Arra sz�m�tottam, hogy ki lesz �lt�zve, de hossz�, vastag kab�tja alatt farmert �s hozz� b� pul�vert viselt. �szrevettem, hogy a kez�n piros keszty� van.

– Megtal�ltad? – k�rdeztem.

– Eg�sz id� alatt a szob�mban volt – fintor�totta el az arc�t. – Beesett a radi�tor m�g�. Term�szetesen csak akkor tal�ltam meg, miut�n megmondtam mam�nak, hogy keszty� n�lk�l voltam kint. Itthon van a pap�d �s a testv�red? – k�rdezte.

– Mr. Cre... m�rmint a papa nincs itthon, de Evra odabent van. – Kis sz�net ut�n hozz�tettem: – Van valami, amit tudnod kell Evr�r�l.

– M.i az?

– Nem olyan, mint m�sok.

– Mi�rt, kicsoda olyan? – nevetett Debbie.

– Tudod – kezdtem magyar�zni –, Evra egy...

– Figyelj – szak�tott f�lbe. – Nem sz�m�t, milyen, csak vezess v�gre be, �s mutass be minket egym�snak.

– Ok� – er�ltettem magamra egy b�tortalan mosolyt, �s intettem, hogy menjen beljebb. Debbie magabiztosan bel�pett a szob�ba. Amikor megl�tta Evr�t, meg�llt.

– H�! – ki�ltott fel. – Ez valami jelmez?

Evra idegesen elmosolyodott. Mell�n feszesen keresztbe font karral �llt a t�v� el�tt.

– Debbie – mondtam –, � Evra, a b�ty�m. Tudod, �...

– Azok pikkelyek? – k�rdezte, �s m�r indult is, hogy megn�zze k�zelebbr�l.

– Aha – d�nny�gte Evra.

– Meg�rinthetem?

– Persze – mondta Evra.

Debbie ujjait f�lfel� v�gigfuttatta a r�vid ujj� p�l�t visel� Evra bal karj�n, majd vissza, le a jobbon.

– H��! – ki�ltotta. – Mindig ilyen volt�l?

– Igen – felelte Evra.

– K�gy�ember – tettem hozz� magyar�zatk�ppen.

– Ilyet nem szabad mondani! – t�madt r�m vadul Debbie. – Nem szabad kig�nyolni, csak mert m�sk�ppen n�z ki!

– Nem g�nyoltam... – pr�b�ltam v�dekezni, de k�zbev�gott.

– Hogy esne neked, ha valaki kics�folna, csak mert ilyen id�tlen ruh�kat hordasz? – k�rdezte mag�b�l kikelve. V�gign�ztem magamon. – Igen – folytatta d�h�sen –, �n is tehettem volna megjegyz�seket a h�bortos �lt�z�kedre, de nem tettem. Gondoltam, ha te �gy akarsz kin�zni, mintha A Pemance kal�zai lapjair�l l�pt�l volna ki, mi�rt ne tehetn�d meg?

– Nincs semmi baj, �n val�ban k�gy�ember vagyok – sz�lalt meg Evra halkan. Debbie elbizonytalanodva n�zett r�. – Komolyan – er�sk�d�tt Evra. – Sok k�gy�tulajdons�gom van: levedlem a b�r�met, hidegv�r� vagyok, olyan a szemem, mint a k�gy��.

– Akkor sem sz�p, hogy k�gy�hoz hasonl�t – jelentette ki Debbie.

– De az, ha t�rt�netesen szereted a k�gy�kat – nevette el mag�t Evra.

– � – n�zett vissza r�m f�lig-meddig sz�gyenkezve Debbie. – Bocs�nat.

– Semmi baj – v�laszoltam, s titokban �r�ltem, hogy �gy reag�lt. Legal�bb kider�lt, hogy nincsenek el��t�letei.

Debbie le volt ny�g�zve Evr�t�l, �s mindenf�l�t k�rdezgetett t�le. Mit eszik? �s milyen gyakran? Tud-e besz�lni a k�gy�kkal? Egy id� ut�n megk�rtem Evr�t, hogy mutassa meg neki a nyelv�t – hihetetlen�l hossz� nyelve volt, fel tudta dugni az orr�ba is.

– Enn�l �r�letesebb dolgot m�g soha �letemben nem l�ttam! – lelkendezett Debbie, amikor Evra bemutatta neki orrlyuknyaldos� k�pess�g�t. – B�rcsak �n is meg tudn�m csin�lni! Kiny�ln�nak t�le a suliban!

V�g�l elj�tt az ideje, hogy induljunk a moziba.

– Nem j�v�k k�s�n – �g�rtem Evr�nak.

– Miattam nem kell rohannod – felelte, �s kacsintott hozz�.

Egy r�vid s�t�val el�rt�nk a moziba, �s m�g rengeteg id� maradt a film kezdet�ig. Vett�nk pattogatott kukoric�t meg innival�t, �s bement�nk. A rekl�mfilmek �s az el�zetesek alatt mindenf�l�r�l besz�lgett�nk.

– Tetszik nekem a b�ty�d – mondta Debbie. – Kicsit sz�gyenl�snek l�tszik, de gondolom, att�l, hogy ilyen a k�lseje.

– Igen – mondtam, �s hozz�tettem: – Nem volt k�nny� �lete.

– Van m�s, k�gy�hoz hasonl� tag a csal�dotokban?

– Nincs – feleltem. – Evra az egyetlen.

– A mam�tok nem rendk�v�li? – Azt mes�ltem ugyanis neki, hogy a sz�leink elv�ltak, �s Evr�val egy�tt f�l�venk�nt v�ltjuk �ket. – Vagy a pap�tok?

– A papa k�lseje is szokadan, de nem olyan, mint Evr�� – feleltem mosolyogva.

– Mikor tal�lkozhatok vele? – k�rdezte.

– Hamarosan – hazudtam. Debbie hamar elfogadta a k�gy�fi�t, de vajon mit sz�lna egy v�mp�rhoz? Volt egy olyan �rz�sem, hogy Mr. Crepsleyhez nem volna olyan kedves, f�leg ha megtudn�, val�j�ban mi �.

A film egy buta romantikus v�gj�t�k volt. Debbie t�bbet nevetett rajta, mint �n.

A mozi ut�n visszas�t�ltunk a t�rre, �s k�zben a filmr�l besz�lgett�nk. �gy tettem, mintha jobban tetszett volna, mint amennyire val�j�ban. Egy s�t�t mell�kutc�ban Debbie megfogta a kezem, �s bel�m kapaszkodott, ami csuda j� �rz�ssel t�lt�tt el.

– Nem f�lsz a s�t�tt�l? – k�rdezte.

– Nem – v�laszoltam. Az �n szememnek a mell�kutca is mintha f�nyesen ki lett volna vil�g�tva. – Mit�l kellene f�lnem?

– Tudom, hogy h�lyes�g, de kicsit mindig tartok t�le, hogy a s�t�tb�l el�ugrik egy v�mp�r vagy egy farkasember, �s r�m t�mad – mondta megborzongva. – Butas�g, nem igaz?

– De – nevettem k�nyszeredetten. – Butas�g. �, ha tudn�...

– Nagyon hossz� a k�rm�d – jegyezte meg.

– Bocs – mondtam. A k�rm�m hihetetlen�l kem�ny volt; oll� egy�ltal�n nem fogta. A fogammal kellett ler�gnom r�videbbre.

– Nem kell bocs�natot k�rned.

Ahogy ki�rt�nk a mell�kutc�b�l, �reztem, hogy az utcai l�mpa f�ny�n�l t�zetesebben szem�gyre vesz.

– Mit n�zel? – k�rdeztem.

– Van benned valami szokadan, Darren – felelte elgondolkodva. – Valami, amit nem tudok megfogalmazni.

V�llat vontam, s megpr�b�ltam k�nnyed�n felfognia dolgot.

– Tal�n mert olyan j�k�p� vagyok – tr�f�lkoztam.

– Nem – v�laszolta komolyan. – Bel�l van benned valami. A szemedben l�tom n�ha.

– Zavarba hozol – mormoltam, �s f�lreford�tottam a tekintetemet.

Megszor�totta a kezemet.

– A pap�m gyakran szid miatta. Azt mondja, tapintatlan vagyok. Mindig j�r valamin az agyam, �s ki is mondom, amit gondolok. Meg k�ne tanulnom csendben maradni.

Meg�rkezt�nk a t�rre. Elk�s�rtem Debbie-t a h�zuk kapuj�ig. F�lszegen meg�lltam a l�pcs�n, �s nem tudtam, mit kell most csin�lnom.

Debbie megoldotta helyettem a helyzetet.

– Bej�ssz? – k�rdezte.

– Nincsenek itthon a sz�leid? – k�rdeztem vissza.

– Miattuk ne agg�dj, �k nem fogj�k b�nni. Majd azt mondom nekik, hogy egy bar�tom bar�tja vagy.

– H�t... rendben – feleltem. – Ha biztos vagy benne.

– Az vagyok – mondta mosolyogva, majd k�zen fogott, �s kinyitotta az ajt�t.

Majdnem olyan ideges voltam, mint azon az �jszak�n, amikor otthon, a sz�l�v�rosomban, leosontam a r�gi sz�nh�z�p�let pinc�j�be, �s elloptam Madame Oct�t az alv� Mr. Crepsleyt�l!

Mint kider�lt, semmi okom nem volt az izgalomra. Debbie sz�lei �ppoly kedvesek voltak, mint �. Jesse �s Donna nem engedt�k, hogy Mr. �s Mrs. Hemlocknak sz�l�tsam �ket, �s az els� pillanatt�l kezdve otthon �reztem magam n�luk.

– Sziasztok! – sz�lt Jesse; � vett �szre els�nek, amikor bel�pt�nk a nappaliba. – � kicsoda?

– Mama, papa, � Darren – mondta Debbie. – Anna bar�tja. A moziban ismertem meg, �s megh�vtam. J�l tettem?

– Persze – felelte Jesse.

– Term�szetesen – b�lintott r� Donna. – �pp vacsor�hoz k�sz�lt�nk. Vel�nk tartasz, Darren?

– Ha nem gond – v�laszoltam.

– Cs�ppet sem – n�zett r�m der�s mosollyal. – Szereted a r�ntott�t?

– A kedvencem – mondtam n�mi t�lz�ssal, de �gy gondoltam, egy kis udvariass�g nem �rt.

Mik�zben ett�nk, mes�ltem magamr�l ezt-azt. Persze arra vigy�ztam, hogy ne der�lj�n ki a titkom.

– �s mi van az iskol�val? – k�rdezte Jesse, pontosan �gy, ahogy kor�bban Debbie.

– A pap�m r�gebben tan�r volt. Evr�t �s engem � tan�t – hazudtam, mivel tegnap �ta gondolkoztam a dolgon.

– K�rsz m�g toj�st, Darren? – tudakolta Donna.

– Igen, k�sz�n�m. Nagyon finom – feleltem. T�nyleg az volt; sokkal finomabb, mint azok a r�ntott�k, amiket addig ettem. – Mi van benne?

– N�h�ny k�l�nleges f�szer – mosolygott b�szk�n Donna. – Valaha konyhaf�n�k voltam.

– B�rcsak a sz�llod�ban is ilyen lenne a konyhaf�n�k – s�hajtottam. – Ott nem f�znek valami j�l.

Felaj�nlottam, hogy majd �n elmosogatok, de Jesse k�z�lte, hogy � megcsin�lja.

– Egy-egy neh�z nap ut�n ezzel tudok a legink�bb laz�tani – magyar�zta. – Kedvenc id�t�lt�seim k�z� tartozik n�h�ny piszkos t�ny�r elmos�sa, a l�pcs�korl�t f�nyes�t�se �s a sz�nyegek kiporsz�v�z�sa.

– Ugrat? – k�rdeztem Debbie-t�l.

– Sz� sincs r�la – felelte. – F�lmehet�nk a szob�mba? – k�rdezte a sz�leit�l.

– Menjetek – felelte Donna. – De ne besz�lj�tek el t�ls�gosan az id�t: m�g h�travan p�r fejezet A h�rom test�rb�l, ugye, eml�kszel?

Debbie elfintor�totta az orr�t.

– Egy mindenki�rt �s mindenki egy�rt – ny�gte. – Mondhatom, nagyon izgalmas.

– Nem szereted A harom test�rt? – n�ztem r� csod�lkozva.

– Mi�rt, te szereted?

– Persze. Legal�bb nyolcszor l�ttam a filmet.

– De olvastad egyszer is a k�nyvet?

– Azt nem, de k�preg�nyben olvastam r�luk.

Debbie morcos pillant�st v�ltott a mam�j�val, azt�n mindkett�j�kb�l kirobbant a nevet�s.

– Minden este olvasnom kell egy �gynevezett klasszikusb�l – morogta Debbie. – Rem�lem, neked sohasem kell megtudnod, milyen unalmasak tudnak lenni ezek a k�nyvek!

– Nemsok�ra lej�v�nk – sz�lt oda a mam�j�nak, azt�n intett, hogy k�vessem az emeletre.

A szob�ja a harmadik szinten volt: t�gas, szinte �res szoba, hatalmas be�p�tett szekr�nyekkel. Plak�tokat �s d�szt�rgyakat alig l�ttam.

– Nem szeretem magam k�r�l a zs�folts�got – magyar�zta Debbie, amikor �szrevette, hogy k�rbepillantok a szob�ban.

Az egyik sarokban csupasz m�feny� �llt. L�ttam egyet a nappaliban is, �s a l�pcs�n f�lfel� j�vet m�s szob�kba bepillantva szint�n.

– Mi�rt vannak itt ezek a f�k? – k�rdeztem.

– Papa �tlete – felelte Debbie. – Szereti a kar�csonyf�t, ez�rt a h�z minden szob�j�ban tartunk egyet. A d�szek alattuk vannak kis dobozokban – mutatott egy dobozra a fa alatt. – Kar�csony este kinyitjuk �ket, �s feld�sz�tj�k a f�kat. Ezzel remek�l eltelik az este, az ember j�l ki is f�rad, �gyhogy csak leteszi a fej�t a p�rn�ra, �s m�r alszik is.

– J� lehet – mondtam csendes v�gy�d�ssal, mert eszembe jutott, milyen volt, amikor otthon d�sz�tett�k a kar�csonytat. Debbie n�m�n figyelte az arcomat.

– �tj�hetsz kar�csony este. Evr�val egy�tt. �s a pap�d is. Seg�thetn�tek feld�sz�teni a f�kat – mondta.

– Komolyan? – n�ztem r� nagy szemeket meresztve.

– Persze. El�bb meg kell besz�lnem mam�val �s pap�val, de nem hiszem, hogy ellenezni fogj�k. Azel�tt is voltak bar�taink, akik seg�tettek. Sz�rakoztat�bb, ha t�bben csin�ljuk.

Nagyon meg�r�ltem az aj�nlat�nak, de nem mertem r�gt�n beleegyezni.

– Megk�rdezzem t�l�k? - tudakolta Debbie.

– Nem vagyok benne biztos, hogy itt leszek-e m�g kar�csonykor. Mr. Cre... a pap�n�l sosem lehet tudni. � oda megy �s akkor, ahov� �s amikor a munk�ja sz�l�tja.

– A megh�v�s mindenesetre �ll. Ha itt vagytok, az nagyon j�, de ha nem, magunk is elboldogulunk – sz�lt Debbie, �s r�ntott egyet a v�ll�n.

Ezut�n a kar�csonyi aj�nd�kokra terel�d�tt a sz�.

– Megveszed Evr�nak a CD-lej�tsz�t? – k�rdezte.

– Igen. �s hozz� p�r lemezt is.

– Akkor m�r csak a pap�d van h�tra – jelentette ki. – Neki mit fogsz venni?

Eszembe jutott Mr. Crepsley, �s hogy vajon minek �r�lne. Neki semmit sem akartam v�s�rolni – �gyis csak lefitym�lt minden aj�nd�kot –, de �rdekes volt v�giggondolni, vajon egy�ltal�n mit tudn�k venni neki? Mi �rdekelhet egy v�mp�rt?

– Tudom m�r – mondtam mosolyra r�ndul� sz�jjal. – Veszek neki egy kvarcl�mp�t.

– Kvarcl�mp�t? – k�rdezte �sszeh�zott szem�ld�kkel.

– Hadd legyen egy kis sz�ne – mondtam nevetve. – Olyan s�padt szeg�ny. Nem sokat van a napon.

Debbie nem �rtette, mit kell ezen annyit nevetni. Szerettem volna beavatni – m�r csak az�rt is meg�rn� megvenni neki a kvarcl�mp�t, hogy l�ssam az undort az arc�n –, de nem mertem.

– Fura humorod van – mormolta zavartan Debbie.

– Hidd el, ha ismern�d a pap�mat, �rten�d, hogy min nevetek – mondtam. Majd elmes�lem Evr�nak az �detemet; � biztosan �rt�kelni fogja.

M�g egy �r�csk�t elcsevegt�nk err�l-arr�l, azt�n �gy gondoltam, ideje hazaindulni.

– �s? – k�rdezte Debbie, amikor fel�lltam. – Nem kapok j��jt-puszit?

Azt hittem, menten el�julok.

– �n... ���... sz�val... – dadogtam �sszevissza.

– Nem akarsz megcs�kolni? – k�rdezte Debbie.

– De! – v�gtam r� gyorsan. – Csak... �n... iz�...

– J�l van, nem fontos – vont v�llat. – Nekem �gy is j�, meg �gy is. Kik�s�rlek. – �s � is fel�llt.

Gyorsan leszaladtunk a l�pcs�n. El akartam k�sz�nni Jesse-t�l �s Donn�t�l, de Debbie nem adott r� es�lyt. Egyenesen a bej�rati ajt�hoz rnent, �s kinyitotta. M�g f�l sem vettem eg�szen a kab�tomat.

– �tj�hetek holnap? – k�rdeztem, mik�zben megpr�b�ltam beletal�lni a bal kab�tujjamba.

– Persze, ha akarsz – felelte.

– Figyelj, Debbie – mondtam. – Ne haragudj, ami�rt nem cs�koltalak meg. �n csak...

– Megijedt�l? – k�rdezte mosolyogva.

– Igen – vallottam be.

– Ok� – nevette el mag�t. – �tj�hetsz holnap. Szeretn�m, ha �tj�nn�l. Csak legk�zelebb l�gy egy kicsit b�trabb, j�? – �s becsukta m�g�ttem az ajt�t.

Nem is tudom, meddig �csorogtam ott a l�pcs�n. Teljesen h�ly�nek �reztem magam. Azt�n elindultam a sz�lloda fel�, de r�j�ttem, hogy nincs kedvem visszamenni – nem akar�dzott bevallani Evr�nak, hogy milyen b�na voltam.

Addig k�v�lyogtam a t�ren, am�g ki nem tisztult a fejem az �jszakai hideg leveg�t�l.

Annak ellen�re, hogy holnapra besz�lt�nk meg tal�lkoz�t Debbie-vel, �gy �reztem, nem tudok v�rni olyan sok�ig. Meg�lltam a h�zuk el�tt, �s k�r�ln�ztem, nem figyel-e valaki. Nem l�ttam senkit, �s �les l�t�somat tekintve biztos, hogy engem sem l�tott senki.

Kil�ptem a cip�mb�l, �s az es�csatorna mellett felm�sztam a h�z homlokzat�n. Debbie szob�j�nak ablaka h�rom vagy n�gy m�terre volt a csatorn�t�l, �gy amikor egy szintre ker�ltem vele, k�rmeimet a t�glafalba m�lyesztve odam�sztam az ablakhoz. Ott l�gtam az ablak alatt, �s v�rtam, mikor jelenik meg m�g�tte Debbie.

K�r�lbel�l h�sz perc eltelt�vel felgyulladt a villany Debbie szob�j�ban. �kl�m �l�vel halkan megkocogtattam az �veget, majd megism�teltem, kiss� er�sebben.

L�ptek k�zeledtek.

Debbie r�st nyitott a f�gg�ny�n, �s zavart arccal kib�mult rajta. Beletelt p�r m�sodpercbe, mire len�zett, �s megpillantott. Akkor azt�n majdnem �sszeesett, �gy meglep�d�tt.

– Nyisd ki az ablakot – t�togtam. B�lintott, majd let�rdelt, �s felh�zta az als� ablakt�bl�t.

– Mit m�velsz itt? – sziszegte. – Mibe kapaszkodsz?

– Csak �gy lebegek a leveg�ben – tr�f�lkoztam.

– Bolond vagy – mondta. – Megcs�szol, �s lezuhansz.

– T�k�letes biztons�gban vagyok. Els� oszt�ly� hegym�sz� vagyok – nyugtattam meg.

– Megfagysz – intett a szem�vel a l�bam fel�. – Hol a cip�d? Gyere be gyorsan, miel�tt...

– Nem akarok bemenni – v�gtam a szav�ba. – Az�rt m�sztam f�l, mert... sz�val, hogy... – Vettem egy m�ly l�legzetet. – M�g �ll az aj�nlatod?

– Mif�le aj�nlatom?

– A cs�kra vonatkoz� – mondtam.

Debbie hunyor�tott, majd elmosolyodott.

– Te t�nyleg bolond vagy – mondta kuncogva.

– Sz�zsz�zal�kos bolond – hagytam j�v�.

– Csak ez�rt v�llalt�l ennyi f�rads�got?

B�lintottam.

– Bekopogtathatt�l volna az ajt�n is.

– Ez nem jutott eszembe – nevettem el magam. – Sz�val...?

– Azt hiszem, meg�rdemelsz egyet. De gyorsan, rendben?

– Rendben – egyeztem bele.

Debbie kidugta a fej�t az ablakon. Sz�vdobogva hajoltam el�re, �s egy puszit nyomtam a sz�j�ra.

– Meg�rte felm�szni? – k�rdezte mosolyogva.

– Igen – feleltem. Eg�sz testemben reszkettem, de nem a hidegt�l.

– Tess�k, m�g egy – mondta. Most � cs�kolt meg, de olyan �desen, hogy majdnem elengedtem a falat.

Amikor ell�pett t�lem, titokzatos mosoly j�tszott az ajk�n. A s�t�t �veg t�kr�ben megpillantottam a saj�t idi�ta vigyoromat.

– Viszl�t holnap, R�me� – mondta Debbie.

– Holnap – s�hajtottam boldogan.

Mihelyt becsuk�dott az ablak, �s a f�gg�ny is a hely�re ker�lt, lem�sztam. Nagyon el�gedett voltam magammal. T�ncl�p�sben vonultam vissza a sz�llod�ba. M�r majdnem az ajt�hoz �rtem, amikor eszembe jutott a cip�m. Visszarohantam �rte, megkerestem, kir�ztam bel�le a havat, �s f�lvettem.

Mire a sz�llod�ba �rtem, valamelyest lehiggadtam. Kinyitottam a szob�m ajtaj�t, �s bel�ptem. Evra m�g mindig a t�v�t n�zte. Annyira r� volt tapadva a k�perny�re, hogy j�form�n �szre sem vett.

– Megj�ttem – sz�ltam, kib�jva a kab�tomb�l. Nem v�laszolt. – Megj�ttem! – ism�teltem meg hangosabban.

– Aha – morogta, �s sz�rakozottan intett fel�m, de m�g mindig a t�v�t b�multa.

– Sz�p kis fogadtat�s – h�ztam fel az orrom. – Azt hittem, �rdekelni fog, hogyan zajlott az est�m. Legk�zelebb majd meggondolom. Ezut�n csak...

– L�ttad a h�rad�t? – k�rdezte csendesen.

– Lehet, hogy meglep�dsz rajta, ifj� Evra Von, de ma m�r nem adnak h�rad�t a moziban – feleltem g�nyosan. – Sz�val, akarod tudni, hogy siker�lt a randim, vagy nem?

– Ezt n�zd! – mondta Evra.

– Mit n�zzek? – k�rdeztem inger�lten. Odamentem a h�ta m�g�, �s l�ttam, hogy valami h�rm�sor megy. – A h�rad�t? Kapcsold ki, Evra, hadd mes�ljek a...

– Darren! – csattant fel t�le teljesen szokatlan m�don. F�ln�zett r�m; az arca mer� aggodalom volt. – Ezt n�zd – ism�telte meg,, ez�ttal lassan �s tagoltan, s ebb�l l�ttam, hogy nem h�ly�skedik.

Le�ltem, s tekintetemet a k�perny�re szegeztem. Egy �p�let k�lsej�t mutatt�k, majd a kamera �tv�ltott az �p�let belsej�re, �s k�rbep�szt�zta a falakat. A k�perny�n megjelent felirat szerint arch�v felv�telek voltak, vagyis a k�peket r�gebben vett�k f�l. A riporter k�zben az �p�letr�l nyomta a sz�veget.

– Mi akar ez lenni? – k�rdeztem.

– Itt tal�lt�k meg a holttesteket – v�laszoka Evra halkan.

– Mif�le holttesteket?

– Figyeld!

A kamera p�r m�sodpercre meg�llapodott egy s�t�t szob�ban, amely pontosan �gy n�zett ki, mint az �sszes t�bbi, majd visszav�ltott az �p�let k�ls� k�p�re. A felirat arr�l t�j�koztatott, hogy ezeket az �j felv�teleket ma, egy kor�bbi id�pontban k�sz�tett�k. Mik�zben figyeltem, az �p�letb�l rend�r�k �s orvosok j�ttek el� kerekes hord�gyakat tolva: mindegyiken m�anyag leped�vel letakart, mozduladan alak fek�dt.

– Azok, amiknek gondolom? – k�rdeztem halkan.

– Holttestek – er�s�tette meg a gyan�mat Evra. – Eddig hat. A rend�rs�g m�g kutat az �p�letben.

– Mi k�ze mindennek hozz�nk? – k�rdeztem feszengve.

– Figyeld. – �s f�ljebb vette a hangot. Most �l�ben besz�lt egy riportern�, egyenesen a kamer�ba: azt magyar�zta, hogyan tal�lta meg a rend�rs�g a hull�kat – n�h�ny tin�dzser botlott bel�j�k, mik�zben vakmer�sk�d�sb�l felfedez��tra indultak az elhagyott �p�letben –, �s hogyan folytatt�k a kutat�st. A riportern� arc�ra ki�lt a d�bbenet.

A st�di�ban �l� h�rolvas� k�rdezett t�le valamit a holttestekr�l, mire a n� megr�zta a fej�t.

– Nem – felelte –, a rend�rs�g nem adja ki a neveket, legal�bbis addig, am�g nem �rtes�tett�k az elhunytak hozz�tartoz�it.

– Megtudt�l valamit a hal�lesetek term�szet�r�l? – k�rdezte a h�rolvas�.

– Nem – v�laszolta a riportern�. – A rend�rs�g h�rz�rlatot rendelt el. Puszt�n az els� jelent�sekre hagyatkozhatunk. A jelek szerint a hat szem�ly – azt sem tudjuk, f�rfiak-e vagy n�k – egy sorozatgyilkos vagy valamif�le vall�si kultusz �ldozata. Az utols�k�nt megtal�lt k�t holttestr�l nincsenek inform�ci�ink, de az els� n�gyet ugyanolyan �llapotban �s ugyanazokkal a furcsa s�r�l�sekkel tal�lt�k meg.

– Elmondan�d m�g egyszer, hogy milyen �llapotban voltak? – k�rdezte a st�di�s.

A riportern� b�lintott.

– Az �ldozatoknak – legal�bbis az els� n�gynek – elv�gt�k a tork�t, �s v�lhet�leg ez okozta a hal�lukat. Ezenfel�l minden jel szerint – hangs�lyozom, hogy ez egy korai, meg nem er�s�tett �rtes�l�s – az utols� cseppig kisz�vt�k a v�rt a test�kb�l.

– Kisz�vt�k vagy kiv�reztett�k �ket? – faggat�zott a h�rolvas�.

– Erre e pillanatban a rend�rs�gen k�v�l senki sem tud v�laszolni – vont v�llat a riportern�, s r�vid hallgat�s ut�n hozz�tette: – �s, persze, a gyilkos.

Evra levette a hangot, de a k�pet rajta hagyta.

– �rted? – k�rdezte halkan.

– Jaj, ne! – mondtam elakad� l�legzettel. Eszembe jutott Mr. Crepsley, aki ami�ta csak meg�rkezt�nk, minden este egyed�l j�rta a v�rost – hogy mi�rt, azt nem �rulta el. A hat hoktestre gondoltam, �s a riportern� meg a st�di�beli h�rad�s szavaira: "...az utols� cseppig kisz�vt�k a v�rt a test�kb�l." "Kisz�vt�k vagy kiv�reztett�k �ket."

– Mr. Crepsley – mondtam. �s sok�ig b�multam n�m�n a k�perny�t. Nem tudtam mit mondani.