25. fejezet:

Mr. Crepsley a szekr�nyben v�rt r�m. Amikor meghallotta, hogy becsukom az ajt�t, kil�pett.

– F�lledt a leveg� odabent – mondta. – Sajn�lom Madame Oct�t, hogy olyan sok�ig kellett...

– Fogja be a sz�j�t – mondtam.

– Nem kell goromb�skodni – h�zta fel az orr�t. – Csak egy megjegyz�s volt.

– Azt se tegyen – mondtam. – Lehet, hogy mag�nak nincs nagy v�lem�nye err�l a helyr�l, de nekem, ami�ta csak az eszemet tudom, ez volt az otthonom, a szob�m, a szekr�nyem. �s ma este l�tom �letemben utolj�ra. Ezek az utols� perceim itt. Ne �cs�rolja, j�?

– Bocs�nat – mondta erre.

M�g egyszer k�rben�ztem a szob�mban, majd keservesen fels�hajtottam. El�h�ztam egy kis csomagot az �gyam al�l, �s �tny�jtottam Mr. Crepsleynek.

– Mi ez? – k�rdezte gyanakodva.

– N�h�ny szem�lyes holmi – feleltem. – A napl�m. Egy f�nyk�p a csal�domr�l. Egy-k�t egy�b darab. Semmi olyan, amit hi�nyolni fognak. Meg�rizn� a sz�momra?

– Igen – felelte.

– De csak ha meg�g�ri, hogy nem n�z bele.

– A v�mp�roknak nincsenek titkaik egym�s el�tt – mondta, de amikor megl�tta az arcomat, legyintett, �s megr�nd�totta a v�ll�t. – Nem fogom kinyitni – �g�rte.

– J�l van. – Vettem egy nagy leveg�t, �s megk�rdeztem: – Elhozta az italt?

Mr. Crepsley b�lintott, �s �tny�jtott egy kis fekete palackot. Belen�ztem. S�t�t, s�r�, rossz szag� folyad�k volt benne.

Mr. Crepsley a h�tam m�g� ker�lt, �s k�t kez�t a nyakamra fektette.

– Biztos, hogy hatni fog? – k�rdeztem idegesen.

– B�zz�l bennem – v�laszolta.

– Mindig azt hittem, hogy ha valaki kit�ri a nyak�t, az t�bb� se j�rni, se mozogni nem tud – mondtam.

– Nem – mondta erre. – A nyakban l�v� csontok nem sz�m�tanak. A b�nul�s csak akkor k�vetkezik be, ha a gerincvel� elszakad. �vatos leszek, hogy ne tegyek benne k�rt.

– Nem fogj�k furcs�llni az orvosok? – faggat�ztam tov�bb.

– Nem fogj�k ellen�rizni – felelte. – A szert�l annyira le fog lassulni a sz�vm�k�d�sed, hogy biztosra veszik a hal�lodat. L�tni fogj�k, hogy kit�rted a nyakad, �s mindj�rt k�szen lesznek a diagn�zissal. Ha id�sebb lenn�l, tal�n felboncoln�nak. De egy orvos sem szeret felv�gni egy gyereket. Nos teh�t, teljesen tiszt�ban vagy azzal, hogy mi fog t�rt�nni, �s hogy mit kell tenned? – k�rdezte.

– Igen – v�laszoltam.

– Nem szabad hib�znod – figyelmeztetett. – El�g egy botl�s, �s halomra d�l minden terv�nk.

– Nem vagyok bolond! Tudom, mit kell tennem! – csattantam fel.

– Akkor csin�ld – mondta.

Engedelmeskedtem.

Egyetlen d�h�s mozdulattal felhajtottam az �veg tartalm�t. Az �z�re elfintorodtam, majd borzong�s fogott el: �reztem, hogy a testem lassan megmerevedik. K�l�n�sebb f�jdalom nem j�rt vele, mind�ssze jeges �rz�s k�szott sz�t a csontjaimban �s az ereimben. A fogaim �sszever�dtek.

K�r�lbel�l t�z percbe telt, mire a szer kifejtette hal�los hat�s�t. Ekkorra m�r nem tudtam megmozd�tani a tagjaimat, a t�d�m besz�ntette m�k�d�s�t (persze, nem teljesen, de nagyon-nagyon lassan dolgozott), a sz�vem pedig meg�llt (az sem teljesen, csak annyira, hogy ne lehessen �szlelni a dobog�s�t).

– Most pedig elroppantom a nyakadat – mondta Mr. Crepsley, �s r�gt�n ezut�n egy kattan�st hallottam, mik�zben egy r�nt�ssal oldalra ford�totta a fejemet. Nem �reztem semmit: az �rz�kszerveim ki voltak kapcsolva. – �gy ni – mondta. – Ennyi el�g lesz. Most pedig kil�klek az ablakon.

Odavitt. Egy pillanatig ott �lltunk, bel�legezve az �jszakai leveg�t.

– Olyan er�vel kell megl�kjelek, hogy hitelesnek t�nj�k – magyar�zta. – Lehet, hogy az es�st�l elt�rik valamelyik csontod is. P�r nap m�lva, ha a szer hat�sa elm�lik, nagyobb f�jdalmaid lesznek, de k�s�bb majd helyrehozlak.

Rajta!

F�lkapott �s kihaj�tott az ablakon.

Gyorsan zuhantam, a h�z elmos�d� foltk�nt s�v�tett el mellettem, majd hanyatt fekve, s�lyosan csap�dtam le a f�ldre. A szemem nyitva volt, �s mereven szegez�d�tt egy es�v�zlevezet� cs�re a h�z alj�n�l.

Egy ideig senki nem vett �szre, �gyhogy csak fek�dtem ott, �s hallgattam az �jszaka hangjait. V�g�l egy arra elhalad� szomsz�dunk vett �szre, �s j�tt k�zelebb, hogy szem�gyre vegyen. Nem l�ttam az arc�t, de hallottam, amint elakadt a l�legzete, amikor megford�tott, �s r�j�tt, hogy �lettelen vagyok.

M�r rohant is a h�z el�ls� r�sz�hez, �s bez�rgetett az ajt�n. Hallottam, hogy ki�ltozva h�vja a mam�mat �s a pap�mat. Hallottam, amint h�travezed �ket. Azt hitt�k, ugratja �ket, vagy t�vedett. A pap�m d�h�sen morgott mag�ban.

Amikor befordultak a sarkon, �s megl�ttak, l�pteik zaja megsz�nt. Egy hossz�, rettenetes percig n�ma cs�nd volt. Azt�n anya �s apa odarohantak hozz�m, �s felkaptak a f�ldr�l.

– Darren! – sikoltotta anya, �s a mell�hez szor�tott.

– Engedd el, Angie! – ki�ltotta apa. Er�vel kivett anya karj�b�l, �s lefektetett a gyepre.

– Mi baja van, Dermot? – jajdult fel anya.

– Nem tudom. Biztosan kiesett. – Apa f�l�llt, �s f�lb�mult a szob�m nyitott ablak�ra. L�ttam, hogy mindk�t keze �k�lbe szorul.

– Nem mozdul – mondta anya nyugodtan, azt�n megragadott, �s vadul megr�zott. – Nem mozdul! – sikoltotta. – Nem mozdul! Nem...

Apa megint kivett a kez�b�l. Intett a szomsz�dnak, �s r�b�zta any�t.

– Vigye be – sz�lt halkan. – Telefon�ljon ment��rt. �n itt maradok, �s vigy�zok Darrenre.

– Meg... meghalt? – k�rdezte a szomsz�d. Anya ezt hallva hangosan felny�g�tt, �s a tenyer�be temette az arc�t.

Apa k�nnyed�n megr�zta a fej�t.

– Nem – mondta, �s enyh�n megszor�totta anya v�ll�t. – Csak megb�nult, mint a bar�tja.

Anya leeresztette a kez�t.

– Mint Steve? – k�rdezte felcsillan� rem�nnyel.

– Igen – felelte apa mosolyogva. – �s mag�hoz fog t�rni, mint Steve. Most h�vjatok seg�ts�get, rendben?

Anya b�lintott, �s elsietett a szomsz�ddal. M�g el nem t�nt a szeme el�l, apa arc�n ott maradt a mosoly, azt�n f�l�m hajolt, megn�zte a szememet, �s megpr�b�lta kitapogatni a csuld�mon a pulzusomat. Amikor semmilyen �letjelet nem tal�lt n�lam, visszafektetett, f�lres�p�rt egy hajtincset a szememb�l, �s azt�n olyasmit tett, amit sohasem v�rtam t�le.

S�rni kezdett.

�gy l�ptem �t �letem egy �j, nyomorult szakasz�ba – a hal�lba.