolgunk az elm�lt n�h�ny �vsz�zadban, lesz�m�tva egy-egy alkalmi �sszecsap�st �s p�rbajt.
– P�rbajt? – h�ledeztem.
– A v�mp�rok �s v�rszipolyok �lete kem�ny – jelentette ki Mr. Crepsley. – Sz�ntelen harcokban �s viadalokban tessz�k pr�b�ra magunkat. Az emberek �s az �llatok �rdekes ellenfelek, de ha egy v�mp�r val�ban ki akarja pr�b�lni az erej�t, akkor egy v�rszipollyal k�zd meg. �ltal�nosan bevett szok�s, hogy v�mp�rok �s v�rszipolyok megkeresik egym�st, �s �letre-hal�lra megv�vnak egym�ssal.
– Ez h�lyes�g – mondtam.
– �gy szoktuk – vonta meg a v�ll�t Mr. Crepsley, majd �gy folytatta: – Az id�k sor�n a v�rszipolyok megv�ltoztak. �szrevetted, hogy a hajuk, a k�rm�k �s a szem�k piros?
– A sz�juk is – tettem hozz�. – �s ennek lila volt a b�re.
– Az�rt v�ltoztak ilyenn�, mert t�bb v�rt isznak, mint a v�mp�rok. A legt�bb v�rszipoly nem olyan sz�npomp�s, mint Murlough – � veszedelmesen sok v�rt iszik –, de mindegyiken vannak hasonl� jegyek. Kiv�ve a fiatalokat – kell n�h�ny �vtized, mire kialakulnak a v�gleges sz�nek.
V�giggondoltam a hallottakat.
– Akkor teh�t a v�rszipolyok gonoszak? Miattuk van a v�mp�roknak olyan rossz h�re?
Mr. Crepsley elgondolkodva d�rzs�lte meg arc�n a sebhelyet.
– Nem volna marad�ktalanul igaz, ha azt mondan�nk, hogy igen, gonoszak. Az emberek szem�ben val�ban azok, de mi, v�mp�rok ink�bb rossz ir�nyba t�vedt unokatestv�reinknek tartjuk �ket, semmint jav�tha:atlan hullacsin�l�knak.
– Micsoda? – Nem hittem a f�lemnek; mindj�rt v�delm�be veszi �ket.
– Minden azon m�lik, hogyan n�zz�k a dolgot – mondta. – Te megtanultad, hogy ne csin�lj nagy �gyet abb�l, ha egy ember v�r�t sz�vod, igaz?
– Igaz, de...
– Eml�kszel, kezdetben mennyire ellene volt�l?
– Igen,de...
– Sok ember szem�ben te gonosz vagy. Egy ifj� f�lv�mp�r, aki emberv�rt iszik... mit gondolsz, mennyi id� m�lva pr�b�lna meg�lni valald, ha kider�lne, mi vagy val�j�ban?
Als� ajkamat harapd�lva elgondolkoztam a szavain.
– Ne �rts f�lre – folytatta Mr. Crepsley. – Nem �rtek egyet a v�rszipolyokkal �s a m�dszereikkel. De gonosznak sem tartom �ket.
– Azt mondja, helyes dolog embereket meg�lni? – k�rdeztem �vatosan.
– Nem – ellenkezett. – Csak azt mondom, hogy meg�rtem az �ll�spontjukat. A v�rszipolyok meggy�z�d�sb�l �lnek, nem pedig az�rt, mert �lvezik a gyilkol�st. Az a katona, aki a h�bor�ban �l, ugye, nem gonosz?
– Ez nem ugyanaz – tiltakoztam.
– De ebben az esetben elmos�dnak a hat�rok. Az emberek szem�ben a v�rszipolyok gonoszak, �s punktum. De a v�mp�rok szem�ben – �s most m�r te is a v�mp�rok nagy csal�dj�ba tartozol – nem ilyen egyszer� a dolog. Rokonok vagyunk.
�s benn�k is vannak nemes von�sok – tette hozz�. – P�ld�ul h�s�gesek �s b�trak. �s soha nem szegik meg a szavukat. Ha egy v�rszipoly meg�g�r valamit, akkor meg is tartja. Ha hazudik, �s az �v�i r�j�nnek, �gy v�gzik ki, hogy nem k�rdeznek semmit. Vannak hib�ik, �s �n a magam r�sz�r�l nem kedvelem �ket, de hogy gonoszak lenn�nek? – Fels�hajtott. – Neh�z lenne megmondani.
– Ezt m�gis meg akarta �lni – eml�keztettem r�.
Mr. Crepsley b�lintott.
– Murlough nem k�z�ns�ges v�rszipoly. Meg�r�lt. Elvesztette az �nuralm�t, v�logat�s n�lk�l gyilkol, hogy kiel�g�tse eszel�s v�gy�t. Ha v�mp�r volna, a t�bornokok el�t�ln�k, �s kiv�gezn�k. A v�rszipolyok azonban eln�z�bbek szerencs�tlenebb t�rsaikkal szemben. Nem sz�vesen �lik meg a k�z�l�k val�kat.
Ha egy v�rszipoly meg�r�l, akkor megfosztj�k a rangj�t�l, �s sz�lnek eresztik. Ha t�vol tartja mag�t az �v�it�l, akkor nem �llnak az �tj�ba, �s nem b�ntj�k. Ilyenkor...
Ny�g�st hallottunk, �s felugrottunk. A k�v�r pasi mocorogni kezdett.
– Gyere – mondta Mr. Crepsley. – Menj�nk f�l a tet�re. �tk�zben folytathatjuk a besz�lget�st.
Kiment�nk a h�t�kamr�b�l, �s elindultunk visszafel�.
– Murlough �vekig csavargott a vil�gban – folytatta Mr. Crepsley. – Az �r�lt v�rszipolyok �ltal�ban nem �lnek ilyen sok�ig. Ostoba hib�kat v�tenek, �s az emberek hamarosan elfogj�k �s meg�lik �ket. De Murlough enn�l sokkal ravaszabb. M�g mindig maradt annyi esze, hogy csendben gyilkoljon, �s elrejtse a holttesteket. Ismered a mes�t arr�l, hogy a v�mp�rok nem l�phetnek be egy h�zba, csak ha odabentr�l h�vj�k �ket?
– Persze – feleltem. – Sohasem hittem el.
– Ne is. De mint a legt�bb mese, ez is a val�s�gban gy�kerezik. A v�rszipolyok j�form�n sohasem �lik meg az embereket az otthonukban. Odakint kapj�k el a zs�km�nyukat, ahol meg�lik �s kisz�vj�k a v�r�ket, s azut�n a tetemet elrejtik, vagy �lc�zz�k a sebet, hogy �gy t�nj�k, az �ldozat balesetben halt meg. Az �r�lt v�rszipolyok rendszerint megfeledkeznek ezekr�l az elemi szab�lyokr�l – nem �gy Murlough. Ebb�l tudtam meg, hogy nem fogja otthon megt�madni ezt az embert.
– Honnan tudta, hogy egy�ltal�n meg fogja t�madni? – k�rdeztem.
– A v�rszipolyok hagyom�nytisztel�k – magyar�zta Mr. Crepsley. – El�re kiv�lasztj�k az �ldozataikat. Belop�znak a h�zukba, m�g ember�k alszik, �s megjel�lik �ket – h�rom apr� karcol�st ejtenek az arc egyik f�ltek�j�n. �szrevett�l ilyen jeleket a k�v�r ember arc�n?
– Nem figyeltem – r�ztam meg a fejem.
– Ott vannak – biztos�tott r�la Mr. Crepsley. – Jelent�ktelenek – maga az �ldozat is azt hihette, hogy �lm�ban megkarmolta mag�t –, de ha az ember tudja, mit keressen, akkor nem lehet elt�veszteni: mindig azonos helyen vannak, �s mindig azonos hossz�s�g�ak.
�gy tal�ltam r� erre az emberre. Eg�szen mostan�ig vakt�ban keresg�ltem, j�rtam a v�rost, h�tha valahol r�akadok Murlough nyom�ra. V�letlen�l sz�rtam ki ezt a k�v�r embert, �s a nyom�ba eredtem. Tudtam, hogy a t�mad�snak vagy itt, vagy a hazavezet� �ton kell bek�vetkeznie, �gy nem kellett m�st tennem, mint kiv�rni, am�g Murlough elsz�nja mag�t a cselekv�sre. – A v�mp�r arca els�t�tedett. – Akkor jelent�l meg te a sz�nen – fejezte be elfojthatatlan keser�s�ggel a hangj�ban.
– M�g egyszer meg tudja tal�lni Murlough-t? – k�rdeztem.
Megr�zta a fej�t.
– M�r az is hihetetlen�l nagy szerencse volt, hogy r�akadtam a megjel�lt emberre. K�tszer nem fog megt�rt�nni. K�l�nben is: Murlough �r�lt, de nem bolond. El fogja engedni azt az embert, akit m�r megjel�lt, �s elmenek�l a v�rosb�l. – Mr. Crepsley keserveset s�hajtott. – Azt hiszem, bele kell nyugodnom.
– Belenyugodni? Nem megy ut�na? – k�rdeztem elh�lve. Mr. Crepsley megr�zta a fej�t. Megtorpantam a l�pcs�fordul�ban – m�r majdnem a cs�vekkel teli helyis�g ajtaj�n�l j�rtunk –, �s d�bbenten meredtem r�. – Mi�rt nem? Hiszen �r�lt! Gyilkolja az embereket! Meg kell...
– Nem r�m tartozik. Nem az �n dolgom – mondta �vatosan a v�mp�r.
– Akkor meg minek avatkozott bele? – ki�ltottam, s eszembe jutottak mindazok, akiket az �r�lt v�rszipoly m�g meg fog �lni.
– A v�mp�rt�bornokok keze meg van k�tve ilyen �gyekben – v�laszolta Mr. Crepsley. – Att�l val� f�lelm�kben, hogy tot�lis h�bor�t robbantanak ki, nem merik eltenni az �tb�l. Amint mondtam, a v�rszipolyok kitartanak egym�s mellett. Bossz�t �lln�nak egy t�rsuk meggyilkol�s��rt. Tisztess�ges harcban meg�lhetn�nk �t, de ha egy t�bornok v�gezne egy �r�lt v�rszipollyal, a sz�vets�gesei k�nyszer�tve �rezn�k magukat, hogy visszav�gjanak.
Az�rt avatkoztam bele, mert ebben a v�rosban sz�lettem. Itt �ltem, amikor ember voltam. Igaz, hogy mindenki, akit akkor ismertem, m�r r�gen meghalt, m�gis sokkal ink�bb k�t�d�m ehhez a v�roshoz, mint minden m�s helyhez, mert ezt tekintem az otthonomnak.
Gavner Purl tudta ezt. Amikor r�j�tt, hogy Murlough itt van, megkeresett engem. Gyan�totta – helyesen –, hogy nem fogom t�tlen�l v�gign�zni egy �r�lt v�rszipoly �ld�kl�s�t. Ravasz l�p�s volt, de nem hib�ztatom �rte – a hely�ben �n is ezt tettem volna.
– Nem �rtem – mondtam. – Azt hittem, a v�mp�rt�bornokok el akarj�k h�r�tani a h�bor�s vesz�lyt.
– �gy is van.
– De ha maga meg�ln� Murlough-t, akkor nem...
– Nem – v�gott k�zbe. – �n nem vagyok t�bornok. �n egyszer� v�mp�r vagyok, akinek nincs kapcsolata a t�bbiekkel. A v�rszipolyok �ld�z�be vehetnek, ha megtudj�k, hogy meg�ltem �t, de a t�bornokokat a dolog nem �rinten�. Ez az �n szem�lyes �gyem lenne, teh�t nem vezetne h�bor�hoz.
– �rtem. Most teh�t, hogy a v�rosa biztons�gban van, m�r nem �rdekli az �gy?
– Pontosan – felelte Mr. Crepsley.
Nem tudtam magam�v� tenni a v�mp�r �ll�spontj�t – �n a vil�g v�g�re is k�vettem volna Murlough nyom�t –, de meg�rtettem. � a "saj�t" n�p�t v�dte. Most, hogy elm�lt a fenyeget�s, m�r nem tekintette a maga gondj�nak a v�rszipolyok �gy�t. Jellegzetes v�mp�rgondolkod�s volt.
– �s most mi lesz? – k�rdeztem. – Visszamegy�nk a Cirque du Freakbe, �s elfelejtj�k az eg�szet?
– Igen – v�laszolta. – Murlough a j�v�ben el fogja ker�lni ezt a v�rost. Az �j leple alatt kereket old, �s ezzel a dolog el van int�zve. Mi is visszat�rhet�nk a megszokott �let�nkh�z, �s ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.
– A legk�zelebbi esetig – mondtam.
– Csak egy otthonom van – k�z�lte a v�mp�r. – Minden val�sz�n�s�g szerint nem lesz legk�zelebbi eset. Gyere. Ha van m�g k�rd�sed, majd k�s�bb v�laszolok r�.
– J�l van – mondtam, majd kis sz�net ut�n megk�rdeztem: – Amir�l kor�bban besz�lt�nk – hogy a j�v�ben nem titkolunk el semmi fontosat –, az tov�bbra is �rv�nyben van? Ezent�l megb�zik bennem, �s elmondja a dolgokat?
A v�mp�r elmosolyodott.
– Meg fogunk b�zni egym�sban.
�n visszamosolyogtam r�, �s k�vettem a cs�vekkel teli helyis�gbe.
– Hogyhogy nem vettem �szre Murlough-t? – k�rdeztem, mik�zben a jeleket kerest�k, melyeket befel� j�vet tett�nk.
– M�s �ton j�tt – vil�gos�tott fel Mr. Crepsley. – Menet k�zben nem akartam k�zelebbr�l k�vetni, nehogy megl�sson.
M�r �ppen ki akartam b�jni az ablakon, amikor eszembe jutott Evra.
– V�rjon! – ki�ltottam Mr. Crepsley ut�n. – Evr�t is vinn�nk kell!
– A k�gy�fi� is tudott az eg�szr�l? – nevetett a v�mp�r. – Siess �rte. De ne k�v�nd, hogy az � kedv��rt m�g egyszer elmondjam az eg�sz hist�ri�t. Majd te beavatod a r�szletekbe.
Elindultam a bar�tom ut�n.
– Evra – sz�l�tottam halkan. Nem j�tt v�lasz, ez�rt kicsit hangosabban sz�ltam: – Evra! – Vajon hol rejt�zhet? Len�ztem, �s megpillantottam egy p�r l�bnyomot a porban, amely egy bonyolult cs�halmaz alatt vezetett el.
– Evra! – ki�kottam ism�t, s megindultam a l�bnyomok ment�n. Tal�n �szrevette, hogy a v�mp�rral besz�lgetek, �s nem tudta, mi t�rt�nik k�z�tt�nk. – Minden rendben! – kiab�ltam. – Nem Mr. Crepsley a gyilkos. Egy m�sik...
�les reccsen�s hallatszott, �s ugyanabban a pillanatban �reztem, hogy r�l�ptem valamire. H�tr�ltam egy l�p�st, majd lehajoltam, �s felvettem a t�rgyat, amelyre r�tapostam. �sszeszorult a gyomrom, amikor megl�ttam a mobiltelefon roncsait.
– Evra! – sikoltottam, �s megiramodtam. Valamivel t�volabb dulakod�s nyomait l�ttam – a vastag porr�teg sz�t volt kenve, mintha valaki hentergett volna a f�ld�n. Porszemek ezrei kavarogtak s�r� felh�t alkotva a leveg�ben.
– Mi az? – k�rdezte �vatosan k�zeledve Mr. Crepsley. Odamutattam neki az �sszet�rt telefont. – Evra? – k�rdezte.
– Elkaphatta a v�rszipoly – ny�gtem ki elsz�rnyedve.
Mr. Crepsley fels�hajtott, �s lehorgasztotta a fej�t.
– Akkor Evr�nak v�ge – mondta ki minden kertel�s n�lk�l, �s mer�n n�zte a f�ldet, mik�zben �n s�rni kezdtem.

Mihelyt vissza�rt�nk, Mr. Crepsley kijelentett mindh�rmunkat a sz�llod�b�l. �vatoss�ga �rthet�, hiszen a szem�lyzet �szreveheti Evra elt�n�s�t, de m�g nagyobb baj, ha a v�rszipoly megtudja, hol lakunk.
– �s ha siker�l megsz�knie? – k�rdeztem. – Honnan fogja tudni, hol keressen benn�nket?
– Nem hiszem, hogy meg tud sz�kni – felelte sajn�lkozva Mr. Crepsley.
Bejelentkezt�nk egy m�sik sz�llod�ba, nem messze a r�git�l. A port�n �l� ember igencsak meglep�d�tt, hogy e k�s�i �r�n egy sebhelyes arc�, �nnep�lyesen komoly k�lsej� terfi� �s egy szemmel l�that�an zaklatott fi� jelentkezik be a sz�llod�ba, de gyanakv�s�t megtartotta mag�nak.
K�ny�r�gtem Mr. Crepsleynek, hogy mes�ljen m�g a v�rszipolyokr�l.
V�g�l el�rulta, hogy sohasem sz�vnak v�mp�rv�rt – ugyanis a v�r�k m�rgez� m�s v�mp�rok �s v�rszipolyok sz�m�ra. Valamivel tov�bb �lnek, mint a v�mp�rok, de a k�l�nbs�g eleny�sz�. Nagyon kev�s �telt esznek, ink�bb v�rrel t�pl�lkoznak. Csak v�gs� esetben sz�vj�k �llatok v�r�t.
Figyelmesen hallgattam. K�nnyebb volt nem gondolni Evr�ra, ha valami m�sra �sszpontos�thattam a figyelmemet. De amikor el�rkezett a hajnal, �s Mr. Crepsley nyugov�ra t�rt, magamra maradtam, hogy v�giggondoljam az �jszaka t�rt�nteket.
N�ztem a napfelkelt�t. F�radt voltam, m�gsem tudtam aludni. Hogyan n�zhetn�k szembe azokkal a lid�rcnyom�sokkal, melyek nyilv�nval�an lesben �llva v�rnak r�m? K�sz�tettem magamnak egy kiad�s reggelit, de az els� falat ut�n elment t�le az �tv�gyam, �gyhogy az eg�szet kidobtam a szem�tbe. Bekapcsoltam a t�v�t, v�ltogattam a csatorn�kat, de j�form�n nem is l�ttam, mi megy a k�perny�n.
Minduntalan arra gondoltam, hogy mindez csak egy rossz �lom, Evra nem lehet halott. Bizony�ra elaludtam a tet�n, mialatt Mr. Crepsleyt figyeltem, �s most �lmodom. Mindj�rt j�n Evra, �s felr�z. Elmes�lem neki az �lmomat, �s j�t fogunk nevetni rajta. Ilyen k�nnyen nem szabadulsz meg t�lem, mondan� kuncogva.
A val�s�g azonban m�s volt. T�nyleg ott �lltam szemt�l szemben az �r�lt v�rszipollyal. T�nyleg elrabolta Evr�t. Vagy meg�lte, vagy k�sz�l r�. Ezek a t�nyek, ezekkel kellett szemben�znem.
Csakhogy nem mertem szemben�zni vel�k. F�ltem, hogy ha megteszem, megbolondulok. �gy azt�n ahelyett, hogy elfogadtam volna az igazs�got �s megbirk�ztam volna vele, eltemettem j� m�lyre, ahol nem h�borgathat t�bb�, �s elmentem Debbie-hez. � tal�n fel tud vid�tani.
Amikor oda�rtem, Debbie a t�ren j�tszott. Er�sen havazott az �jjel, �s n�h�ny k�rny�kbeli gyerekkel h�embert �p�tettek. Meglepte, de �r�lt, hogy ilyen kor�n bukkantam fel. Bemutatott a bar�tainak, akik k�v�ncsian m�regettek.
– Nem akarsz s�t�lni egyet? – javasoltam.
– Tudsz v�rni, am�g elk�sz�l�nk a h�emberrel? – k�rdezte.
– Nem – mondtam. – Nyugtalan vagyok. Musz�j s�t�lnom. Ha akarod, visszaj�v�k k�s�bb.
– J�l van. J�v�k. – K�l�n�s pillant�st vetett r�m. – J�l �rzed magad? Feh�r vagy, mint a fal, �s a szemed... s�rt�l?
– Nemr�g hagym�t tiszt�tottam – hazudtam.
– Sziasztok – k�sz�nt el Debbie a bar�tait�l, �s bel�m karolt. – Van valami hat�rozott �ti c�lod?
– Tulajdonk�ppen nincs – v�laszoltam. – Vezess, �n meg k�vedek.
�tk�zben nem sokat besz�lt�nk, m�gnem Debbie egyszer megr�ntotta a karomat:
– Van egy j� h�rem. Megk�rdeztem a mam�mat �s a pap�mat, hogy �tj�hetsz-e kar�csony este seg�teni a d�sz�t�sben, �s azt mondt�k, hogy �tj�hetsz.
– �ri�si – v�laszoltam. Megpr�b�ltam mosolyt er�ltetni az arcomra.
– Vacsor�ra is megh�vtak – folytatta. – Kar�csony napj�ra is meg akartak h�vni, de tudom, hogy azt a sz�llod�ban t�lt�d. K�l�nben sem hinn�m, hogy a pap�d sz�vesen venn�, ha el akarn�l menni, igaz?
– Igaz – feleltem halkan.
– De kar�csony este �tj�hetsz, ugye? �s Evra is. Kor�n fogunk enni, d�lut�n k�t-h�rom �ra k�r�l, hogy legyen b�ven id� a f�k feld�sz�t�s�re. Ha akarod...
– Evra nem tud elj�nni – v�gtam k�zbe.
– Mi�rt nem?
K�ts�gbeesetten pr�b�ltam valami elfogadhat� hazugs�got kital�lni.
– Megf�zott – mondtam v�g�l. – �gyban fekszik, nem kelhet f�l.
– Tegnap m�g eg�szs�gesnek t�nt – mondta Debbie �sszevont szem�ld�kkel. – L�ttalak benneteket, amikor elmentetek este. �gy n�zett ki...
– Honnan l�tt�l benn�nket? – v�gtam a szav�ba.
– Az ablakb�l – felelte. – Nem el�sz�r l�ttam, hogy s�t�ted�s ut�n elmentek otthonr�l. Nem sz�ltam r�la, mert �gy gondoltam, biztosan elmondan�d, mi dolgotok van ilyenkor, ha azt akarn�d, hogy tudjak r�la.
– Nem sz�p dolog m�sok ut�n leskel�dni – fortyantam fel.
– Nem leskel�dtem! – Debbie-t s�rtette a v�daskod�som. – V�letlen�l l�ttalak meg benneteket. �s hogyha �gy viselkedsz velem, nem is kell �tj�nn�d kar�csony este. – �s megfordult, hogy otthagyjon.
– V�rj – kaptam el a karj�t (�vatosan, nehogy t�l er�sen markoljam). – Ne haragudj. Nagyon rossz kedvem van. Nem �rzem j�l magam. Lehet, hogy elkaptam valamit Evr�t�l.
– T�nyleg betegnek l�tszol – �llap�totta meg, �s az arca megenyh�lt.
– Ami az �jszakai �tjainkat illeti, csak a pap�nk el� megy�nk. Munka ut�n tal�lkozunk, �s elmegy�nk enni valamit, vagy esetleg moziba. Megh�vtalak volna t�ged is, de tudod, a pap�mn�l nem olyan egyszer� – mondtam.
– Mi�rt nem mutatsz be neki? – k�rdezte. – Lefogadom, hogy megszerettetn�m magam vele, ha volna r� alkalmam.
Tov�bb folytattuk a s�t�t.
– Sz�val, mit sz�lsz a kar�csony est�hez? – t�rt vissza az el�bbi t�m�hoz Debbie.
Megr�ztam a fejem. Semmi kedvem nem volt arra gondolni, hogy le�ljek vacsor�zni Debbie-vel �s a sz�leivel.
– Err�l m�g majd besz�lget�nk. Azt sem tudom, itt lesz�nk-e m�g. Lehet, hogy tov�bb kell utaznunk.
– De hiszen holnap lesz kar�csony est�je! – fakadt ki. – A pap�d mostan�ra m�r biztosan elmondta, hogy mit tervez!
– � nagyon furcsa term�szet? – feleltem. – Szered a legeslegutols� pillanatra hagyni a dolgokat. Lehet, hogy mire ebb�l a s�t�b�l haza�rek, m�r �sszecsomagolt, �s indul�sra k�szen �ll.
– Nem indulhat el, ha egyszer Evra beteg – jelentette ki.
– Megteheti, �s ha akarja, meg is teszi – v�laszoltam.
Debbie �sszer�ncolta a homlok�t, �s meg�llt. Nagyj�b�l egy m�terre t�l�nk egy csatornafed� r�csai k�z�l meleg leveg� �ramlott fel.
– Ugye, nem m�sz el �gy, hogy nem is sz�lsz? – k�rdezte.
– Persze hogy nem – feleltem.
– Nagyon rossz lenne, ha csak �gy, sz� n�lk�l elt�nn�l – folytatta, �s l�ttam, hogy a szeme sark�ban k�nny csillog.
– Meg�g�rem – mondtam. – Amikor �n megtudtam, hogy el kell mennem, akkor te is tudni fogod. Becs�letszavamra. – �s a sz�vemre tettem a kezem.
– Gyere ide – mondta, �s k�zelebb h�zva mag�hoz, szorosan �t�lelt.
– Ezt mi�rt kaptam? – k�rdeztem.
– Musz�j valami ok�nak lenni? – mondta mosolyogva, majd el�remutatott. – Forduljunk be a k�vetkez� sarkon, �s vissza�r�nk a t�rre.
Karon fogtam �s elindultunk. Gondoltam, visszas�t�lunk, de akkor eszembe jutott, hogy m�r m�s sz�llod�ban lakunk.
– �n m�g s�t�lok – mondtam. – Este vagy holnap reggel felh�vlak, �s megmondom, el tudok-e j�nni, vagy sem.
– Ha a pap�d m�ris el akar utazni, vedd r� er�szakkal, hogy maradjon m�g – javasolta. – Nagyon szeretn�m, ha �tj�nn�l.
– Megpr�b�lom – fogadkoztam, �s szomor�an n�ztem ut�na, m�g a sarkon befordulva el nem t�nt a szemem el�l.
Ekkor halk kuncog�st hallottam a l�bam alatt. Lepillantottam a csatornar�csra, de mivel nem l�ttam senkit, azt gondokam, csak k�pzel�d�m. De ekkor egy hang sz�lt fel a s�t�t m�lyb�l.
– Tetszik a bar�m�d, Darren Shan. – �s vihogott hozz�. R�gt�n tudtam, ki van odalent. – �zes falat, �pp a fogamra val�, nem gondolod? �zletesebbnek l�tszik, mint a m�sik bar�tod. Sokkal jobb �z�nek, mint amilyen Evra.
Murlough volt – az �r�lt v�rszipoly!
T�rdre estem, �s hunyorogva lepillantottam a r�csok k�z�. Odalent s�t�t volt, de n�h�ny m�sodperc m�lva ki tudtam venni a k�v�r v�rszipoly test�nek k�rvonalait.
– Hogy h�vj�k a bar�tn�det, he? – vigyorgott Murlough. – Anne? Beatrice? Catherine? Diane? Elsa? Franny? Geraldine? Henrietta? Eileen? Josie... – Elhallgatott, �s szinte l�ttam, hogy �sszer�ncolt homlokkal t�preng. – Nem. V�rj csak. Eileen "E"-vel kezd�dik, �s nem "P"-vel. Van egy�ltal�n n�i n�v, amelyik "I"-vel kezd�dik? Hamarj�ban egy sem jut eszembe. H�t neked, Darren Shan? Nincs valami �tleted, he? Valami javaslatod? – Fur�n ejtette ki a keresztnevemet: mintha cs�mcsogna.
– Hogy tal�lt�l r�m? – k�rdeztem elakad� l�legzettel.
– K�nnyen. – �vatosan, hogy elker�lje a bees� f�nysugarakat, el�rehajolt, �s meglapogatta a hal�nt�k�t. – haszn�ltam az eszemet – mondta. – A Murlough gyereknek van s�tnival�ja, de van �m! Kipengettem a bar�todon – K�gy� Vonon. El is mondta sz�pen, hol van a  sz�lloda. Let�boroztam el�tte. Figyeltem. L�ttalak a bar�tn�ddel, �s  ut�natok mentem.
– Mi az, hogy "kipengetted"? – k�rdeztem.
A v�rszipoly hars�nyan felnevetett.
– A k�semmel – magyar�zta. – Kipengettem a peng�j�vel. Kicsit lepikkelyeztem a K�gy�csk�t. �rted m�r? Oh�! Van itt �sz, mondtam, nem? Egy ostoba ember sohasem tudna ilyen ravasz tr�fat kihagyalni. A Murlough gyereknek olyan agya van, de olyan...
– Hol van Evra? – v�gtam k�zbe, �s r�csaptam a r�csra, hogy v�gre elhallgasson. Meg is r�ngattam, hogy l�ssam, lejuthatok-e itt hozz�, de er�sen be volt �gyazva a j�rda k�vezet�be.
– Evra? Evra Von? – Murlough fura kis t�ncmozdulatokat tett a r�cs alatti hom�lyban. – Evra �ssze van sz�jazva. A bok�j�n�l fogva l�g. A fej�be sz�ll a v�r. Vis�t, mint a malac. K�ny�r�g, hogy engedjem el.
– Hol van? – ki�ltottam k�ts�gbeesetten. – �l?
– Mondd meg, hol a sz�ll�sotok – k�rdezte, mintha meg se hallotta volna a szavaimat. – Elk�lt�ztetek a sz�llod�b�l, igaz? Ez�rt nem l�ttalak kij�nni onnan. Mit kerest�l egy�ltal�n a t�ren? Ne! – rivallt r�m, mihelyt sz�ra nyitottam a sz�mat. – Ne mondd meg, ne mondd meg! Hadd tal�ljam ki. A Murlough gyereknek rengeteg esze van. Egyesek szerint m�r a f�lemen csordul ki a sok �sz.
Sz�netet tartott, apr� szeme ide-oda j�rt, majd csettintett egyet, �s f�ttyentett hozz�.
– A l�ny! Darren Shan kis bar�tn�je! A t�ren lakik, he? Vele akart�l tal�lkozni. Melyik h�z is az �v�k? Ne mondd meg, ne mondd meg! Majd �n kital�lom. Majd kifigyelem. Zaftos kis le�nyz�. Sok-sok finom v�r, he? Finom, s�s v�r. M�ris a sz�mban �rzem az �z�t.
– Hozz� ne merj ny�lni! – rikoltottam. – Ha a k�zel�be mer�szkedsz, �n...
– Hallgass! – rivallt r�m a v�rszipoly. – Ne fenyegess engem! Nem t�r�m, hogy egy ilyen nyamvadt kis f�lv�mp�r sz�jaljon velem! M�g egy sz�, �s itt se vagyok, de akkor K�gy�csk�nak befellegzett!
�nuralmat parancsoltam magamra.
– Ezek szerint m�g �letben van? – k�rdeztem remegve.
Murlough vigyorogva meg�t�gette az orr�t.
– Tal�n igen, tal�n nem. Nem tudhatod biztosan, igaz?
– Mr. Crepsley azt mondta, hogy a v�rszipolyok mindig megtartj�k a szavukat – mondtam. – Ha szavadat adod r�, hogy �l, akkor tudni fogom.
Murlough lassan b�lintott.
– �l.
– Szavadat adod r�?
– Szavamat adom r� – mondta. – K�gy�cska �l. Megk�t�zve �s felakasztva. Vis�t, mint egy malac. Kar�csonyra tartogatom. � lesz a kar�csonyi vacsor�m. Pulyka helyett K�gy�cska. Szerinted tisztess�gtelens�g t�lem, he? – Nevetett. – �rted, ugye? Szab�lytalan. Nem valami szel�d tr�fa, de megteszi. K�gy�cska �nekelt. K�gy�cska mindent megtesz, amit csak mondok neki. Te is megtenn�l a hely�ben. A bok�j�n�l fogva himb�l�dzik. Vis�t, mint a malac.
Murlough-nak megvolt az a bosszant� szok�sa, hogy folyton ism�telgette mag�t.
– Figyelj – mondtam. – Engedd el Evr�t. K�rlek, hiszen � nem �rtott neked.
– Meghi�s�totta a tervemet! – rik�csolta a v�rszipoly. – Lakm�rozni akartam. F�ls�ges lakom�nak �g�rkezett. Kiszipolyoztam volna a k�v�r embert, azt�n elevenen megny�zva f�lakasztottam volna a t�bbi k�z� a hideg szob�ban. A kannib�lok csin�ltak ilyesmit n�h�ny szerencs�tlen, gyan�tlan emberrel. J� buli lett volna, he?
– Evra nem �llt az utadban. Mi voltunk ott, �n �s Mr. Crepsley. Evra odakint v�rakozott.
– Kint, bent, egyre megy – nem volt velem. De hamarosan ez is bek�vetkezik – �s megnyalta v�rv�r�s sz�j�t. – Velem lesz, s�t idebent a pocimban. K�gy�fi�t m�g �gysem ettem. M�r el�re �lvezem. Lehet, hogy megt�lt�m, �s �gy eszem meg. Igazi kar�csonyi fog�st csin�lok bel�le.
– Meg�llek! – �v�lt�ttem, �s minden �nuralmamat elvesz�tve nekiestem a r�csnak. – Elkaplak, �s �zenk�nt szaggatlak sz�t!
– Jaj nekem! – kacagott tettetett ijedts�ggel Murlough. – Szent egek! K�rlek, ne b�nts, ronda kis f�lv�mp�r! A Murlough gyerek j� sr�c! Mondd, hogy nem b�ntasz.
– Hol van Evra? – ord�tottam magamon k�v�l. – Hozd ide most r�gt�n, k�l�nben...
– Most m�r el�g! – csattant fel Murlough. – Nem az�rt j�ttem ide, hogy �v�lt�zzenek velem, de nem �m! Rengeteg hely van, ahov� mehetek, ha azt akarom, hogy m�sok kiab�ljanak velem. Fogd be a sz�d, �s figyelj.
Komoly er�fesz�t�sembe ker�lt, de v�g�l siker�lt lehiggadnom.
– J� – morogta Murlough. – �gy m�r jobb. Te nem vagy olyan ostoba, mint a legt�bb v�mp�r. No l�m, Darren Shannak is van egy cs�pp esze? Persze nem annyi, mint nekem, de h�t kinek van annyi? A Murlough gyereknek t�bb s�tnival�ja van, mint...
K�rmeit a r�cs alatti falba v�jta, �s p�r m�terrel f�ljebb kapaszkodott.
– Nagyon figyelj. – Most eg�szen norm�lis volt a hangja. – Nem tudom, hogyan tal�ltatok r�m – K�gy�cska nem tudta megmondani, ak�rmennyit sk�l�ztam rajta –, de nem is �rdekel. Maradjon a ti titkotok. Tarts�tok meg magatoknak. Mindannyi�nknak sz�ks�g�nk van titkokra, he?
Az ember sem �rdekel – folytatta. – Csak �tel volt, semmi m�s. B�ven maradt ott, ahonnan � j�tt. B�ven van m�g v�r az emberh�s tenger�ben. De a v�mp�r... Larten Crepsley. – A v�rszipoly szem�ben vad gy�l�let lobbant. – � nagyon is �rdekel. Neki okosabbnak kellett volna lennie, �s nem lett volna szabad kereszteznie az utamat. V�mp�rok �s v�rszipolyok nem vegy�lnek egym�ssal! – ord�totta torka szakadt�b�l. – Ezt m�g a legostob�bbak is tudj�k. �gy sz�l az egyezs�g. Nem �llunk egym�s �tj�ba. Larten Crepsley megszegte a t�rv�nyt! Ez�rt fizetnie kell!
– Nem szegett t�rv�nyt – mondtam dacosan. – Te �r�lt vagy. V�rosszerte gyilkolod az embereket. Az ilyeneket meg kellett �ll�tani.
– �r�lt? – Azt v�rtam, hogy Murlough d�h�sen reag�l majd a s�rt�sre, de � csak kuncogott mag�ban. – Ezt mondta neked? �r�lt? A Murlough gyerek nem �r�lt! Olyan norm�lis vagyok, mint b�rmelyik v�rszipoly a f�ldkereks�gen. Itt lenn�k, ha �r�lt voln�k? Volna-e annyi j�zan eszem, hogy �letben hagyom K�gy�csk�t? Mi�rt, szerinted habzik a sz�m? �sszevissza locsogok, mint valami idi�ta? He?
�gy d�nt�ttem, hogy a kedv�ben j�rok.
– Tal�n nem – mondtam. – Ha j�l belegondolok, el�g okosnak l�tszol.
– Persze hogy okos vagyok! A Murlough gyereknek van s�tnival�ja! Nem lehet �r�lt az, akinek ilyen rengeteg esze van, kiv�ve, ha megveszett. L�tt�l m�r veszett �llatot?
– Nem – feleltem.
– Na l�tod! – ki�ltotta diadalmasan. – �r�lt �llat nincs, teh�t �r�lt Murlough sincs. Tudsz k�vetni?
– �rtelek – feleltem nyugodtan.
– Mi�rt avatkozott bele? – k�rdezte Murlough zavart �s inger�lt hangon. – Nem k�vettem el ellene semmit. �n nem �lltam volna az �tj�ba. Mi�rt kellett odaj�nnie �s mindent elrontania?
– Valaha ez volt a sz�l�v�rosa – vil�gos�tottam fel. – Itt �lt, amikor m�g ember volt. K�teless�g�nek �rezte, hogy megv�dje az embereket.
Murlough hitetlenked� arccal b�mult r�m.
– �gy �rted, �rt�k tette? – rik�csolta. – Az eleven v�rt�ml�k�rt? – Eszel�sen felkacagott. – H�t ez elmebajos! Azt gondoltam, tal�n mag�nak akarta �ket. Vagy hogy meg�ltem valakit, aki k�zel �llt hozz�. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy az�rt tette, mert... mert...
�s �jb�l kit�rt bel�le a nevet�s.
– Ez eld�nti a dolgot – jelentette ki. – Nem engedhetem, hogy egy ilyen eszel�s alak szabadon j�rjon-keljen. Ki tudja, mire vetemedik legk�zelebb. Hallgass ide, Darren Shan. Te okos fi�nak l�tszol. K�ss�nk alkut. Tegy�k rendbe ezt az �sszekusz�lt helyzetet, he?
– Mif�le alkut? – k�rdeztem gyanakodva.
– Cser�lj�nk – mondta Murlough. – �n tudom, hol van K�gy�cska. Te tudod, hol van a v�mp�r. Egyiket a m�sik�rt. Mit sz�lsz hozz�?
– Szolg�ltassam ki Mr. Crepsleyt Evr��rt? – k�rdeztem g�nyosan. – Mif�le alku lenne ez? Cser�ljem ki egyik bar�tomat a m�sikra? Te se hiheted, hogy...
– Mi�rt ne? – v�gott a szavamba Murlough. – A k�gy�fi� �rtatlan, he? A legjobb bar�tod, � mondta. A v�mp�r hurcolt el a csal�dodt�l, az otthonodb�l. Evra azt mondta, gy�l�l�d �t.
– Ez r�gen volt – feleltem.
– M�gis, ha v�lasztanod kellene kettej�k k�z�l, kit v�lasztan�l? Ha m�rlegre k�ne tenni az �let�ket, �s csak az egyiket menthetn�d meg, melyik lenne az?
Nem kellett sok�ig gondolkodnom a v�laszon.
– Evra – feleltem mag�t�l �rtet�d�en.
– Na l�tod! – vigyorgott Murlough.
– Csakhogy Mr. Crepsley �lete nincs vesz�lyben. Azt akarod, hogy az � �lete �r�n akasszam le Evr�t a kamp�r�l. – Szomor�an r�ztam meg a fejem. – Ilyet nem teszek. Nem �rulom el, �s nem is csalom csapd�ba �t.
– Nem kell megtenned – mondta erre Murlough. – Csak mondd meg, hol van. A sz�lloda nev�t �s a szobasz�m�t. A t�bbi az �n dolgom. Beosonok, mialatt alszik, elint�zem a dolgot, azt�n elviszlek Evr�hoz. Szavamat adom, hogy mindkett�t�ket elengedlek. Gondold meg, he? M�rlegeld a v�laszt�si lehet�s�geket. A v�mp�r vagy K�gy�cska. Te d�ntesz.
– Nem – r�ztam meg ism�t a fejem. – Nincs mit meggondolni. Hajland� vagyok magam helyet cser�lni Evr�val, ha ez...
– Te nem �rdekelsz! – rikoltotta Murlough. – A v�mp�rt akarom. Mit kezdjek egy h�lye kis f�lv�mp�rral? A te v�redet nem ihatom. Ha meg�llek, semmit nem nyerek vele. Crepsley kell, vagy nincs alku.
– Akkor nincs alku – mondtam. S�r�s fojtogatott, mert arra gondoltam, mit jelentenek a szavaim Evr�ra n�zve.
Murlough ut�lkozva k�p�tt ki fel�m. A k�p�s visszapattant a r�csr�l.
– Bolond vagy – mondta acsarkodva. – Azt hittem, van eszed, de nincs. Legyen h�t �gy. Magam fogom megkeresni a v�mp�rt. �s a bar�tn�det is. Mindkett�j�ket meg�l�m. Azt�n t�ged is meg�llek. Csak v�rj, �s megl�tod.
A v�rszipoly elengedte a falat, �s lehullott a m�lybe.
– Jussak eszedbe, Darren Shan – ki�ltott vissza, mik�zben beiramodott egy alag�tba. – Jussak eszedbe, amikor majd elj�n a kar�csony, �s beleharapsz a pulyk�ba meg a sonk�ba. Tudod-e, mibe fogok �n akkor beleharapni? Tudod-e? – Nevet�se h�tborzongat�an visszhangzott az alag�t m�ly�n.
– Igen – feleltem halkan. Pontosan tudtam, hogy mibe fog beleharapni.
F�l�lltam, let�r�ltem arcomr�l a k�nnyeket, �s elindultam, hogy f�lkeltsem Mr. Crepsleyt, �s besz�moljak neki a Murlough-val val� tal�lkoz�somr�l. P�r perc m�lva f�lkapaszkodtam egy t�zl�tr�n, �s a h�ztet�k�n kereszt�l folytattam az utamat – h�tha a v�rszipoly erre �l�lkodik valahol, �s lesi, hogy merre megyek haza.