24. fejezet:

Az utols� h�tv�g�met n�ma b�cs�z�sokkal t�lt�ttem. Sorra l�togattam a kedvenc helyeimet: a k�nyvt�rat, az uszod�t, a mozit, a parkokat, a futballp�ly�t. Volt, ahov� a mam�mmal vagy a pap�mmal mentem el, n�h�ny helyre pedig Alan Morrisszal vagy Tommy Jonesszal. Szerettem volna Steve-vel is elt�lteni valamennyi id�t, de k�ptelen voltam szemben�zni vele.

Sokszor volt olyan �rz�sem, hogy k�vetnek, amit�l a v�g�n m�r bizsergett a tark�mon a b�r. De valah�nyszor h�trafordultam, senkit sem l�ttam. V�g�l az idegess�gemnek tulajdon�tottam a dolgot, �s nem t�r�dtem vele.

�gy kezeltem minden percet, amit a csal�ddal �s a bar�taimmal t�lt�ttem, mintha k�l�nleges jelent�s�g� volna. �gy figyeltem az arcukat �s a hangjukat, hogy soha ne felejtsem el. Tudtam, hogy soha t�bb� nem l�tom viszont �ket, �s majd megszakadt a sz�vem, de �gy kellett lennie. Nem volt vissza�t.

Nem tudtak olyat csin�lni ezen a h�tv�g�n, ami rossz lett volna. A mam�m puszijai nem ideges�tettek, a pap�m utas�t�sai nem zavartak, Annie buta viccei nem bosszantottak.

T�bb id�t t�lt�ttem Annie-val, mint b�rki m�ssal. � fog a legink�bb hi�nyozni. Lovagoltattam a h�tamon, a k�t karj�n�l fogva k�rbeforgattam, magammal vittem a futballp�ly�ra, amikor Tommyval odas�t�ltunk. M�g bab�ztam is vele!

Olykor a s�r�s ker�lgetett. Eln�ztem any��kat, vagy Annie-t, �s r�j�ttem, rnennyire szeretem �ket, �s hogy milyen �res lesz az �letem n�lk�l�k. Ezekben a pillanatokban f�lre kellett fordulnom, �s hossz�kat, m�lyeket kellett l�legeznem. Egyszer-k�tszer ez sem seg�tett, �s akkor elrohantam, hogy elb�jva kis�rhassam magam.

Azt hiszem, sejtett�k, hogy valami nincs rendj�n. A mam�m azon a szombat est�n bej�tt a szob�mba, �s nagyon sok�ig bent maradt: � dugott �gyba, mes�lt nekem mindenf�le t�rt�neteket, �s meghallgatta, amiket �n mondtam. �vek �ta nem voltunk �gy egy�tt. Amikor v�g�l elment, sajn�ltam, hogy nem volt t�bb ilyen est�nk.

Reggel a pap�m megk�rdezte, nem akarok-e valamit megbesz�lni vele. Azt mondta, lassan nagyfi� leszek, egy csom� v�ltoz�son fogok kereszt�lmenni, �s hogy meg�rti, ha hangulatv�ltoz�saim lesznek, vagy ha egyed�l akarok elmenni valahov�. De � mindig itt lesz, ha valamit szeretn�k megbesz�lni vele.

"Te itt leszel, csak �n nem leszek itt!" S�rni szerettem volna, de csak b�lintottam, �s megk�sz�ntem neki.

Igyekeztem a lehet� legkifog�stalanabbul viselkedni. �gy akartam t�vozni, hogy j� fi�k�nt, j� testv�rk�nt, j� bar�tk�nt maradjak meg az eml�kezet�kben. Nem akartam, hogy b�rki is rossz eml�ket �rizzen r�lam, ha m�r nem leszek.

A pap�m vas�rnap el akart vinni minket egy �tterembe, de �n k�rtem, hogy egy�nk ink�bb otthon. Utolj�ra ettem vel�k egy�tt, �s szerettem volna, ha ez az alkalom eml�kezetes marad. Azt akartam, hogy ha majd �vek m�lva visszagondolok r�, az otthonom jelenjen meg eml�kezetemben, amelyben egy boldog csal�d �lt.

A mam�m a kedvenc �teleimet k�sz�tette el: csirk�t, s�lt krumplit, f�tt kukoric�t. Annie �s �n frissen kifacsart narancs lev�t kaptuk inni, anya �s apa pedig felbontottak egy �veg bort. A desszert epres t�r�torta volt. Mindenki j� form�ban volt. Mindenf�le dalokat �nekelt�nk. A pap�m els�t�tte a r�mes vicceit. A mam�m k�t kan�lon elj�tszott egy dallamot. Annie verseket mondott. A barkochb�ba mindny�jan besz�lltunk.

Olyan nap volt, amire az ember azt mondja, b�rcsak sohase �rne v�get. De persze v�g�l minden nap v�get �r, mint ahogy ez is, �s napnyugta ut�n els�t�tedett az �g.

A pap�m egyszer csak feln�zett, azt�n az �r�j�ra pillantott.

– Ideje lefek�dni – mondta. – Reggel mindkett�t�knek iskola.

Nem, gondoltam, nekem nem. Nekem soha t�bb� nem kell iskol�ba mennem. F�l kellett volna vidulnom t�le, de mind�ssze ez j�rt a fejemben: Ha nincs iskola, nincs t�bb� Mr. Dalton, se a bar�taim, se futball, se iskolai kir�ndul�sok.

Ameddig csak lehetett, h�ztam a lefekv�s idej�t. Id�tlen id�kig tartott, mire levetk�ztem �s beleb�jtam a pizsam�mba; m�g tov�bb, mire megmostam a kezem �s az arcom, �s fogat mostam. Amikor m�r nem lehetett tov�bb halogatni, lementem a nappaliba, ahol anya �s apa besz�lgettek. Meglep�dve n�ztek f�l r�m.

– J�l vagy, Darren? – k�rdezte anya.

– J�l vagyok – feleltem.

– Nem �rzed rosszul magad?

– J�l vagyok – nyugtattam meg. – Csak j� �jszak�t akartam k�v�nni.

�t�leltem a pap�mat, �s megcs�koltam az arc�t. Azt�n a mam�mat is.

– J� �jt – b�cs�ztam mindkett�j�kt�l.

– Na, ezt f�l kell �rni a k�m�nybe korommal – d�rzs�lte meg a pap�m nevetve az arc�t, ott, ahol megpusziltam. – Mi�ta nem kaptunk j��jt-puszit t�le, Angie?

– Nagyon r�g�ta – mosolygott anya, �s megsimogatta a fejemet.

– Szeretlek benneteket – mondtam. – Tudom, hogy nem mondom valami s�r�n, de att�l m�g szeretlek benneteket, �s mindig is szeretni foglak.

– Mi is szeret�nk t�ged – felelte a mam�m. – �gy van, Dermot?

– H�t persze – mondta a pap�m.

– Neki mondd – ragaszkodott hozz� a mam�m.

A pap�m s�hajtott egyet.

– Szeretlek, Darren – mondta, �s csak forgatta a szem�t, amivel tudta, hogy megnevettet. Azt�n meg�lelt.

– De t�nyleg – tette hozz�, most m�r komolyan.

Azt�n otthagytam �ket. Egy darabig m�g �lltam odakint az ajt� el�tt, �s hallgattam, ahogy besz�lgetnek – nem akar�dzott elmenni.

– Szerinted minek k�sz�nhetj�k ezt? – k�rdezte anya.

– Gyerekek – horkant fel apa. – Ki tudja, mi j�tsz�dik le a fej�kben?

– Valami t�rt�nik benne – hallottam anya hangj�t. – Egy ideje furcs�n viselkedik.

– Tal�n bar�tn�je van – v�lte apa.

– Lehet – hagyta r� anya, de hallhat�an nem sok meggy�z�d�ssel.

El�g volt az �csorg�sb�l. F�ltem, ha m�g tov�bb maradok, a v�g�n berontok a szob�ba, �s mindent elmondok nekik. Ha megtenn�m, megakad�lyozn�k, hogy v�grehajtsam Mr. Crepsley terv�t. V�mp�rok a val�s�gban nem is l�teznek, mondan�k, �s a vesz�ly ellen�re k�zden�nek az�rt, hogy itthon tartsanak. Annie-ra gondoltam: milyen k�zel j�rtam ahhoz, hogy megharapjam! Tudtam, nem engedhetem, hogy akad�lyt g�rd�tsenek el�m.

F�lrobogtam a szob�mba. Meleg �jszaka l�v�n, nyitva volt az ablak. Ez fontos volt.