Ez�ttal egyenesen Mr. Tallhoz mentem, �s mindent elmondtam neki R. V.-r�l. figyelmesen v�gighallgatott, majd azt mondta:

– J�l elb�nt�l vele.

– Azt tettem, amit tennem kellett – v�laszoltam. – Nem vagyok b�szke r�. Nem szeretem b�ntalmazni vagy megf�leml�teni az embereket, de nem volt m�s v�laszt�som.

– Tulajdonk�ppen meg kellett volna �ln�d – mondta Mr. Tall. – Akkor semmit sem �rthatna nek�nk.

– Nem vagyok gyilkos – jelentettem ki.

– Tudom – mondta s�hajtva. – �n sem. K�r, hogy valamelyik t�rpe nem volt veled. �k haboz�s n�lk�l kitekert�k volna a nyak�t.

– Mit gondol, mit tegy�nk? – k�rdeztem.

– Nem hinn�m, hogy sok bajunk lesz vele – t�prengett hangosan Mr. Tall. – T�ls�gosan in�ba sz�llhatott a b�tors�ga, hogysem egyenesen a rend�rs�ghez fordulna. Ha m�g�s, akkor sem bizony�that r�d semm�t. Csak felesleges bonyodalmat okozna, de mivel a m�ltban m�r rengeteg �gy�nk volt a t�rv�ny k�pvisel�ivel, megbirk�zn�nk a helyzettel.

Az eg�szs�g�gyisekt�l m�r jobban f�lek. Megtehetj�k, hogy felkereked�nk, �s megl�gunk el�l�k, de ha egyszer a tisztiorvosi szolg�lat emberei meg�rezt�k a szagodat, akkor nem nyugszanak addig, m�g le nem csapnak r�d.

Holnap elmegy�nk – d�nt�tte el a dolgot. – Ma este m�g fell�p�nk, mert ki nem �llhatom, ha az utols� pillanatban le kell mondani egy el�ad�st. Legkor�bban hajnalra �rhet ide az eg�szs�g�gyi fel�gyel�, nek�nk teh�t addigra fel kell szedn�nk a s�torf�nkat.

– Nem haragszik r�m? – k�rdeztem.

– Nem – felelte. – Nem ez az els� alkalom, hogy �ssze�tk�z�sbe ker�l�nk a k�z�ns�ggel. Nem a te hib�d.

Seg�tettem Mr. Tallnak kihirdetni a t�borban, hogy elmegy�nk innen. Mindenki term�szetesnek vette a dolgot. A legt�bben m�g �r�ltek is, hogy sz�ltam; gyakran mind�ssze egy vagy k�t �r�val az indul�s el�tt �rtes�lnek a t�borbont�sr�l.

�gy h�t egy �jabb munk�val teli nap k�vetkezett sz�momra. Nem csak a m�sor el�k�sz�t�s�ben, hanem az indul�shoz val� felk�sz�l�sben is seg�tenem kellett az embereknek. Felaj�nlottam Trusk�nak, hogy seg�tek �sszepakolni a holmijait, de mire oda�rtem, a s�tra m�r �res volt. Csak kacsintott, amikor megk�rdeztem, hogy tudott ilyen sz�lsebesen �sszecsomagolni.

Amikor f�l�bredt, Mr. Crepsleynek is elmondtam, hogy reggel tov�bbindulunk. Nem l�tszott meglepettnek.

– El�g sok�ig voltunk m�r itt – jegyezte meg.

Megk�rtem, hogy az esti m�sorb�l hagyjon ki, mert nem �rzem magam j�l.

– Kor�n le kell fek�dn�m – mondtam –, hogy j�l kialudhassam magam.

– Nem �rsz vele semmit – figyelmeztetett Mr. Crepsley. – Csak egyetlen dolog van, amit�l jobban �rezn�d magad, hogy mi, azt te is tudod.

Elj�tt az este, k�zeledett a m�sorkezd�s ideje. Megint rengetegen gy�ltek �ssze. Az utakat minden ir�nyban aut�k sokas�ga torlaszolta el. A cirkuszban nagy volt a ny�zsg�s: ki a fell�p�s�re k�sz�lt, ki a k�z�ns�get �ltette le, ki pedig a m�r ismert t�rgyakat �nis�totta. Csak ketten viselkedtek �gy, mint akiknek semmi dolga: �n �s Evra, aki a beteg k�gy�ja miatt ma este nem l�pett fel. P�r percre mag�ra hagyta, hogy l�thassa a m�sorkezd�st. A sz�npad egyik oldal�n �lltunk, mik�zben Mr. Tall a labd�t gur�totta, �s a farkasembert mutatta be.

Az els� sz�netig ott �csorogtunk, azt�n kit�nferegt�nk, �s a csillagokat b�multuk az �gen.

– Hi�nyozni fog ez a hely – mondta Evra. – Megszerettem ezt a vid�ket. Egy v�rosban nem lehet ilyen j�l l�tni a csillagokat.

– Nem is tudtam, hogy ennyire �rdekel a csillag�szat – mondtam erre.

– Nem err�l van sz� – felelte –, csak sz�vesen b�mulom �ket.

Egy id� ut�n sz�d�lni kezdtem, ez�rt le kellett �ln�m.

– Nem vagy valami j�l, igaz? – n�zett r�m Evra.

– Voltam m�r jobban is – mosolyodtam el halv�nyan.

– M�g most sem iszol emberv�rt?

Megr�ztam a fejem. Evra le�lt mell�m.

– Sohasem �rultad el, hogy tulajdonk�ppen mi�rt is nem akarod meginni – mondta. – Nem lehet annyira m�s, mint az �llatv�r...

– Nem tudom – v�laszoltam. – �s nem is akarom kider�teni. – Kis sz�net ut�n �gy folytattam: – F�lek, hogy ha emberv�rt iszom, gonossz� v�lok. Mr. Crepsley azt �ll�tja, hogy a v�mp�rok nem rosszak, de szerintem azok. Azt hiszem, az, aki �gy n�z az emberekre, mintha �llatok voln�nak, nem lehet m�s, mint gonosz.

– De ha ez tart �letben...

– Ez csak a kezdet lenne – mondtam. – Azt mondan�m magamnak, hogy az�rt csin�lom, hogy �letben maradjak. Megesk�dn�k, hogy sohasem iszom t�bbet, mint amennyire sz�ks�gem van. De mi lesz, ha nem tudok meg�lljt parancsolni magamnak? Ahogy egyre id�sebb �s nagyobb lenn�k, mind t�bbre lenne sz�ks�gem. �s ha nem tudn�k uralkodni a szomj�s�gomon? �s ha meg�ln�k valakit?

– Nem hiszem, hogy k�pes lenn�l r� – r�zta meg a fej�t Evra. – Te nem vagy gonosz, Darren. Nem hiszem, hogy az, aki j�, tudna gonoszs�gokat m�velni. Am�g �gy b�nsz az emberi v�rrel, mint valami orvoss�ggal, nem lesz semmi baj.

– Lehet – mondtam, de nem hittem el. – Mindenesetre pillanatnyilag j�l vagyok �gy. Egy-k�t napig m�g nem kell v�gs� elhat�roz�sra jutnom.

– Ink�bb meghaln�l, de nem iszol? – k�rdezte Evra.

– Nem tudom – vallottam be becs�letesen.

– Ha meghalsz, hi�nyozni fogsz nekem – mondta szomor�an.

– H�t, tal�n nem fajulnak id�ig a dolgok – mondtam n�mi nyugtalans�ggal. – Tal�n ad�dik valami m�s megold�s, hogy �letben maradjak; tal�n csak Mr. Crepsley nem akarja el�rulni, am�g m�r nem lesz m�s v�laszt�sa.

Evra morgott valamit. � ugyanolyan j�l tudta, mint �n, hogy nincs m�s megold�s.

– Megyek, megn�zem a k�gy�mat – mondta. – J�ssz te is? El�ld�g�l�nk m�g odabent egy darabig?

– Nem – v�laszoltam. – Jobb, ha lefekszem. Holnap kor�n kel�nk, �s nagyon kimer�lt vagyok.

J� �jszak�t k�v�ntunk egym�snak, s azzal elv�ltunk. Nem indultam egyenesen Mr. Crepsley s�tra fel�; a t�borban s�t�lgattam, mik�zben az Evr�val folytatott besz�lget�s�nk�n gondolkodtam, s azon, hogy milyen �rz�s lesz meghalni. Egyszer m�r "meghaltam", el is temettek, de ez nem volt ugyanaz. Ha igaz�b�l meghaln�k, akkor egyszer s mindenkorra halott lenn�k. V�ge szakadna az �letemnek, a testem porr� v�lna, �s azt�n...

F�ln�ztem a csillagokra. Oda menn�k csakugyan? A vil�gegyetem t�loldal�ra? A v�mp�rok Paradicsom�ba?

Gy�trelmes pillanat volt. Am�g otthon �ltem, nemigen gondoltam a hal�lra; �gy v�ltem, csak az �reg emberek halnak meg. �s most itt voltam �n, j�form�n szemt�l szemben a hal�llal. B�rcsak valaki m�s d�nthetne helyettem! Nekem az iskola miatt kellene idegeskedtem, meg hogy beker�l�k-e a helyi futballcsapatba, nem pedig azon t�rni a fejemet, hogy igyak-e emberv�rt, vagy ink�bb t�r�djek bele, hogy meghalok. Ez nem tisztess�ges dolog. T�l fiatal vagyok. Nem lenne szabad, hogy...

L�ttam, hogy egy �rny surran el az egyik k�zeli s�tor el�tt, de nem sokat t�r�dtem vele. Csak akkor lettem kiv�ncsi, hogy ki lehet az, amikor egy �les csattan�st hallotam. Senkinek sincs itt semmi keresnival�ja. A m�sorban r�szt vev�k mind a nagys�torban voltak. Tal�n a n�z�t�rr�l j�tt ki valaki?

�gy d�nt�ttem, ut�naj�rok a dolognak.

Arrafel� vettem az ir�nyt, amerre az �rny ment. S�t�t volt az �jszaka, ez�rt n�h�ny fordul� ut�n elvesz�tettem a nyom�t. M�r azon voltam, hogy nem k�vetem tov�bb, amikor egy �jabb �les csattan�st hallottam, ez�ttal k�zelebbr�l.

Egy vill�mgyors k�rbepillant�s ut�n meggy�z�dtem arr�l, hogy hol vagyok, �s r�gt�n tudtam, honnan j�nnek a k�l�n�s hangok: a farkasember ketrec�t�l!

Egy m�ly l�legzetv�tellel lecsillap�tottam felzaklatott idegeimet, �s amilyen gyorsan csak tudtam, siettem, hogy megn�zzem, mi t�rt�nik ott.

A nedves f� meghajolt a l�pteim alatt, �gy nem csaptam zajt. Amikor a farkasember ketrec�hez legk�zelebb es� lak�kocsihoz �rtem, meg�lltam, �s hallgat�ztam.

Halk cs�rg�st hallottam, mint amikor enyh�n megr�znak valami s�lyos l�ncot.

Kil�ptem a kocsi takar�s�b�l.

A farkasember ketrec�t�l jobbra �s balra halv�ny f�nyek �gtek, �gy mindent l�ttam a legapr�bb r�szletekig. Ide gur�tott�k vissza a jelenete ut�n, mint minden �jjel.

Egy nagy darab h�s volt a ketrec�ben, amit rendszerint a m�sor ut�n fogyasztott el. Most azonban �rintetlen volt. Ma �jjel valami m�sra �sszpontos�totta a figyelm�t. Termetes f�rfi �llt a ketrece el�tt. Egy j�kora fog�val m�r elv�gta az ajt�n l�v� vasl�nc n�h�ny szem�t. �pp a l�ncot pr�b�lta kibogozni, nem sok sikerrel. Halkan szitkoz�dva emelte a fog�t, hogy m�g egy szemet �tv�gjon.

– Mit csin�l itt? – ki�ltottam.

A f�rfi ijedt�ben ugrott egyet, eldobta a fog�t, �s megp�rd�lt.

R. V. volt az, ahogy sejtettem.

El�sz�r b�ntudatosnak �s ijedtnek mutatkozott, de amikor l�tta, hogy egyed�l vagyok, visszat�rt az �nbizalma.

– Ne gyere k�zelebb! – sz�lt fenyeget�en.

– Mit csin�lsz itt? – ism�teltem meg a k�rd�semet.

– Kiszabad�tom ezt a szerencs�tlen teremt�st – mondta. – M�g egy vad�llatot sem tartan�k ilyen ketrecben. Embertelens�g. Kiengedem. Telefon�ltam a rend�rs�gre – reggel kij�nnek –, de �gy d�nt�ttem, addig is megteszem, ami t�lem telik.

– Nem teheted – mondtam leveg� ut�n kapkodva. – Meg�r�lt�l? Ez egy vad�llat! Ha kiengeded, �t kilom�teres k�rzetben mindent elpuszt�t!

– Mondod te – vigyorgott cs�fond�rosan R. V. – Csakhogy �n nem hiszek neked. �n azt tapasztaltam, hogy az �llatok aszerint viselkednek, ahogyan b�nnak vel�k. Ha fenevadakk�nt kezelik �ket, akkor �gy is fognak viselkedni. Ha viszont tisztelettel, szeretettel �s embers�ggel vannak ir�ntuk...

– Nem tudod, mit m�velsz – v�gtam a szav�ba. – A farkasember nem olyan, mint a t�bbi �llat. Gyere el onnan, miel�tt valami nagy bajt csin�lsz. Besz�lj�k meg ezt a dolgot. H�tha...

– Nem! – rikoltotta. – Elegem van a sok besz�db�l!

Azzal visszafordult a l�nchoz, �s megint azzal kezdett viaskodni. Beny�lt a ketrecbe, �gy r�ngatta ki a r�csok k�z�tt a legvastagabb l�ncszemeket. A farkasember n�m�n figyelte.

– Hagyd abba, R. V.! – ki�ltottam, �s odarohantam, hogy megakad�lyozzam az ajt� kinyit�s�ban. Megragadtam a v�ll�t, �s megpr�b�ltam elh�zni onnan, de nem volt el�g er�m hozz�. N�h�nyszor a bord�i k�z� �kl�ztem, de erre csak felmordult, �s kett�z�tt er�vel folytatta a t�nyked�s�t.

El akartam kapni a l�nccal foglalatoskod� kez�t, de a r�cst�l nem f�rtem hozz�.

– Hagyj b�k�n! – �v�lt�tte R. V. R�m n�zett, �gy j�l l�ttam t�bolyult tekintet�t. – Nem tudsz meg�ll�tani! – rik�csolta. – Nem akad�lyozol meg abban, hogy teljes�tsem a k�teless�gemet. Kiszabad�tom embertelens�getek �ldozat�t. Igazs�got szolg�katok neki. Senki sem tarthatja bez�rva! Megmutatom...

Hirtelen f�lbehagyta bombasztikus sz�noklat�t. Az arca halotts�padtt� v�lt, test�n remeg�s futott �t, majd mozdulatlann� merevedett.

�gy hallottam, mintha valaki ropogtatna, r�gcs�lna, cs�mcsogna �s t�pdesne, �s amikor ben�ztem a ketrecbe, l�ttam, hogy a farkasember mozg�sba lend�lt.

Mialatt egym�ssal vit�ztunk, el�resz�kkent a ketrec�ben, megragadta R. V. mindk�t karj�t, begy�m�sz�lte sz�j�ba, s mindkett�t leharapta k�ny�kig!

R. V. eleinte sz�lni sem b�rt. D�bbenett�l sokkos �llapotban t�molygott el a r�cst�l. F�lemelte megr�vid�lt karjait, �s n�zte, amint a v�r �temesen folyik ki roncsolt k�ny�kcsonkjaib�l.

Megpr�b�ltam kir�ntani k�t alkarj�t a farkasember sz�j�b�l – ha siker�l, vissza lehetett volna forrasztani –, de � gyorsabb volt n�lam: h�traugrott, �s enni kezdte. M�sodpercek alatt teljesen sz�troncsolta, �gyhogy tudtam, m�r nem haszn�lhat�k.

– Hol a kezem? – k�rdezte R. V.

Figyelmemet ism�t a szak�llas ember fel� ford�tottam. Arc�n k�l�n�s kifejez�ssel meredt a csonkokra, melyek a karj�b�l maradtak – m�g nem �rezte a hamarosan bel�has�t� f�jdalmat.

– Hol a kezem? – k�rdezte �jra. – Elt�ntek. Egy perce m�g itt voltak. Honnan j�n ez a rengeteg v�r? Mi�rt l�tom a saj�t csontomat? Hol a kezem? – �v�lt�tte torka szakadt�b�l.

– Gyere velem – l�ptem hozz� k�zelebb. – El kell l�tnunk a sebed, miel�tt elv�rzel.

– Ne k�zel�ts hozz�m! – ord�totta. M�r emelte volna a karj�t, hogy ell�kj�n mag�t�l, de esz�be jutott, hogy nincs t�bb� keze. – Te vagy a hib�s! – �v�lt�tte. – Te tetted ezt velem!

– Nem, R. V., a farkasember volt – mondtam, de meg se hallotta.

– A te hib�d! – hajtogatta. – Elvetted a kezemet. Gonosz kis sz�rnyeteg vagy, elloptad a kezemet! A kezem! Jaj, a kezem!

Megint r�kezdte a jajvesz�kel�st. Ny�jtottam fel� a kezem, de f�lrel�k�tt, megfordult �s rohanni kezdett. Sikoltozva, torkaszakadt�b�l �v�ltve, v�r�ztatta karcsonkjait a feje f�l� emelve rohant v�gig a t�boron, s v�g�l elt�nt az �jszaka s�t�tj�ben.

Ut�na akartam rohanni, de f�ltem, hogy r�m t�mad. Elindultam, hogy megkeressem Mr. Crepsleyt �s Mr. Tallt – �k tudni fogj�k, mit tegy�nk –, de a h�tam m�g�tt felhangz� nyugtalan�t� mordul�s f�ibeszak�totta a mozdulatomat.

Lassan megfordultam. A farkasember ott �llt a ketrec ajtaj�ban, amely t�rva-nyitva volt! Valahogy elmozd�totta az utols� l�ncszemet, �s kiszabadult!

Mozdulatlann� merevedve �lltam szemben a gonoszul vigyorg� fenevaddal, melynek hossz�, �les fogai csillogtak a r�juk es� halv�ny f�nyben. El�sz�r jobbra, majd balra n�zett, azt�n kiny�jtotta a kez�t, k�toldalt megragadta a r�csot, el�reg�rnyedt, �s megfesz�tette a l�b�t.

Elrugaszkodott. Egyenesen fel�m vette az ir�nyt!

Becsuktam a szemem, �s v�rtam a v�get.

Hallottam �s �reztem, hogy t�lem alig egy m�terre dobbant le a f�ldre. Belekezdtem a b�cs�im�mba.

De ekkor elz�gott a fejem f�l�tt, �s ebb�l r�j�ttem, hogy szab�lyosan �tugrott. K�t sz�rny� m�sodpercig v�rtam, hogy mikor m�lyeszti a fog�t a tark�mba �s harapja le a fejemet.

De nem tette.

Zavartan pislogva megfordultam. Egyre t�volodott t�lem! Megpillantottam egy alakot, amely l�lekszakadva, a lak�kocsikat ker�lgetve rohant el�tte, �s r�j�ttem, hogy a farkasember valaki m�st vett �ld�z�be. Az �zesebb falat rem�ny�ben hagyott fak�pn�l engem. N�h�ny botladoz� l�p�st tettem a t�volod� farkasember fel�, majd mosolyogva h�l�t adtam az isteneknek. Fel sem fogtam, mennyire k�zel j�rtam a hal�lhoz. Amikor felugrott a leveg�be, biztos voltam...

A l�bam bele�tk�z�tt valamibe. Meg�lltam. Len�ztem a f�ldre, �s megpillantottam egy h�tizs�kot. Biztosan az ejtette el, akit a farkasember �ld�z�be vett. Most el�sz�r gondoltam arra, vajon ki ut�n rohanhatott a sz�rny. F�lemeltem a h�tizs�kot. Az a fajta volt, amit f�lv�llra akasztva szoktak hordani. K�v�lr�l kitapogatva ruhanem� lehetett benne. Ahogy megford�tottam, egy kis m�anyag doboz esett ki bel�le. F�lvettem, lepattintottam a tetej�t, �s valami �that� illat csapta meg az orromat... ecetes hagyma!

El�llt a sz�vver�sem. D�h�dten kotor�szni kezdtem a zs�kban, h�tha r�akadok egy n�vre, s k�zben egyre azon im�dkoztam, hogy az ecetes hagyma ne jelentse azt, amit�l f�ltem. Im�m nem nyert meghallgat�st. A k�z�r�s, melyet megtal�ltam, gyerek m�ve volt.

"Ez a h�tizs�k Sam Grest tulajdona", �s alatta a lak�sc�me. 'El a kezekkel!" – �gy sz�lt a figyelmeztet�s, ami – tekintve hogy mi t�rt�nt egy-k�t perce R. V.-vel – �gy hatott, mint valami cs�fol�d�s. De nem volt id�m nevetni e s�t�t tr�f�n.

Sam! Valami okn�l fogva idesz�k�tt ma �jjel – tal�n titokban kereket akart oldani a cirkusszal –, �s nyilv�n megl�tott, �s a nyomomba szeg�d�tt. Sam volt az, akit a farkasember m�lyen �l�, apr� szeme megpillantott a h�tam m�g�tt. Sam volt az, aki, hogy mentse az �let�t, ott rohant a lak�kocsik k�z�tt.

A farkasember Samet vette �ld�z�be!

Nem kellett volna egymagamban k�vetnem �ket. Seg�ts�g�rt kellett volna futnom. �r�lts�g volt, hogy egyed�l rohantam bele a s�t�t �jszak�ba.

Igen �m, de a farkasember Samet �ld�zte. Samet, aki csatlakozni akart a cirkuszhoz. Samet, aki arra k�rt, hogy legyek a v�rtestv�re. Az �rtalmatlan, bar�ts�gos, b�besz�d� Samet. Azt a fi�t, aki megmentette az �letemet.

Nem gondoltam a saj�t biztons�gommal. Sam bajban volt, �s nem volt id� m�sok seg�ts�g�t k�rni. A hal�lomat is jelenthette volna, de akkor is ut�nuk kellett mennem, hogy legal�bb megpr�b�ljam megmenteni a bar�tomat. Tartoztam neki ezzel.

Egykett�re kijutottam a t�borb�l. A felh�k sz�toszlottak a fejem f�l�tt, �s l�ttam, amint a farkasember elt�nik a f�k k�z�tt. Ut�nairamodtam, amilyen gyorsan csak tudtam.

Valamivel k�s�bb hallottam az ord�t�s�t, amit j� jelnek vettem: ezek szerint m�g mindig csak �ld�zi Samet. Ha m�r elkapta volna, az ev�s annyira lefoglaln�, hogy nem tudna ord�tani. – Nem �rtettem, hogyhogy m�g nem kapta el. Hab�r m�g nem l�ttam ny�lt terepen futni, biztos voltam benne, hogy gyorsabb, mint Sam. Tal�n csak j�tszik vele, incselkedik, miel�tt r�vetn� mag�t, hogy meg�lje.

J�l ki lehetett venni l�bnyomaikat a nyirkos �jszakai f�ld�n, de a hangjuk alapj�n is k�pes lettem volna k�vetni �ket. Neh�z dolog n�m�n rohanni egy erd�ben, k�l�n�sen �jszaka.

Perceken �t futottunk �gy, Sam �s a farkasember messze el�ttem, sz�momra l�thatatlanul, �n pedig a nyomukban. A l�bam kezdett f�radni, de tov�bb k�nyszer�tettem magam.

Arra gondoltam, vajon mit fogok csin�lni, ha utol�rem �ket. Semmi es�lyem nem volt r�, hogy tisztess�ges k�zdelemben legy�zhetem a farkasembert. Tal�n egy bottal vagy ilyesmivel fejbe tudn�m csapni, de ez sem t�nt val�sz�n�nek. Gyors �s er�s volt, �s r�ad�sul m�r meg�rezte az emberv�r �z�t. Szinte biztos, hogy nem lehet meg�ll�tani.

A legt�bb, amiben rem�nykedhetek, hogy k�z�j�k vetem magam. Ha felk�n�lkozom Sam helyett, tal�n engem ter�t le, �s � megmenek�lhet.

Nem b�ntam volna, ha meghalhatn�k Sam�rt. Egy bar�tom�rt m�r f�ladtam az embers�gemet; nem jelentett sokkal nagyobb k�r�st, hogy odaadjam az �letemet egy m�sik�rt.

Egy�bk�nt pedig, �gy, ha meghalok is, j� �gy�rt halok meg. T�bb� nem kell azon gy�tr�dn�m: vagy megiszom az emberv�rt, vagy �hen halok. Harc k�zben lelhetn�m hal�lomat. P�r perc m�lva kijutottam egy tiszt�sra, �s m�r tudtam, hov� "vezetett" benn�nket Sam: a r�gi, elhagyott vas�t�llom�sra. Ez arra vallott, hogy nem vesztette el a fej�t. Enn�l jobb helyre ugyanis nem j�hetett volna: itt rengeteg b�v�helyet, �s k�zelharc eset�n sz�mtalan k�zifegyvert – f�m- �s �vegdarabot – lehetett tal�lni. M�g az is el�fordulhat, hogy egyik�nknek sem kell meghalni – tal�n van r� es�ly, hogy megnyerj�k ezt a csat�t.

L�ttam, hogy a farkasember meg�ll az �llom�s k�zep�n, �s beleszimatol a leveg�be. Ism�t fel�v�lt�tt, de �gy, hogy bors�dzott t�le a h�tam, �s elinduit az egyik rozsd�s vagon fel�. Amilyen halkan csak tudtam, a vagon h�ta m�g� ker�ltem, �s f�leltem. Nem hallottam semmit. F�legyenesedtem, �s ben�ztem a vagon egyik ablak�n: semmi. �jra lehajoltam, �s elosontam a harmadik vonatablakig. De amikor ben�ztem rajta, ott sem l�ttam semmit. F�lh�z�dzkodtam, hogy bekukucsk�ljak a k�vetkez� ablakon, s l�ttam, hogy egy f�mr�d k�zeledik nagy sebess�ggel az arcomhoz.

– Sam, ne! �n vagyok! – sziszegtem, visszahuppanva a f�ldre. Egy pillanatig csend volt, azt�n Sam arca jelent meg a vonatablakban.

– Darren? – k�rdezte. – Mit keresel itt?

– T�ged k�vettelek – feleltem.

– Azt hittem, te vagy a farkasember. Meg akartalak �lni.

– Majdnem siker�lt.

– Ne haragudj.

– Az Isten szerelm�re, Sam, ne vesztegesd az id�t bocs�natk�r�sekre – sz�ltam r� inger�lten. – �ri�si vesz�lyben vagyunk. Ki kell tal�lnunk valamit. Gyere ki onnan gyorsan.

Ell�pett az ablakt�l. Halk csoszog�s hallatszott, azt�n megjelent a kocsi ajtaj�ban. K�r�lk�mlelt, nincs-e a k�zelben a farkasember, majd leugrott, �s odasurrant hozz�m.

– Hol van? – k�rdezte.

– Nem tudom – s�gtam vissza. – De valahol itt, a k�zelben. L�ttam, hogy errefel� tart.

– Tal�n m�sik zs�km�nya akadt – rem�nykedett Sam. – Birka vagy teh�n.

– Nem tartom val�sz�n�nek – morogtam. – Nem az�rt loholt ennyit, hogy a v�g�n kieressze a karma k�z�l a zs�km�nyt.

Eg�szen k�zel h�z�dtunk egym�shoz; Sam a jobb oldalt tartotta szemmel, �n a balt.

�reztem, hogy minden �z�ben reszket, �s biztos voltam benne, hogy � is ugyanezt �rzi rajtam. Percekig n�m�n figyelt�nk, csak szapora l�legzet�nk t�rte meg a csendet.

– Mit csin�ljunk? – k�rdezte.

– Nem tudom – v�laszoltam. – Nincs valami �tleted?

– Van n�h�ny – felelte. – Becsalhatn�nk az �rh�zba. Tal�n lezuhanna a korhadt padl�deszk�k k�z�tt, �s akkor odalent csapd�ba ejthetn�nk.

– Tal�n – mondtam. – De mi van akkor, ha mi is lezuhanunk? Az lenne sz�munkra az igazi csapda! Akkor vetn� r�nk mag�t, s falna f�l benn�nket, amikor csak akarna.

– �s mit sz�lsz a szaruf�khoz? – k�rdezte Sam. – Kim�szhatn�nk az egyik gerenda k�zep�re, �s a h�tunkat egym�snak vetve megkapaszkodn�nk ott. Magunkkal vinn�nk valami bunk�sbotot, �s le�tn�nk vele, ha meg akarna t�madni. Oda f�l csak egyetlen �ton j�hetne ut�nunk.

– �s el�bb-ut�bb biztosan j�n valaki a Cirque du Freakb�l – mondtam, �tgondolva a helyzet�nket. – De mi van, ha �gy d�nt, hogy az egyik oldalon kett�roppantja a gerend�t?

– J� m�lyen be�p�tett�k �ket a falba – v�laszolta Sam. – Nem hinn�m, hogy puszta k�zzel el tudja t�rni �ket.

– Elb�rn� egy gerenda mindh�rmunk s�ly�t? – faggattam tov�bb.

– Nem tudom – vallotta be Sam. – De ha abb�l a magass�gb�l lezuhann�nk, legal�bb hamar v�ge lenne az eg�sznek. Ki tudja: m�g olyan szerencs�nk is lehet, hogy r�es�nk a farkasemberre. � felfogn� az �tk�z�st, �s ek�zben sz�rnyethalna.

– T�l sok rajzfilmet n�zt�l – nevettem el magam f�radtan. – De �tletnek nem rossz. Jobbat �n sem tudn�k kital�lni. M�g egy gerend�n sem lesz k�nny� kiv�deni a t�mad�s�t, de mindenesetre megnehez�tj�k a dolg�t.

– Szerinted mennyi id� m�lva �rnek ide a cirkuszb�l? – k�rdezte Sam.

– Att�l f�gg, mikor j�nnek r�, hogy mi t�rt�nt – feleltem. – Ha szerencs�nk van, meghallott�k az �v�lt�s�t, �s p�r percen bel�l itt lesznek. Am�gy meg kell v�rnunk a m�sor v�g�t, ami m�g egy �ra, vagy ann�l is t�bb.

– Van fegyvered?

– Nincs – v�laszoltam. – Nem volt id�m r�, hogy f�lkapjak valamit.

�tadott egy r�vid vasrudat.

– Tess�k – mondta. – Nem t�l j�, de t�bb a semmin�l.

– Semmi jel a farkasemberr�l? – k�rdeztem.

– Semmi – felelte. – M�g semmi.

– El k�ne indulnunk, miel�tt meg�rkezik – javasoltam, majd r�vid sz�net ut�n megk�rdeztem: – De hogy jutunk el az �rh�zig? El�g messze van, �s a farkasember ak�rhol elrejt�zhetett az �t ment�n.

– Futunk, ahogy csak b�runk, s k�zben rem�nyked�nk, hogy siker�lni fog – hangzott Sam v�lasza.

– K�l�n megy�nk? – �rdekl�dtem.

– Ink�bb ne – felelte. – Szerintem jobb, ha egy�tt vagyunk.

– Szerintem is. Felk�sz�lt�l?

– Adj m�g p�r m�sodpercet – k�rte.

N�ztem, ahogy a leveg�t veszi. Az arca feh�r volt, a ruh�j�t megszaggatta �s �sszepiszkolta a vad rohan�s az erd�n �t, de l�tszott rajta, hogy k�szen �ll a dologra. Kem�ny kis fick� volt.

– Mi�rt j�tt�l vissza ma �jjel, Sam? – k�rdeztem halkan.

– Hogy csatlakozzam a Cirque du Freakhez – v�laszolta.

– Mindazok ut�n, amiket elmondtam neked?

– �gy d�nt�ttem, hogy megkock�ztatom – felelte. – �gy gondolom, a bar�tom vagy. Az embernek ki kell tartania a bar�tja mellett, nem? Amikor az els� ijedts�gemb�l magamhoz t�rtem, a t�rt�net, amit elmondt�l magadr�l, m�g elsz�ntabb� tett, hogy csatlakozzam hozz�tok. �gy tal�n tudok neked seg�teni. Olvastam k�nyveket a szem�lyis�gzavarokr�l. Lehet, hogy meg tudn�lak gy�gy�tani.

Nem tehettem r�la, musz�j volt vigyorognom.

– Idi�ta vagy, Sam Grest – mondtam.

– Tudom – felelte mosolyogva. – Te is. Ez�rt ill�nk �ssze ilyen j�l.

– Ha ezt �p b�rrel meg�sszuk, szabadon k�z�nk �llhatsz – mondtam. – �s nem kell f�lned att�l, hogy megeszlek: csak az�rt mes�ltem, hogy elriasszalak.

– Komolyan?

– Komolyan.

– H�! – �s megt�r�lte a homlok�t. – V�gre megnyugodhatok.

– Majd ha megmenek�lt�nk a farkasembert�l – b�logattam. – Akkor h�t felk�sz�lt�l?

– K�sz vagyok. – Feljebb r�ntotta a nadr�gj�t, �s felk�sz�lt a fut�shoz. – H�romra – mondta.

– Rendben – feleltem.

– Egy – kezdte.

Be�lltunk arccal az �rh�z fel�.

– Kett�.

Rajt�ll�sba helyezkedt�nk.

– H�...

Miel�tt kimondhatta volna, k�t sz�r�s k�z ny�lt ki a vagon al�l, ahol – csak most j�ttem r�, amikor m�r k�s� volt – a farkasember rejt�zk�d�tt. Az ujjak r�kulcsol�dtak Sam als� l�bsz�r�ra, megragadt�k a bok�j�n�l, �s ler�ntott�k a f�ldre!

Sam sikoltozni kezdett, amikor az ujjak r�fon�dtak a bok�j�ra. A zuhan�st�l egy pillanatra elhallgatott, de egy vagy k�t m�sodperc m�lva �jra r�kezdte. �n t�rdre estem, elkaptam Sam karj�t, �s h�zni kezdtem magam fel�.

L�ttam, hogy a farkasember ott fekszik a sz�r�s has�n elny�lva a vagon alatt, �s vadul vicsorgat. �ll�n lecsurgott a ny�la.

Er�sen magam fel� r�ntottam Samet, de j�tt vele a farkasember is; mik�zben ide-oda k�gy�z� testtel kib�jt a kocsi al�l. Egy m�sodpercre sem engedett a szor�t�s�b�l. Abbahagytam a h�z�st, �s elengedtem Samet. Felkaptam a hossz� vasrudat, melyet az im�nt ejtett el, s f�lugorva �tni kezdtem vele a farkasember kiny�jtott karjait, aki d�h�sen felord�tott.

Egyik sz�r�s mancs�val elengedte Samet, �s fel�m s�jtott. Kit�rtem az �t�s el�l, �s r�v�gtam a Samet fog� m�sik kez�re. A f�jdalomt�l fel�v�lt�tt, �s ujjai elernyedtek.

– Fuss! – rikoltottam Samnek, �s f�lr�ntottam a f�ldr�l.

Egym�s mellett rohantunk az �rh�z fel�. Hallottam, hogy a farkasember kim�szik a vagon al�l. Az el�bb m�g j�tszott vel�nk, de most m�r d�h�s volt. Tudtam, hogy teljes er�bedob�ssal fog r�nk t�madni. Aj�t�k v�get �rt. Semmi m�don nem �rhett�k el az �rh�z mened�k�t; f�l�tig se �r�nk, �s utol fog �rni.

– Fuss... tov�bb! – lihegtem, �s meg�llva szembefordultam a m�g�ttem lohol� farkasemberrel.

Viselked�sem �gy meglepte, hogy egyenesen bel�m rohant. Csupa sz�r teste izzadt volt, �s s�lyos. Az �tk�z�st�l mindketten a f�ldre zuhantunk. Karunk �s l�bunk egym�sba gabalyodott, de hamar kiszabad�tottam magam, �s �t�ttem-vertem a r�ddal, ahol �rtem. A farkasember d�h�dt ord�t�ssal r�csapott a karomra. Ez�ttal siker�lt �pp a v�ll�z�letem alatt eltal�lnia. Az �t�s ereje megb�n�totta a karomat, amely olyan �rz�kedenn� v�lt, mint egy darab fa. Kiesett bel�le a vasr�d. Ut�nany�ltam az �p bal kezemmel. De a farkasember gyorsabb volt n�lam. F�lkapta �s messzire elhaj�totta a rudat, mely kongva �rt f�ldet valahol a s�t�t p�lyaudvaron. Gonoszul vigyorogva, lassan fel�llt. Kiolvastam a szem�b�l, hogy ha tudna besz�lni, valami ilyesmit mondana: – "Na, Darren Shan, most az eny�m vagy! Eleget sz�rakozt�l, eleget j�tszott�l, �pp ideje, hogy meg�ljeiek!" K�toldalt megragadott, �s nagyra t�tott sz�jjal fel�m hajolt, hogy leharapja a fejem. �reztem b�z�s lelet�t, �s s�rg�s fogai k�z�tt l�ttam az R. V. karj�b�l ottragadt h�s- �s ingfoszl�nyokat. Miel�tt �sszecsaphatta volna az �llkapcs�t, valami eltal�lta oldalt a fej�t, �s ett�l egy pillanatra elvesz�tette az egyens�ly�t. Samet pillantottam meg a h�ta m�g�tt, kez�ben egy neh�z far�nkkel. Ism�t les�jtott vele a farkasemberre, aki az �t�st�l v�gre elengedett.

– �gy l�tom, ez bev�lik – rikokotta Sam, �s harmadszor is odacsapott. – Gyer�nk! Ideje, hogy...

A szavait m�r nem hallottam. Mert ahogy elindultam, a farkasember vakt�ban megl�d�totta az egyik �kl�t, s egyenesen az arcomba tal�lt, amit�l h�trat�ntorodtam. Mintha ezer darabra robbant volna sz�t a fejem. Vak�t� f�nyeket, �ri�si csillagokat l�ttam – azt�n �jultan lerogytam a f�ldre.

Amikor p�r pillanattal vagy perccel k�s�bb magamhoz t�rtem – nem tudtam, mennyi id� telhetett el –, balj�s csend honolt a vas�t�llom�son. Nem hallottam se f�t� l�pteket, se sikoltoz�st, se k�zdelem zaj�t. Csak valami egyenletes cs�mcsog�st, t�lem nem messze, valamivel el�r�bb.

Ny�mm-ny�mm-ny�mm.

Lassan, nem t�r�dve a fejemben l�ktet� f�jdalommal, fel�ltem. Eltelt n�h�ny m�sodperc, rmre a szemem �jra hozz�szokott a s�t�ts�ghez. Amikor visszanyertem a l�t�somat, r�eszm�kem, hogy a farkasember h�t�t b�mulom. N�gyk�zl�b �llva hajolt valami f�l�. � adta ki azokat a cs�mcsog� hangokat. Az �t�s okozta k�bults�g miatt id�be telt, mire r�d�bbentem, hogy nem valamit eszik... hanem valakit.

SAM!!

Minden f�jdalmamat feledve felsz�kkentem, �s odarohantam. De el�g volt egy pillant�st vetnem a farkasember el�tt hever� v�res valamire, hogy meg�rtsem: elk�stem.

– NEM! – sikoltottam, �s �p kezemmel �sz n�lk�l �tni kezdtem a farkasembert.

Az felmordult, �s ell�k�tt mag�t�l. �n azonban visszaugrottam, �s m�r nemcsak �t�ttem, hanem rugdostam is. Morogva pr�b�lt f�lrel�kni, de nem hagytam magam: nekiestem a haj�nak meg a f�l�nek, s r�ngattam, cib�ltam veszett�l.

Fel�v�lt�tt, �s v�gre f�lemelte a fej�t. V�r�s volt a sz�ja: ijeszt�en s�t�tv�r�s, �s tele volt zsigerekkel, v�rrel, h�s- �s csontdarabokkal.

R�m ugrott, letepert a f�ldre, �s egyik hossz�, sz�r�s karj�val val�s�ggal odasz�gezett. H�traszegte a fej�t, �s hosszan von�tott az �jszakai �gboltra. Azt�n egy �rd�gi vicsorg�ssal a torkomnak ugrott, hogy egyetlen vill�mgyors harap�ssal v�gezzen velem.