Sam szerint a k�gy� a legcsod�latosabb �llat volt, amit valaha l�tott. Egy cseppet sem ijedt meg t�le, s minden tov�bbi n�lk�l a nyaka k�r� csavarta, mint valami s�lat. Mindenf�l�ket k�rdezett: milyen hossz�, mit eszik, milyen gyakran vedli le a b�r�t, honnan val�, milyen fajt�j�, milyen gyorsan tud k�szni?

Evra rendre megv�laszolta Sam k�rd�seit. Mint egy k�gy�szak�rt�. Nem l�tezett olyan dolog, amit ne tudott volna a k�gy�k vil�g�r�l. M�g azt is meg tudta mondani Samnek, hogy k�r�lbel�i h�ny pikkelye van a k�gy�j�nak!

Ezut�n k�rbevezett�k Samet a t�borban. Megmutattuk neki a farkasembert (nagyon cs�ndesen viselkedett a bozontos farkasember lak�kocsija k�zel�ben; l�that�an megrettent a r�cs m�g�tt fogvicsorgatva morg� fenevadt�l). Bemutattuk Kezes Hansnak. Azt�n belebotlottunk a sz�m�t gyakorl� K�tgyomr� Rhamusba. Evra megk�rdezte, nem n�zhetj�k-e, mik�zben gyakorol, �s Rhamus megengedte. Sam szeme majd kiugrott a hely�b�l, amikor l�tta, hogy Rhamus apr� darabokra r�g egy serleget, lenyeli, a gyomr�ban ism�t �sszerakja, majd �jra kik�pi eg�szben.

Ki akartam hozni Madame Oct�t, hogy megmutassak vele p�r tr�kk�t Samnek, de nem �reztem magamban el�g er�t hozz�.

Az �trendemb�l hi�nyzott az emberv�r, s ennek kezdtek megmutatkozni a jelei: gyakran kordult meg �hesen a gyomrom, ak�rmennyit ettem is, n�ha meg elfogott a rosszull�t, vagy hirtelen le kellett �ln�m. Nem akartam el�julni vagy h�nyni, mialatt a p�k kint van a ketrec�b�l; tapasztalatb�l tudtam, milyen hal�los veszedelmet jelent, ha csak p�r m�sodpercre is elvesz�tem f�l�tte az uralmamat.

Sam maradt volna m�g, ki tudja, meddig, de m�r s�t�tedett, �s tudtam, hogy Mr. Crepsley hamarosan f�l fog �bredni. Evr�nak �s nekem volt m�g dolgunk, �gyhogy k�z�lt�k vele: ideje volna hazamennie.

– Nem maradhatn�k m�g? – k�ny�rg�tt.

– V�r otthon a vacsora – figyelmeztette Evra.

– Ehetek veletek is – felelte Sam.

– Nincs el�g ennival�nk – f�llentettem.

– Igazs�g szerint nem is vagyok nagyon �hes – er�sk�d�tt Sam. – Elk�peszt�, hogy milyen laktat� tud lenni az ecetes hagyma.

– Tal�n maradhatna – t�prengett hangosan Evra.

Meglep�dve n�ztem r�, de a kacsint�s�b�l meg�rtettem, hogy csak �gy tesz, mintha.

– Maradhatok? – der�lt fel Sam arca.

– Persze – felelte Evra. – De seg�tened kell a munk�nkban.

– B�rmit megteszek – bizonygatta Sam. – Nem sz�m�t, mi az. Miben seg�tsek?

– A farkasembert kell megetetni, lemosdatni �s megkef�lni – mondta Evra.

Sam arc�r�l lehervadt a mosoly.

– A fa-farkas-e-embert? – k�rdezte idegesen.

– Nem jelent gondot – mondta Evra. – Ha kapott enni, akkor t�bbnyire megnyugszik. Nagyon ritk�n harapja meg a gondoz�it. Ha m�gis megt�madna, tartsd t�vol a fejedet a sz�j�t�l, �s dugd le a tork�n az egyik karodat. M�gis jobb, ha azt harapja le, mint ha...

– Tudod – v�gott a szav�ba Sam –, azt hiszem, t�nyleg haza kell mennem. A mam�m eml�tette, hogy valami vend�gek j�nnek hozz�nk ma este.

– �, de k�r – vigyorgott Evra.

Sam a farkasember ketrece fel� sand�tva, h�tr�lni kezdett. Szomor�nak l�tszott, ami�rt mennie kell, h�t ut�nasz�ltam:

– Mit csin�lsz holnap?

– Semmit – felelte.

– �tj�ssz d�lut�n?

– De m�g mennyire! – kurjantotta Sam, majd kis sz�net ut�n azt k�rdezte: – Nem kell seg�tenem megetetm �s lecsutakolni a...? – Akkor�t nyelt, hogy hallani lehetett.

– Nem – ki�ltotta mosolyogva Evra.

– Akkor j�v�k! Viszl�t, fi�k, holnap!

– Viszl�t, Sam – felelt�k egyszerre.

Integetett, azt�n megfordult, �s elment.

– Rendes sr�c ez a Sam, ugye? – fordultam Evr�hoz.

– J� fej – b�logatott Evra. – K�r, hogy mindig ezt a bek�pzelt sz�veget nyomja, meg hogy olyan k�nnyen begyullad, de k�l�nben nincs vele semmi baj.

– Szerinted be tudna illeszkedni k�z�nk? – k�rdeztem.

– Mint egy eg�r egy macsk�kt�l hemzseg� h�zba! – h�rd�lt fel Evra.

– Hogy �rted ezt?

– Ez az �let nem val� mindenkinek – magyar�zta. – Legyen csak p�r h�tig t�vol a csal�dj�t�l, s k�zben pucoljon v�c�t, �s f�zz�n harminc-negyven f� sz�m�ra... jajgatva, �sz n�lk�l futna vil�gg�.

– Mi eg�sz j�l b�rjuk – jegyeztem meg.

– M�sok vagyunk – mondta Evra. – Nem hasonl�tunk a t�bbi emberre. Erre lett�nk teremtve. Mindenki sz�m�ra van egy hely, ahov� tartozik. Mi idetartozunk. Az a dolgunk, hogy...

Elhallgatott, �s a szem�t �sszeh�zva eln�zett a fejem f�l�tt, valahov� a t�volba. Megfordultam, hogy l�ssam, mi vette el a szav�t. N�h�ny pillanatig semmit sem l�ttam, de azt�n a f�k k�z�tt �g� f�klya pisl�kol� f�ny�t v�ltem f�lfedezni.

– Ki lehet az? – k�rdeztem.

– Nem vagyok benne biztos – felelte Evra.

P�r percig figyelt�k. A f�klya egyre k�zelebbr�l vil�g�tott. L�ttam, hogy a f�k v�d�erny�je alatt alakok mozognak. Nem tudtam volna megmondani, h�nyan vannak, de legal�bb hatan-heten lehettek. Azt�n, ahogy ki�rtek a f�k takar�s�b�l, azt is megl�ttam, kicsod�k, �s a tark�mon meg a karomon fel�llt a sz�r.

Azok az apr�, k�k csukly�s alakok k�zeledtek, akiket Steve �s �n azon az �jszak�n l�ttunk a cirkuszban – �k voltak, akik seg�tettek cukork�t meg aj�nd�kt�rgyakat �rulni a k�z�ns�gnek, �s akik a m�sorsz�mokn�l seg�dkeztek. M�r meg is feledkeztem e k�l�n�s n�ps�gr�l. H�napok teltek el ama bizonyos �jszaka �ta, �s m�s dolgokkal voltam elfoglalva.

Egym�s ut�n, kettes�vel j�ttek el� az erd�b�l. �sszesen tizenkett�t sz�moltam �ssze, de volt egy tizenharmadik is: magasabb, mint a t�bbi, �s legh�tul j�tt. N�la volt a faklya.

– Honnan j�nnek? – k�rdeztem halkan Evr�t�l.

– Nem tudom – felelte. – N�h�ny hete elhagyt�k a t�rsulatot. Fogalmam sincs, hov� mentek. T�bbnyire senkivel sem �rintkeznek.

– Kik ezek? – k�rdeztem.

– Ezek a... – Evra a mondat k�zep�n elhallgatott. Szeme kerekre t�gult a r�m�lett�l.

A sort utols�k�nt z�r� tizenharmadik, a t�bbin�l magasabb �s imm�r j�l l�that� alak r�m�tette meg Evr�t.

A k�k csukly�sok n�ma csendben vonultak el el�tt�nk. Ahogy a titokzatos tizenharmadik k�zelebb �rt, �szrevettem, hogy m�sk�ppen van �lt�zve, mint a t�bbi. Nem volt nagyon magas, csak a k�k csukly�sokhoz k�pest t�nt annak. R�vidre ny�rt, feh�r haja volt, vastag keszty�je, vak�t�an s�rga �lt�z�ke, �s magas sz�r�, z�ld csizm�ja. Kifejezetten k�v�r volt, �s furcs�n, kicsit kacs�z� l�ptekkel j�rt.

Elhaladt�ban sz�v�lyesen r�nk mosolygott. �n visszamosolyogtam, de Evra csak �llt ott f�ldbe gy�kerezett l�bbal, �s m�g a sz�j�t sem tudta mosolyra r�nd�tani.

A k�k csukly�sok �s a f�kly�t viv� ember bementek a t�borba, annak is a t�ls� v�g�be, ahol tal�kak egy j�kora �res t�rs�get. A csukly�sok nyomban neki is l�ttak s�trat �ll�tani – a hozz�val�kat nyilv�n a k�peny�k alatt hozt�k –, a f�kly�s pedig elindult Mr. Tall lak�kocsija fel�.

Figyeltem Evr�t. Eg�sz test�ben remegett, �s b�r az arca a term�szetes b�rsz�ne miatt nem tudott elfeh�redni, fak�bb volt, mint amilyennek valaha is l�ttam.

– Mi a baj? – k�rdeztem.

N�m�n r�zta a fej�t. Nem j�tt ki hang a tork�n.

– Mi van? Mi�rt vagy �gy megijedve? Ki volt ez az ember?

– �... Ez... – Evra megk�sz�r�lte a tork�t, �s vett egy nagy leveg�t. Amikor megsz�lalt, halk, remeg� hangj�b�l dermeszt� r�m�let �rz�d�tt. – Ez Mr. Tiny – mondta, �s ezut�n nagyon sok�ig egy sz�t se tudtam kih�zni bel�le.

Az est el�rehaladt�val Evra f�lelme valamelyest enyh�lt, de nagyon lassan nyerte vissza a norm�lis ked�ly�t, �s eg�sz este szokatlanul idegesnek t�nt. Ki kellett vennem a kez�b�l a k�st, �s az �sszes krumplit nekem kellett megh�moznom a vacsor�hoz – f�ltem ugyanis, hogy a v�g�n m�g lev�gja valamelyik ujj�t.

Miut�n ett�nk, �s seg�tettem elmosogatni, megk�rdeztem Evr�t, ki ez a titokzatos Mr. Tiny. Bent voltunk a s�torban, �s Evra a k�gy�j�val j�tszott.

Nem v�laszolt azonnal, �s m�r azt hittem, nem is fog, de a v�g�n s�hajtott egyet, �s besz�lni kezdett.

– Mr. Tiny a t�rpe n�ps�g vez�re – mondta.

– A k�k csukly�s kicsikre gondolsz? – k�rdeztem.

– Igen. � h�vja �ket t�rpe n�ps�gnek. � a f�n�k�k. Nem j�n gyakran – k�t �ve l�ttam utolj�ra –, de el�g, ha l�tom, m�r libab�r�s leszek. N�la k�s�rtetiesebb emberrel m�g soha �letemben nem tal�lkoztam.

– �n nem tal�ltam benne semmi kivetnival�t – jegyeztem meg.

– Els� l�t�sra �n se – b�logatott Evra. – De v�rj, m�g nem besz�lt�l vele. Neh�z ezt elmagyar�zni, de mindig �gy n�z r�m, mintha az j�rna a fej�ben, hogy meg�l, leny�zza a b�r�met, �s par�zson megs�t.

– Emberev�? – k�rdeztem elborzadva.

– Nem tudom – felelte Evra. – Lehet, hogy az, lehet, hogy nem. Mindenesetre �gy �rzed, hogy meg akar enni. �s ne hidd, hogy csak �n h�ly�ltem meg; besz�ltem m�sokkal is a cirkuszban, �s �k is ugyanezt �rzik. Senki sem szereti �t. M�g Mr. Tall is nyugtalan lesz, ha itt van.

– De a t�rpe n�ps�g bizony�ra szereti, nem? – k�rdeztem. – K�vetik �s engedelmeskednek neki, igaz?

– Lehet, hogy f�lnek t�le – v�lekedett Evra. – Tal�n k�nyszer�ti �ket az engedelmess�gre. M�g az is lehet, hogy a rabszolg�i.

– Megk�rdezted m�r t�l�k?

– Nem besz�lnek – mondta Evra. – Nem tudom, az�rt-e, mert nem tudnak, vagy mert nem akarnak, de itt a cirkuszban soha senki sem tudott kih�zni bel�l�k egyetlen sz�t sem. Nagyon seg�t�k�szek, mindent megcsin�lnak, amit csak k�rsz t�l�k, de olyan n�m�k, mintha f�b�l lenn�nek faragva.

– L�ttad m�r az arcukat? – tudakoltam.

– Egyszer – v�laszolta Evra. – Nagyon vigy�znak, nehogy a csukly�juk h�tracs�sszon, de egyszer seg�tettem n�h�nyuknak egy s�lyos g�pet megmozd�tani. Az r�zuhant az egyik t�rp�re, �s a f�ldh�z sz�gezte. Egy �rva hangot nem sz�lt, pedig nagy f�jdalmai lehettek. A csukly�ja f�lrecs�szott, �s egy pillanatra megl�ttam az arc�t. Sz�rny� volt – mes�lte Evra halkan, mik�zben gyeng�den simogatta a k�gy�j�t. – Telis-tele sebhelyekkel �s hegekkel, de am�gy is olyan torz volt, mintha egy �ri�s �sszenyomta volna. Hi�nyzott a f�le �s az orra, a sz�j�n meg valami maszkot viselt. A b�re sz�rke volt, �s �lettelen, a szeme pedig legf�l�l az arc�n, mint k�t z�ld cs�sze. Haja nem volt.

Evra megborzongott az eml�kt�l. Ahogy magam el�tt l�ttam a k�pet, magam is szinte f�zni kezdtem.

– Mi t�rt�nt vele? – k�rdeztem. – Meghalt?

– Nem tudom – v�laszolta Evra. – A fiv�rei k�z�l p�ran – mindig �gy gondolok r�juk, mint testv�rekre, pedig lehet, hogy nem azok – odaj�ttek, s egy talicsk�n elsz�ll�tott�k.

– Nem is l�ttad t�bb�?

– Mindny�jan egyform�k – mondta Evra. – N�h�nyan kicsit kisebbek vagy nagyobbak, mint a t�bbi, de igaz�b�l nem lehet megk�l�nb�ztetni �ket. Higgy�l nekem: megpr�b�ltam.

Egyre k�l�n�sebbnek t�nt sz�momra az eg�sz. Most m�r igaz�n �rdekelni kezdett Mr. Tiny �s a t�rp�i. Mindig is szerettem a rejt�lyeket. Tal�n ezt meg tudom fejteni. A v�mp�rhatalmam seg�ts�g�vel megtal�lhatn�m a m�dj�t, hogy besz�dbe elegyedjek az egyik csukly�s l�nnyel.

– Honnan j�nnek? – folytattam a k�rdez�sk�d�st.

– Senki sem tudja – felelte Evra. – Rendszerint n�gyen vagy hatan vannak a t�rsulatn�l. N�ha t�bben. El�fordul, hogy Mr. Tiny �jakkal �ll�t be. Furcsa, hogy egy sem tart�zkodott itt, amikor meg�rkezt�l.

– Gondolod, hogy van valami k�ze ahhoz, hogy �n �s Mr. Crepsley megj�tt�nk? – k�rdeztem.

– K�tlem – v�laszolta Evra. – Tal�n csak v�letlen. Vagy a v�gzet m�ve. – Kis sz�netet tartott. – Es ez a m�sik dolog: Mr. Tiny keresztneve Desmond.

– Na �s?

– Mindenkit felsz�l�t, hogy h�vj�k Desnek.

– Na �s?

– K�sd �ssze a vezet�knev�vel – mondta Evra.

Megtettem. Mr. Des Tiny. Mr. Des-Tiny. Mr. ...

– Mr. Destiny – suttogtam. Mr. V�gzet. Evra komoly arccal b�lintott.

Majd sz�tvetett a k�v�ncsis�g. Egyre-m�sra tettem f�l az �jabb �s �jabb k�rd�seket Evr�nak, melyekre � csak hellyel-k�zzel v�laszolt. J�form�n semmit sem tudott Mr. Tinyr�l, �s csak alig valamivel t�bbet a t�rpe n�ps�gr�l. H�sev�k voltak. Fura szaguk volt. T�bbnyire lassan mozogtak. Vagy nem �reztek f�jdalmat, vagy nem mutatt�k. �s nem volt humor�rz�k�k.

– H�t ezt meg honnan tudod? – csod�lkoztam.

– Ny�jt� Bradley – v�laszolta komoran Evra. – R�gebben � is fell�pett a cirkuszban. Gumib�l voltak a csontjai, �s meg tudta ny�jtani a karj�t meg a l�b�t. Nem volt valami kedves fick�. Otromb�n viccel�d�tt vel�nk, �s k�r�rvend�n nevetett rajtunk. Nem el�g, hogy bolondot csin�lt bel�l�nk, de bolondnak is �rezt�k magunkat.

Egy arab palot�ban l�pt�nk fel egy sejk vend�geik�nt. A sejknek minden sz�m nagyon tetszett, de k�l�n�sen Bradley b�v�lte el. Besz�dbe is elegyedtek, �s Bradley elpanaszolta a sejknek, hogy nem tud �kszert viselni, mert mindig lecs�szik, vagy sz�tpattan, att�l f�gg�en, hogy hogyan v�ltozik a teste.

A sejk akkor elsietett, �s egy kis arany karpereccel t�rt vissza. Odaadta Bradleynek azzal, hogy h�zza fel a csukl�j�ra. Bradley engedelmeskedett. Akkor a sejk felsz�l�totta, hogy pr�b�lja ler�zni a csukl�j�r�l.

Bradley megny�jtotta �s �sszezsugor�totta, megn�vesztette �s megkurt�totta a karj�t, de sehogy sem tudta lecs�sztatni a karperecet. A sejk el�rulta, hogy ez egy b�v�s karperec, csak akkor lehet levenni, ha a visel�je is �gy akarja. Nagyon, s�t felbecs�lhetetlen�l �rt�kes, �s hogy kifejezze tisztelet�t, odaaj�nd�kozta Bradleynek.

Visszat�rve a t�rpe n�ps�gre – folytatta Evra –, Bradley k�l�n�s �lvezettel ingerelte, bosszantotta �ket. Mindig kital�lt valamit, csak hogy r�szedje �ket. Csapd�t �ll�tott nekik, amit�l fejjel lefel� l�gva tal�lt�k magukat a leveg�ben. Meggy�jtotta a k�peny�ket. Foly�kony mos�szert fr�csk�lt a k�telekre, amelyeket haszn�ltak, hogy elcs�sszon rajta a kez�k, m�skor meg ragaszt�t, hogy odaragadjon a tenyer�kh�z. Rajzsz�get sz�rt az �tel�kbe, �sszed�nt�tte a s�trukat, bez�rta �ket egy sz�ll�t�kocsiba.

– Mi�rt viselkedett ilyen aljasul? – k�rdeztem.

– Azt hiszem, az�rt, mert sohasem reag�ltak r� – felelte Evra. – Szerette l�tni, amint m�sok kiborulnak, de a t�rp�k sohasem kiab�ltak, sohasem jajvesz�kekek, �s sohasem v�gtak vissza. Mintha �szre sem vett�k volna a cs�nyeit. Legal�bbis mindenki azt gondolta, hogy nem vett�k �szre...

Evra valami fura, f�lig nevet�, f�lig s�r� hangot hallatott.

– Egy reggel azt�n arra �bredt�nk, hogy Bradley elt�nt. Sehol nem tal�ltuk. Kerest�k, kutattuk, de hogy nem ker�lt el�, tov�bb�lltunk. Nem agg�dtunk miatta; a m�v�szek tetsz�s�k szerint csatlakoznak hozz�nk, vagy hagynak el benn�nket. Nem ez volt az els� eset, hogy valaki az �j leple alatt od�bb�ll.

Eleinte nem is gondoltam r�, k�r�lbel�l egy h�t m�lva azonban t�rt�nt valami.

El�z� napon be�ll�tott Mr. Tiny, �s k�t csukly�s kiv�tel�vel mag�val vitte az �sszes t�rp�t. Mr. Tall meghagyta nekem, hogy seg�tsek be az itt maradt kett� munk�j�ba. Kitakar�tottam a s�trukat, �s felg�ngy�ltem a f�gg��gyaikat – tudni kell, hogy mindegyik�k f�gg��gyban alszik. Innen van az eny�m is. Ezt m�r mondtam neked?

Nem mondta, de nem akartam m�sfel� terelni a besz�lget�st, ez�rt nem sz�ltam semmit.

– Ezut�n – folytatta – neki�lltam, hogy kimossam a f�z�ed�ny�ket. Nagy, fekete fazekat haszn�ltak, �s a s�tor k�zep�n �g� t�z�n f�ztek benne. Valah�nyszor f�ztek, a helyis�g megtelhetett f�sttel, �s a faz�k is csupa korom �s mocsok lett.

Kivittem a szabadba, �s ki�r�tettem bel�le az utols� n�h�ny �tel maradv�nyait – h�s- �s csontdarabokat – a f�re. Alaposan kis�roltam, majd �jra bevittem a s�torba. Azut�n arra gondoltam, �sszeszedem a f�b�l a h�sdarabokat, �s bedobom a farkasembernek. T�bb nap, mint kolb�sz, ahogy Mr. Tall szokta mondani. �s ahogy szedegettem a h�s- �s csontdarabk�kat, valami csillog�ra lettem figyelmes...

Evra elfordult, �s beny�lt a f�gg��gya al�. Amikor �jra szemben�zett velem, egy kis arany karperecet tartott a kez�ben. Hagyta, hogy egy darabig elid�zz�n rajta a tekintetem, azt�n felh�zta a bal kez�re. R�zni kezdte a kez�t, amilyen hevesen csak tudta, de a karperec meg se moccant.

Amikor abbahagyta, levette �s �tny�jtotta nekem. Elvettem �s alaposan megn�ztem, de nem h�ztam f�l.

– Ez az a karperec, amelyet a sejk Ny�jt� Bradleynek adott? – k�rdeztem.

– Az – felelte Evra.

Visszaadtam neki.

– Nem tudom, az�rt t�rt�nt-e, mert valami k�l�nlegesen gonosz dolgot m�velt – mondta, az ujjai k�z�tt forgatva a karperecet –, vagy csak mert eleg�k lett az �r�k�s bosszant�saib�l. De �n az�ta nagyon igyekszem udvariasan viselkedni a csukly�sokkal.

– Mit csin�lt�l a... sz�val a h�sdarabokkal? – k�rdeztem. – Eltemetted?

– A fen�t! – ki�ltotta. – Megetettem a farkasemberrel, ahogy terveztem. – Azt�n, l�tva elsz�rnyedt �br�zatomat, hozz�tette: – T�bb nap, mint kolb�sz, nem eml�kszel?

Csak b�multam r� n�m�n, azt�n kirobbant bel�lem a nevet�s. Evra is kuncogott. Egy percen bel�l a hasunkat fogva d�lt�nk a nevet�st�l.

– Nem volna szabad nevetn�nk – kapkodtam leveg� ut�n. – Szeg�ny Ny�jt� Bradley. Meg kellene siratnunk.

– A nevet�st�l nem tudok s�rni – kuncogott Evra.

– Vajon milyen volt az �ze?

– Nem tudom – mondta Evra. – De fogadok, hogy a gumihoz hasonl�...

�gy nevett�nk, hogy a k�nny�nk v�gigfolyt az arcunkon. Sz�rny�, hogy ilyesmin nevet�nk, de k�ptelenek voltunk uralkodni magunkon.

Nevet�rohamunk tet�fok�n f�lrecsap�dott a s�tor ajt�ja, �s Kezes Hans k�v�ncsi arca jelent meg.

– Mit�l van ilyen j� kedvetek? – l�pett be, de nem tudtuk elmondani neki. �n megpr�b�ltam, de valah�nyszor nekikezdtem, �jra elfogott a nevet�s.

L�tva, milyen ostob�k vagyunk, mosolyogva megr�zta a fej�t. Azt�n, amikor valamelyest lecsillapodtunk, elmondta, mi�rt j�tt.

– �zenetem van sz�motokra – mondta. – Mr. Tall k�ri, hogy amint lehet, jelentkezzetek a lak�kocsij�ban.

– Mi t�rt�nt, Hans? – k�rdezte m�g mindig nevet�s hangon Evra. – Mi�rt akar l�tni benn�nket?

– Nem � akar – v�laszoka Hans. – Mr. Tiny van l�la. � akar l�tni benneteket.

Abban a pillanatban mintha elf�jt�k volna a nevet�s�nket. Hans egy sz�t sem sz�lt t�bbet, csak elment.

– Mr. Ti-ti-ti-Tiny l�tni akar minket – kapkodott leveg� ut�n Evra.

– Hallottam – mondtam. – Szerinted mit akarhat?

– Nem tu-tu-tu-tudom – dadogta Evra, de �n l�ttam, mi villan �t az agy�n. Ugyanaz, ami az eny�men. Esz�nkbe jutott a t�rpe n�ps�g, Ny�jt� Bradley �s a nagy fekete faz�k, tele h�s- �s csontdarabokkal.

Mr. Tall, Mr. Crepsley �s Mr. Tiny m�r egy�tt voltak a kocsiban, amikor bel�pt�nk. Evra �gy reszketett, mint egy ny�rfalev�l, �n viszont nem voltam k�l�n�sebben ideges. Jelzem, amikor �szrevettem az agg�d� pillant�sokat Mr. Tall �s Mr. Crepsley szem�ben, kicsit nyugtalann� v�ltam.

– Ker�ljetek beljebb, fi�k – �dv�z�lt benn�nket Mr. Tiny, mintha ez az � kocsija lenne, �s nem Mr. Tall�. – Foglaljatok helyet, �rezz�tek magatokat otthon.

– Ha lehet, �n ink�bb �lln�k – mondta Evra, �s nagyon igyekezett, hogy ne halljuk meg fogai vacog�s�t.

– �n is �llva maradok – csatlakoztam Evr�hoz.

– Ahogy tetszik – hagyta r�nk Mr. Tiny. A t�rsas�gb�l egyed�l � �lt.

– Sokat hallottam r�lad, ifj� Darren Shan – kezdte.

Valamit forgatott a k�t keze k�z�tt: egy sz�v alak� �r�t. Valah�nyszor sz�netet tartott a besz�dben, mindig hallottam a ketyeg�s�t.

– Leg�ny vagy a talpadon, ak�rhogy vessz�k is – folytatta Mr. Tiny. – Igen kiv�l� fiatalember, aki mindent fel�ldozott, hogy megmentse a bar�tj�t. Nem sokan ten�k meg ezt. Az emberek oly �nz�ek manaps�g. Nagyszer� l�tni, hogy a vil�g m�g ma is tud h�s�ket teremni.

– �n nem vagyok h�s – mondtam f�lig v�r�s�dve a b�kt�l.

– De az vagy – er�sk�d�tt. – Ki a h�s, ha nem az, aki lemond mindenr�l egy m�sik ember jav�ra?

B�szk�n elmosolyodtam. Nem �rtettem, mi�rt f�l annyira Evra ett�l a kedves �s k�l�n�s embert�l. Semmi ijeszt�t nem tal�ltam Mr. Tinyben. Eg�szen megkedveltem.

– Larten azt mondja, nem akarsz emberv�rt inni – mondta Mr. Tiny. – Nem hib�ztatlak �rte. Kellemetlen, undor�t� dolog. Ki nem �llom. Kiv�ve persze a kisgyerekek�t. Az � v�r�k igazi nyal�nks�g, val�s�gos csemege.

– T�l�k nem szabad v�rt inni – mondtam rosszall� arccal. – �k m�g t�l kicsik. Ha kisgyerek v�r�t sz�vja, azzal meg�lheti �t.

A szeme t�gra ny�lt, a mosolya sz�lesebb� v�lt.

– Na �s? – k�rdezte halkan.

Hideg futott v�gig a h�tamon. Ha tr�f�nak sz�nta, nagyon rossz tr�fa volt, de erre sem sz�lhattam volna semmit (nem az im�nt nevettem magam is a szeg�ny Ny�jt� Bradleyn?). Az arckifejez�s�b�l �t�lve azonban t�k�letesen komolyan gondolta.

Egyszerre meg�rtettem, mi�rt volt ez az ember annyira f�lelmetes. Gonosz volt. Nem egyszer�en rosszindulat� vagy hitv�ny, hanem �rd�gien gonosz. Olyan ember, akir�l el tudtam volna k�pzelni, hogy ezersz�m gyilkolja az embereket, csak hogy hallja a sikoltoz�sukat.

– Tudod – mondta Mr. Tiny –, az arcod ismer�snek t�nik. Tal�lkoztunk m�r valahol, Darren Shan?

Megr�ztam a fejem.

– Biztos vagy benne? – k�rdezte. – Nagyon ismer�snek t�nsz.

– �n... �n eml�kezn�k... r� – feleltem, nehezen kapkodva a leveg�t.

– Az eml�kezet nem mindig megb�zhat� – mosolygott Mr. Tiny. – Tud �lnok sz�rnyeteg is lenni. Na de mindegy. Lehet, hogy �sszet�vesztelek valakivel.

Abb�l, ahogy a sz�ja cs�f vigyorra r�ndult (hogy is l�thattam ezt a vigyort kedves mosolynak?), tudhattam, hogy mag�ban nem ezt gondolja. De �n biztosan tudtam: t�ved. Semmik�ppen sem felejtettem volna el, ha valaha is tal�lkoztam volna egy ilyen alakkal.

– Most pedig t�rj�nk a t�rgyra – mondta Mr. Tiny.

K�t kez�vel szorosabbra fogta a sz�v alak� �r�t, �s ujjai egy pillanatra mintha felizzottak �s r�olvadtak volna az �ra sz�mlapj�ra. Pislantottam, �s megd�rzs�ltem a szemem. Amikor ism�t odan�ztem, a k�pr�zat – mert csak az lehetett – m�r elm�lt.

– Ti, fi�k, l�ttatok, amikor meg�rkeztem a t�rpe n�ps�gemmel – kezdte Mr. Tiny. – �k �jonnan v�ltak h�veimm�, �gyem p�rtfog�iv�, �s m�g nincsenek teljesen tiszt�ban a dolgokkal. �ltal�ban itt szoktam maradni, hogy megtan�tsam �ket, mik�nt boldoguljanak, de most m�sutt van dolgom. De okosak, �s biztos vagyok benne, hogy megtanulj�k, amit kell.

Mialatt azonban a tanulm�nyaikat v�gzik, szeretn�m, ha ti ketten, akik rendes, j�raval� fi�k vagytok, seg�ten�tek nekik, hogy k�nnyebben belez�kkenjenek a rendes ker�kv�g�sba. Nem lesz sok dolgotok vel�k. Els�sorban azt k�rem t�letek, hogy szerezzetek �lelmet sz�mukra. Rettent� nagy �tv�gy�ak. Mit sz�ltok hozz�, fi�k? M�r megkaptam az enged�lyt a p�rtfog�itokt�l. – Fej�vel intett Mr. Tall �s Mr. Crepsley fel�, akik nem l�tszottak t�l boldognak a rendelkez�st�l, de �gy t�nt, hogy belet�r�dtek. – Akartok seg�teni szeg�ny �reg Mr. Tinynek �s az � t�rp�inek?

Evr�ra pillantottam. L�ttam rajta, hogy nem sz�vesen tesz eleget a k�r�snek, m�gis r�b�lint. Magam is �gy tettem.

– Nagyszer�! – ki�ltotta sug�rz� arccal Mr. Tiny. – Az ifj� Evra Von tudni fogja, mit szeretnek az �n kicsik�im. Ha b�rmi probl�m�tok ad�dik, jelents�tek Hiberniusnak, majd � seg�t megoldani �ket.

Mr. Tiny intett, hogy elmehet�nk. Evra nyomban h�tr�lni is kezdett, �n azonban ott maradtam a helyemen.

– Bocs�nat – mondtam, �sszeszedve minden b�tors�gomat –, de mi�rt nevezi �ket t�rpe n�ps�gnek?

Mr. Tiny lassan k�r�lhordozta a tekintet�t. Ha meglepte is a k�rd�sem, nem mutatta, j�llehet l�ttam, hogy Mr. Tall �s Mr. Crepsley �lla leesett.

– Mert kicsik – felelte ny�jasan.

– Azt tudom – mondtam erre �n. – De nincs m�s nev�k? Rendes nev�k? Ha valaki t�rpe n�ps�get emleget nekem, �n arra gondolok, hogy man�kr�l vagy koboldokr�l besz�l.

– Azok is: man�k �s koboldok – mosolygott Mr. Tiny. – Az eg�sz vil�g tele van az apr� termet�, var�zserej� n�pr�l sz�l� mes�kkel �s legend�kkal. A legend�knak valahol meg kell sz�letni�k. Ezek a legend�k az �n kis bar�taimmal indultak �tjukra.

– Azt mondja, hogy ezek a k�k k�p�nyeges kis gn�mok igaz�b�l t�nd�rek? – k�rdeztem hitetlenkedve.

– Nem – v�laszolta. – T�nd�rek nincsenek. Ezeket a kis gn�mokat – ahogy tapintatlanul nevezted �ket – valaha r�gen a tudatlan n�p hol man�knak, hol t�nd�reknek, hol meg koboldoknak nevezte. Mindenf�le mes�ket k�lt�tt arr�l, hogy kik �k �s mi mindenre k�pesek.

– �s mire k�pesek? – tudakoltam k�v�ncsian.

Mr. Tiny arc�r�l elt�nt a mosoly.

– Hallottam r�la, hogy szeretsz sokat k�rdez�sk�dni – morogta –, de azt nem mondt�k, hogy ennyire kotnyeles vagy. Ne felejtsd el, Darren Shan, hogy aki k�v�ncsi, hamar meg�regszik.

– Az m�g od�bb van – jegyeztem meg hetyk�n.

Mr. Tiny el�rehajolt, �s az arca els�t�t�lt.

– M�g egy k�rd�s, �s az "od�bb" id�bb ker�l – sziszegte. – Az �letben semmi sem �r�kk�val�, m�g az ifj�s�g sem.

�jra felizzott az �ra a kez�ben, v�r�sen, mint egy h�s-v�r sz�v, �s bel�ttam, hogy jobb lesz t�voznom.

– Most menj, fek�dj le, �s aludd ki magad – sz�lt Mr. Crepsky. – Ma �jszaka nem tanulunk.

– �s keljetek f�l kor�n, fi�k – intett b�cs�t Mr. Tiny. – A t�rp�im reggel mindig nagyon �hesek. Nem okos dolog �hesen hagyni �ket. Az ember sohasem tudhatja, mi juthat esz�kbe – �s a fogukra –, ha t�l sok�ig nem adnak enni nekik.

Kisiett�nk az ajt�n, �s rohantunk egyenesen vissza a s�trunkba, ahol v�gigd�lt�nk a f�ld�n, �s percekig n�m�n hallgattuk a sz�v�nk vad dobog�s�t.

– Meg�r�lt�l? – t�madt r�m Evra, amikor v�gre meg tudott sz�lalni. – Csak egy �r�lt besz�lhet �gy Mr. Tinyvel! �s te m�g k�rdezgetted is!

– Igen – feleltem, visszagondolva a jelenetre, mert magam sem �rtettem, honnan vettem a b�tors�got. – Biztos, hogy meg�r�ltem.

Evra felh�borodottan cs�v�lta meg a fej�t. Kor�n volt m�g, ennek ellen�re bem�sztunk az �gyunkba. Azt�n csak fek�dt�nk �bren, a s�tor mennyezet�t b�mulva, ki tudja, meddig. Amikor nagy sok�ra elnyomott az �lom, Mr. Tinyvel �lmodtam, �s a sz�v alak� �r�j�val. De �lmomban nem �ra volt. Val�di emberi sz�v. Az eny�m.

�s amikor megszor�totta...

Gy�trelmes volt.