Sz�raz, meleg �jszaka volt, ez�rt Stanley Collins �gy d�nt�tt, gyalog megy haza a cserk�szgy�l�sr�l. Nem volt t�ls�gosan hossz� �t – egy rn�rf�ldn�l is kevesebb –, �s b�r az �jszaka s�t�t volt, �gy ismerte az �sv�ny minden zug�t, ahogy az ember vakt�ban is csom�ra tud k�tni egy k�telet.

Stanley cserk�szparancsnok volt. �lt-halt a cserk�szet�rt. Kisfi�k�nt kezdte, �s feln�ttkor�ban sem hagyta abba. H�rom fi�t kiv�l� cserk�sznek nevelte, �s most, hogy m�r feln�ttek �s kirep�ltek, a helyb�li gyerekeket ist�polta.

F�rg�n l�pkedett, mert b�r az �jszaka leveg�je kellemes volt, r�vid sortj�ban �s egy sz�l p�l�j�ban csakhamar libab�r�ss� v�lt csupasz karja �s l�ba. De nem b�nta. A feles�ge egy cs�sze finom, forr� csokol�d�val �s ribizlis lep�nnyel v�rja odahaza. Egy j�, friss�t� s�ta ut�n csak ann�l jobban fog esni.

A f�kt�l olyan s�t�t volt, hogy aki nem ismerte az utat, bizony vesz�lynek tette ki mag�t. De Stanley nem f�lt. S�t egyenesen szerette az �jszaka s�t�tj�t. Elvezettel hallgatta saj�t l�ptei recseg�s�t-ropog�s�t a t�skebokrokkal szeg�lyezett f�ves �sv�nyen.

Reccs. Reccs. Reccs.

Elmosolyodott. Amikor a fiai m�g kicsik voltak, gyakran csin�lt �gy, mintha az �t menti f�kon sz�rnyek rejt�zk�dn�nek. Ijeszt� zajokat keltett, �s amikor a fi�k nem n�ztek oda, meg-megr�zta az alacsonyra ny�l� �gak leveleit. Volt, hogy s�k�tozva f�tottak haz�ig, s � nevetve ballagott ut�nuk.

Reccs. Reccs. Reccs.

N�ha, amikor nehezebben alszik el, k�pzeletben felid�zi a saj�t l�ptei zaj�t, amint hazafel� tart ezen az �ton, �s ett�l mindig siker�l �lomba szender�lnie.

Reccs. Reccs. Reccs.

Stanley el sem tudott k�pzelni enn�l kellemesebb hangot. Nagyszer� �s v�gtelen biztons�got ad� �rz�st ny�jtott az a tudat, hogy az ember egyed�l van, �s minden a legnagyobb rendben van k�r�l�tte.

Reccs. Reccs. Reccs.

Ropp.

Stanley a homlok�t r�ncolva meg�llt. Ez �gy hangzott, mintha egy botot t�rtek volna kett�. Hogy lehet ez? �rezte volna, ha r�l�p egy gallyra. �s a k�zeli mez�n sem j�rt se teh�n, se birka.

Mozduladanul �llt, �s k�v�ncsian f�lelt. Semmit sem hallott, �gy azt�n mosolyogva megcs�v�lta a fej�t. Semmi, csak a k�pzelete �z tr�f�t vele. Haza�rve elmes�li a feles�g�nek, �s j�t fognak nevetni rajta.

Tov�bb folytatta az �tj�t.

Reccs. Reccs. Reccs.

Tess�k. �jra a j�l ismert hangok. Nincs itt senki. K�l�nben m�st is kellett volna hallania azon az egy roppan�son k�v�l. Ugyan ki tudn� �szrev�tlen�l megk�zel�teni Stanley J. Collinst, a k�pzett cserk�szparancsnokot. Mint a r�k��, olyan �les a hall�sa.

Reccs. Reccs. Reccs. Reccs. Re...

Ropp.

Stanley ekkor megint meg�llt, �s a f�lelem most el�sz�r jeges mark�ba szor�totta a sz�v�t.

Ez nem a k�pzelete m�ve volt. Tiszt�n hallotta. Megreccsent egy �g valahol a feje f�l�tt. �s a roppan�s el�tt – mintha valami suhog�st is �szlelt volna.

Stanley f�ln�zett a f�ra, de az �gak k�z�tt s�t�ts�g honolt. Ak�r egy aut�m�ret� sz�rny is lapulhatott volna odaf�nt, azt sem l�tn�. T�z sz�rny. Sz�z! Ez...

Jaj, micsoda ostobas�g! Nincsenek sz�rnyek a f�kon. Sz�rnyek nem l�teznek. Mindenld tudja. Sz�rnyek a val�s�gban nem l�teznek. Egy m�kus vagy egy bagoly lehet odaf�nt, vagy valami m�s k�z�ns�ges l�ny.

Stanley m�r emelte is a l�b�t.

Ropp.

A l�ba ott maradt lebegve a leveg�ben, a sz�ve pedig megl�dult. Ez nem m�kus! Ez t�l �les hang. Valami nagy rejt�zik fent a f�n. Valami, aminek nem kellene ott lennie. Valami, ami eddig sohasem volt ott. Valami ami...

Ropp!

A roppan�s olyan k�zel, olyan alacsonyan hangzott fel, hogy Stanley nem b�rta tov�bb.

Fut�snak eredt.

J�l megtermett f�rfi volt, de kor�hoz k�pest remek�l b�rta mag�t. Az is igaz viszont, hogy r�g�ta nem futott m�r ilyen iramban, �gyhogy sz�z m�ter ut�n kifulladt, �s nyilall�s �llt be az oldal�ba.

Lass�tott, majd meg�llt, �s zih�lva hajolt el�re.

Reccs.

F�lkapta a fej�t.

Reccs. Reccs. Reccs.

L�ptek k�zeledtek fel�! Lass�, neh�z l�ptek. Stanley elsz�rnyedve hallgatta, amint egyre k�zelebb �s k�zelebb �rnek. A f�n lop�dz� sz�rny megel�zte volna, �s leugrott az �tra? Vagy lem�szott? �s most j�n, hogy v�gezzen vele? Vagy...

Reccs. Reccs.

A l�ptek zaja abbamaradt, �s Stanley megpillantott egy alakot a s�t�tben. Kisebb volt, mint v�rta, nem nagyobb egy fi�n�l. Vett egy nagy leveg�t, kiegyenesedett, felv�rtezte mag�t marad�k b�tors�g�val, �s el�bbre l�pett, hogy jobban l�ssa.

Csakugyan egy fi� volt! Apr�, ijedt tekintet�, elpiszkol�dott ruh�j� kisfi�.

Stanley elmosolyodott, �s megr�zta a fej�t. Milyen bolond volt! J� napot fog szerezni a feles�g�nek, ha ezt elmes�li neki!

– J�l vagy, fiam? – k�rdezte bar�ts�gosan.

A fi� nem v�laszolt.

Stanley nem tal�lta ismer�snek, de mostan�ban sok �j csal�d k�lt�z�tt a k�rny�kre. M�r nem ismert minden egyes gyereket.

– Seg�thetek valamiben? – k�rdezte. – Elt�vedt�l?

A fi� lassan ingatta a fej�t. Volt valami k�l�n�s a gyerekben, Stanleyt hirtelen valami rossz �rz�s fogta el. Tal�n a s�t�ts�g hatott �gy r� vagy az �rnyak... De a fi� nagyon s�padt volt, nagyon v�zna, nagyon... �hes.

– J�l vagy? – k�rdezte ism�t, �s m�g k�zelebb l�pet a gyerekhez. – Tehetek...

Ropp!

A hang k�zvetlen�l a feje f�l�l j�tt, hangosan �s fenyeget�en.

A fi� gyorsan h�traugrott, el az �tb�l. Stanleynek csak annyi ideje maradt, hogy f�lpillantva megl�sson egy hatalmas v�r�s alakot, amolyan denev�r-f�l�t, amely olyan vill�mgyorsan csapott le az �gak k�z�l, hogy alig b�rta szemmel k�vetni a mozg�s�t.

�s ez a v�r�ss�g egyenesen r�ugrott! Stanley sikoltani akart, de a sz�rny kezei – karmai? – a sz�j�ra csap�dtak. R�vid viaskod�s ut�n Stanley lassan, eszm�let�t vesztve, nem l�tva semmit, nem tudva semmir�l, lerogyott a f�ldre.

�s az �jszaka k�t teremtm�nye f�l�be telepedve ev�shez l�tott.

– Nah�t! Hogy egy f�rfi az � kor�ban cserk�szegyenruh�ban j�rjon! – horkant fel Mr. Crepsley, amikor megford�totta �ldozatunkat.

– Maga volt cserk�sz? – k�rdeztem.

– Az �n id�mben m�g nem l�tezett ilyesmi – v�laszolta. – Az ilyenben j� sok v�r van – paskolta meg a f�rfi vaskos l�b�t.

Figyeltem, hogyan tapogatja v�gig a l�bat, hogy egy v�n�s eret tal�ljon, s azt�n hogyan has�tja fel a k�rm�vel apr� v�g�st ejtve rajta. Mihelyt sziv�rogni kezdett a v�r, sz�j�t a v�g�sra tapasztva sz�vni kezdte. Egy cseppj�t sem akarta elpazarolni "az �rt�kes v�r�s higanynak", ahogy n�ha nevezte.

Mik�zben ivott, t�tov�n �lldog�ltam mellette. Harmadszor vettem r�szt t�mad�sban, de m�g most sem szoktam hozz� a v�mp�r l�tv�ny�hoz, amint egy magatehetetlen ember v�r�t sz�vja. "Hal�lom" �ta csaknem k�t h�nap telt m�r el, de m�g mindig nehezemre esett a v�ltoz�shoz val� alkalmazkod�s. Nem akar�dzott elhinnem, hogy a r�gi �letemnek v�ge, hogy f�lv�mp�r vagyok, �s soha t�bb� nem t�rhetek vissza. Tudtam, hogy v�g�l b�cs�t kell vennem ember voltomt�l – de mondani k�nnyebb volt, mint megtenni.

Mr. Crepsley f�lemelte a fej�t, �s megnyalta a sz�j�t.

– J� �vj�rat – tr�f�lkozott, �s arr�bb h�z�dott a testt�l. – Te j�ssz.

L�ptem egyet el�re, majd megtorpantam, �s megr�ztam a fejem.

– Nem tudok – mondtam.

– Ne l�gy ostoba – mordult r�m. – M�r k�tszer visszarettent�l t�le. �pp ideje, hogy igy�l.

– Nem tudok! – ki�ltottam.

– �llatv�rt tudt�l inni.

– Az m�s. De ez ember.

– Na �s? – csattant fel Mr. Crepsley. – Mi nem vagyunk azok. Ideje �gy tekintened az emberekre, mint az �llatokra, Darren. A v�mp�rok nem �lhetnek puszt�n csak �llati v�ren. Ha nem kezdesz emberv�rt inni, le fogsz gyeng�lni, �s ha tov�bbra sem vagy hajland� r�, akkor meghalsz.

– Tudom – mondtam gy�szosan. – M�r elmondta. �s azt is tudom, hogy nem �rtunk azoknak, akiknek a v�r�b�l iszunk, csak ha t�l sokat iszunk bel�le. De... – Szerencs�tlen k�ppel felvontam a v�llam. Tudtam, hogy igaza van, de k�ptelen voltam megtenni.

– J�l van – felelte nagyot s�hajtva. – Neh�z dolog, f�leg mert csak f�lv�mp�r vagy, �s m�g nem k�noz �gy az �hs�g. Most m�g megengedem, hogy tart�zkodj t�le, de hamarosan enned kell. A saj�t �rdekedben.

Visszafordult Stanleyhez, �s elt�ntette a v�rt – amely tov�bb sziv�rgott, mialatt besz�lgett�nk – a f�rfi l�b�n. Azt�n �sszegy�jt�tte a ny�l�t, �s lassan r�csorgatta a v�g�sra. Egy ujj�val bed�rzs�lte a sebbet, majd vissza�lt, �s v�rt.

A seb gyorsan bez�rult �s begy�gyult. Egy perc sem telt bel�, mind�ssze egy apr�cska heg maradt a hely�n, amelyet tal�n �szre sem fog venni, ha majd mag�hoz t�r.

�gy v�dik magukat a v�mp�rok. Nem �lik meg az embert, amikor a v�r�t issz�k, mint a filmekben, hacsak nincsenek ki�hezve, vagy nem ragadtatj�k t�l messzire magukat. Kis mennyis�geket isznak, egy harap�s itt, egy harap�s ott. Van, hogy a szabad �g alatt t�madnak emberekre, ahogy mi is tett�k az im�nt. M�skor k�s� �jszaka belop�znak h�l�szob�kba, vagy k�rtermekbe, vagy rend�rs�gi fogd�kba.

�ldozataik nem is igen tudj�k, hogy v�mp�r lakm�rozott bel�l�k. Ha p�ld�ul ez a f�rfi mag�hoz t�r, csak egy leereszked� v�r�s alakra fog eml�kezni. Azt sem fogja tudni megmagyar�zni, mi�rt vesz�tette el az �ntudat�t, vagy hogy mi t�rt�nt vele, mialatt eszm�letlen volt. Ha �szreveszi mag�n a heget, sokkal ink�bb gondolja majd idegen l�nyek, mintsem egy v�mp�r jel�nek.

�! Az idegen l�nyek! Nem sokan tudj�k, hogy az uf�t�rt�neteket kezdetben a v�mp�rok terjesztett�k.

Ezekkel t�k�letesen leplezni tudt�k magukat. Ha b�rhol a vil�gon �gy �bredt f�l valaki, hogy k�l�n�s sebhelyeket tal�lt a test�n, mindj�rt r�kenhette a dolgot a k�pzeletbeli idegenekre.

Mr. Crepsley a lehelet�vel k�b�totta el a cserk�szparancsnokot. A v�mp�rok egyfajta k�l�nleges g�zt tudnak kibocs�tani, amit�l az emberek el�julnak. Ha Mr. Crepsley el akart valakit altatni, akkor cs�sz�t form�lt a tenyer�b�l, r�lehelt, �s az illet� ett�l pillanatok alatt kifek�dt, majd h�sz-harminc percig nem is t�rt mag�hoz.

Mr. Crepsley megvizsg�lta a sebhelyet, t�nyleg begy�gyult-e sz�pen. Nagyon vigy�zott az �ldozataira. V�geredm�nyben rendes fick� benyom�s�t keltette – lesz�m�tva azt a t�nyt, hogy v�mp�r volt!

– Gyere – mondta, �s fel�llt. – Fiatal m�g az id�. Keres�nk neked egy nyulat vagy r�k�t.

– Nem haragszik, ami�rt nem iszom bel�le? – k�rdeztem.

Mr. Crepsley megr�zta a fej�t.

– A v�g�n mindenk�ppen innod kell – mondta. – Majd ha el�g �hes leszel.

– Nem – mondtam n�m�n, miut�n h�tat ford�tott, �s elindult. – Nem fogok! Emberb�l nem! Soha nem fogok emberv�rt inni. Soha!

Kora d�lut�n �bredtem, mint rendesen. Nem sokkal hajnal el�tt fek�dtem le, egy id�ben Mr. Crepsleyvel. De am�g neki m�snap �jjelig aludnia kellett, �n f�lkelhettem, �s szabadon j�rhattam-kelhettem a nappali vil�gban. Ez volt a f�lv�mp�rs�g egyik el�nye.

Vill�sreggelire lekv�ros pir�t�st k�sz�tettem – m�g a v�mp�roknak is kell norm�lis ennival�t enni�k, a v�r egymaga nem adja meg a kell� t�p�rt�ket –, �s letelepedtem a sz�llodai t�v� el�.

Mr. Crepsley nem kedvelte a sz�llod�kat. Rendszerint a szabadban aludt, valami r�gi pajt�ban, romos �p�letben vagy nagyobbfajta kript�ban, de �n hallani sem akartam ezekr�l. Egy heti szabad �g alatt h�l�s ut�n kerek perec k�z�ltem vele, hogy ebb�l elegem van. Morgott kicsit, de a v�g�n beadta a derek�t.

Ez a k�t h�nap hamar eltelt a sok tanulnival� miatt, ami a v�mp�rinaskod�shoz kellett. Mr. Crepsley nem volt valami j� tan�r, nem szerette elism�telni a dolgokat, ez�rt nagyon oda kellett figyelnem, �s gyorsan kellett tanulnom a fort�lyokat.

Ekkor m�r nagyon er�s voltam. �ri�si s�lyokat tudtam f�lemelni, �s az ujjaim k�z�tt sz�tmorzsoltam a m�rv�nyt. Ha kezet fogtam egy emberrel, vigy�znom kellett, �ssze ne roppantsam az ujjait. Eg�sz �jszaka k�pes voltam egyfolyt�ban felh�z�dzkodni karizomb�l �llmagass�gig, �s messzebb dobtam a vasgoly�t, mint b�rmelyik feln�tt. (Egyszer lem�rtem, �s amikor ut�nan�ztem, kider�lt, hogy s�lydob�sban �j vil�grekordot �rtem el! El�sz�r teljesen l�zba j�ttem t�le, de azt�n r�eszm�ltem, hogy nem besz�lhetek r�la senkinek. Ezzel egy�tt j� �rz�s volt tudni, hogy vil�gbajnok vagyok.)

Nagyon megvastagodtak a k�rmeim, �s ha azt akartam, hogy r�videbbek legyenek, le kellett r�gnom �ket, ugyanis semmif�le oll� nem fogott rajtuk. Kellemetlen volt, mert �lt�z�s �s vetk�z�s k�zben mindig felhas�tottam a ruh�mat, ha pedig zsebre v�gtam a kezem, biztos, hogy kilyukasztottam valahol.

Ama bizonyos temet�i �jszaka �ta nagy utat tett�nk meg. El�sz�r teljes v�mp�rsebess�ggel utaztunk, �n term�szetesen Mr. Crepsley h�t�n, emberi szem sz�m�ra l�thatatlanul, a f�ld felett suhanva, mint k�t gyorsj�rat� szellem. �gy is h�vt�k ezt, hogy suhan�s. De ez a fajta r�p�l�s kimer�t� volt, �gy azt�n n�h�ny �jszaka ut�n kezdt�nk vonatra �s buszra sz�llni.

Nem tudom, hogy Mr. Crepsley honnan vette a p�nzt az utaz�sainkra, a sz�llod�kra meg az ennival�ra. P�nzt�rc�t nem l�ttam n�la, se bankk�rty�kat, de valah�nyszor ki kellett fizetn�nk valamit, mindig volt n�la p�nz.

Nem n�ttek t�p�fogaim. V�rtam, hogy majd el�b�jlak, ez�rt minden este belen�ztem a t�k�rbe. Mr. Crepsley h�rom h�t m�lva rajtakapott.

– Mit csin�lsz? – k�rdezte.

– Keresem a t�p�fogakat – mondtam.

P�r pillanatig csak b�mult r�m, azt�n kirobbant bel�le a nevet�s.

– Mi nem n�veszt�nk t�p�fogakat, te t�kfej! – harsogta.

– De akkor... hogyan harapjuk meg az embereket?

– Nem harapjuk meg �ket – v�laszolta nevetve. – A k�rm�nkkel ejt�nk rajtuk sebet, �s �gy sz�vjuk ki a v�r�ket. Csak s�rg�s esetben haszn�ljuk a fogunkat.

– Akkor h�t nem lesznek v�mp�rfogaim?

– Nem. A fogad er�sebb lesz, mint az emberek�, teh�t ha akarn�d, �tharaphatn�d a b�rt �s a csontot is, de az piszkos munka lenne. Csak idi�ta v�mp�rok haszn�lj�k a fogukat. �s idi�ta v�mp�rok rendszerint nem �rnek meg nagy kort. Elejtik �s meg�lik �ket.

Ett�l kiss� csal�dottnak �reztem magam. Ez is azok k�z� tartozott, amiket a legjobban szerettem azokban a r�gi v�mp�rfilmekben: t�k j�l n�ztek ki, amikor kivicsor�tott�k a v�mp�rfogukat!

De amikor ut�nagondoltam, �gy d�nt�ttem, jobb is, hogy nincsenek t�p�fogaim. M�r az is el�g k�nos volt, hogy a k�rmeimmel �lland�an elszaggattam a ruh�mat. M�g csak az kellett volna, hogy a fogam is megn�j�n, �s lyukakat v�gjon a saj�t k�pemen!

A j�l ismert v�mp�rt�rt�netek nagy r�sze hazugs�g.

Egy v�mp�rt nem lehet lef�nyk�pezni vagy videokamer�val lefilmezni. Van valami k�l�n�s a v�mp�rtest atomjaiban, amit�l a filmen csak egy s�t�t folt l�tszik bel�le. Engem azonban le lehet f�nyk�pezni, b�r az is igaz, hogy a r�lam k�sz�lt k�p sohasem lesz �les, ak�rmilyen j� is a megvil�g�t�s.

A v�mp�rok j� viszonyban vannak a patk�nyokkal �s a denev�rekkel. Az alakjukat ugyan nem tudjuk f�lvenni, mint egyes k�nyvek �s filmek �ll�tj�k, de kedvelnek minket – a v�r�nk szag�b�l tudj�k, hogy m�sok vagyunk, mint az emberek –, �s m�g alszunk, sokszor odab�jnak hozz�nk, vagy csak odaj�nnek �telmarad�k�rt. A kuty�k �s macsk�k viszont gy�l�lnek benn�nket. A napf�ny igenis meg�li a v�mp�rt, ha nem is azonnal. Ha vastagon bebugyol�lja mag�t mindenf�le ruh�kba, ak�r nappal is kij�rhat. Gyorsan lebarnul, �s egy negyed�ra m�lva kiv�r�s�dik a b�re. N�gy-�t �r�nyi napf�ny hal�los lehet a v�mp�rnak!

Ha sz�ven sz�rn�nak benn�nket egy ny�rssal, term�szetesen meghaln�nk, de ugyan�gy megtenn� a goly�, a k�s vagy az �ram is. V�zbe fojthatnak, agyonnyomhatnak, �s elkaphatunk bizonyos betegs�geket is. Minket ugyan nehezebb meg�lni, mint a norm�lis embereket, de nem vagyunk sebezhetedenek.

M�g t�bb mindent kellett megtanulnom. Sokkal t�bb mindent. Mr. Crepsley azt mondta, �vekbe telik, mire mindent megtanulok, �s egymagam is elboldogulok.

Azt mondta, hogy annak a f�lv�mp�rnak, aki nem tudja, mit csin�l, legf�ljebb h�napokban m�rhet� az �lete, ez�rt ak�r tetszett, ak�r nem, k�vetnem kellett mindenhov�.

Amikor elfogyott a lekv�ros pir�t�s, el�ld�g�ltem m�g p�r �r�t, �s r�gtam a k�rm�m. A t�v�ben nem volt semmi �rdekes, de Mr. Crepsley n�lk�l nem akartam elmenni otthonr�l. Egy kisv�rosban tany�ztunk, �s f�ltem az emberekt�l. Sz�ntelen�l azt v�rtam, hogy kereszt�ll�tnak rajtam, tudj�k, mi vagyok, �s ny�rsakkal fognak r�m t�madni.

Amikor elj�tt az este, Mr. Crepsley el�b�jt, �s megpaskolta a has�t.

– �hes vagyok – jelentette be. – Tudom, hogy m�g kor�n van, de az�rt csak induljunk el. T�bbet kellett volna innom annak az �t�d�tt cserk�sz pasinak a v�r�b�l. Azt hiszem, keresek egy m�sik embert. – Felvont szem�ld�kkel pillantott r�m. – Most tal�n te is k�veted a p�ld�mat.

– Tal�n – mondtam, b�r tudtam, hogy nem fogom. Megesk�dtem r�, hogy sohasem teszem meg. Lehet, hogy k�nytelen leszek �llatv�rt sz�vni, hogy �letben maradjak, de a saj�t fajt�mb�l nem fogok lakm�rozni, b�rmit mondjon is Mr. Crepsley, �s b�rmennyire korogjon is a gyomrom. F�lig v�mp�r voltam, igen, de ugyanakkor f�lig ember is, �s ez�rt r�m�lettel �s irt�zattal t�lt�tt el az a gondolat, hogy r�t�madjak egy eleven emberre.