22. fejezet:

J�tszottam a meglepettet, amikor h�tf� reggel a mam�m letette a telefont, �s el�js�golta, hogy Steve mag�hoz t�rt. Olyan izgatott volt, hogy ott, a konyh�ban t�ncra perd�lt velem �s Annie-val.

– Teljesen mag�t�l nyerte vissza az �ntudat�t? – k�rdezte a pap�m.

– Igen z felelte a mam�m. – Az orvosok sem �rtik, de senki nem b�nja.

– Hihetetlen – motyogta a pap�m.

– Tal�n csoda t�rt�nt – v�lte Annie, �s el kellett ford�tanom a fejem, hogy ne l�ss�k a mosolyomat. Hihetetlen! Csoda!

Mialatt anya k�sz�l�d�tt, hogy megl�togassa Mrs. Leonardot, �n elindultam az iskol�ba. Kicsit f�ltem, hogy el�gek a napon, ha kil�pek a h�zb�l, de nem. Mr. Crepsley megmondta, hogy nappal is fogok tudni k�zlekedni.

N�ha arra gondoltam, tal�n csak rossz �lom volt az eg�sz. Visszatekintve �r�lts�gnek t�nt. A lelkem m�ly�n persze tudtam, hogy val�s�g, de megpr�b�ltam elhitetni magammal az ellenkez�j�t, �s n�ha majdnem siker�lt is.

A leggy�l�letesebbnek azt a gondolatot tal�ltam, hogy olyan hossz� ideig be leszek z�rva ebbe a testbe. Hogy fogom megmagyar�zni any�nak �s ap�nak, �s mindenki m�snak? Milyen h�ly�n fogok kin�zni p�r �v m�lva, f�leg az iskol�ban, amikor majd minden oszt�lyt�rsam sokkal id�sebbnek fog l�tszani n�lam.

Kedden megl�togattam Steve-et. �lt az �gyban, t�v�tn�zett, �s egy doboz csokol�d�t majszolt. �r�mmel �dv�z�lt, azt�n mes�lt a k�rh�zr�l, hogy miket adnak enni, meg milyen j�t�kokat kapott a n�v�rekt�l, �s mutatta a halomban �ll� aj�nd�kokat.

– Gyakrabban kellene megcs�petni magam m�rges p�kokkal – tr�f�lkozott.

– �n a helyedben nem szokn�k r� – feleltem. – Nem biztos, hogy legk�zelebb is meg�szod.

Elgondolkodva n�zett r�m.

– Tudod, a doktorok csak vakarj�k a fej�ket. Nem tudj�k, mit�l lettem beteg, �s azt sem, hogy mit�l gy�gyultam meg.

– Nem besz�lt�l nekik Madame Oct�r�l? – k�rdeztem.

– Nem – v�laszolta. – Nem l�ttam sok �rtelm�t. Csak bajba kevert volna t�ged.

– K�sz.

– Mi lett vele? – �rdeld�d�tt. – Mit csin�lt�l vele, miut�n megmart engem?

– Meg�ltem – hazudtam. – Begurultam, �s sz�ttapostam.

– T�nyleg?

– T�nyleg.

Lassan b�lintott, de ek�zben sem vette le r�lam a szem�t.

– Amikor el�sz�r magamhoz t�rtem – kezdte –, azt hittem, t�ged l�dak. Biztosan t�vedtem, mert �jszaka volt. De nagyon �leth� �lom volt. M�g azt is hittem, hogy valaki m�st is l�tok melletted, egy magas, cs�nya f�rfit, v�r�s ruh�ban, narancss�rga hajjal, a bal arc�n hossz� sebhellyel.

Nem sz�ltam semmit. Nem tudtam sz�lni. Len�ztem a f�ldre, �s szorosan egym�sba kulcsoltam a kezemet.

– �s az is olyan fura volt – folytatta –, hogy az a n�v�r, aki f�lfedezte, hogy magamn�l vagyok, esk�d�z�tt, hogy ketten voltak a szob�ban: egy f�rfi �s egy fi�. Az orvosok szerint a k�pzelete j�tszott vele, �s nem t�r�dtek a szavaival. K�l�n�s, nem gondolod?

– Nagyon k�l�n�s – hagytam helyben, de nem tudtam a szem�be n�zni.

A k�vetkez� n�h�ny napban v�ltoz�sokat kezdtem �szlelni magamon. Este, lefekv�s ut�n, nehezen tudtam elaludni, s az �jszaka nagy r�sz�ben �bren voltam. A hall�som ki�lesedett, �s messzir�l meghallottam az emberek besz�d�t. Az iskol�ban majdnem olyan j�l hallottam a k�t oszt�llyal od�bb elhangz� szavakat, mintha nem is voln�nak k�zt�nk falak.

Javult az er�nl�tem is. A sz�neteket �s az eb�did�t v�gigrohang�ltam az udvaron, �s meg sem izzadtam. Senki sem b�rta velem az iramot. Sokkal ink�bb tudat�ban voltam a fizikai �llapotomnak, �s befoly�solni is tudtam. Azt csin�ltam a futball-labd�val, amit csak akartam, �s ha kedvem szottyant, minden ellenfelet kicselezve v�gigvezettem a p�ly�n. Cs�t�rt�k�n tizenhat g�lt r�gtam.

Er�sebb is lettem. Annyi fekv�t�maszt csin�ltam, �s annyiszor h�z�dzkodtam fel a ny�jt�n, ah�nyat �s ah�nyszor csak akartam. Nem fejlesztettem ki �j izmokat – l�tni legal�bbis nem lehetett –, de olyan er�t �reztem magamban, amilyet kor�bban nem. M�g ki sem pr�b�ltam rendesen, de gyan�tottam, hogy �ri�si lehet.

Pr�b�ltam elrejteni �j k�pess�geimet, de neh�z volt. A fut�sban �s a fociban mutatott �gyess�gemet m�g magyar�zhattam azzal, hogy �jabban sokkal t�bbet edzek �s gyakorolok, de voltak enn�l k�nyesebb �gyek is.

Mint p�ld�ul amikor cs�t�rt�k�n, az eb�dsz�net v�g�n megsz�lalt a cseng�. A kapus, akinek m�r tizenhat g�lt bev�gtam, �pp felr�gta a labd�t a leveg�be. Fel�m sz�llt, �gyhogy felny�jtottam a jobb kezemet, hogy elkapjam. El is kaptam, de ek�zben a k�rmeim belem�lyedtek, �s a labda sz�tdurrant!

�s aznap este, vacsora k�zben, elkalandozott a figyelmem. A szomsz�daink �ppen veszekedtek, �s a vit�jukat hallgattam. S�lt krumpli �s kolb�sz volt a vacsora, �s egyszer csak �szrevettem, hogy a szokottn�l kem�nyebb falat ker�k a sz�mba. Len�ztem, �s akkor vettem �szre, hogy leharaptam a villa fej�t, �s �ppen azt r�gom. Szerencs�re senki sem l�tott meg, �gyhogy mosogat�skor bedobhattam a szem�tbe.

Aznap este becs�ngetett Steve. M�r kiengedt�k a k�rh�zb�l. Azt mondt�k, p�r napig m�g ne t�r�dj�n semmivel, �s majd csak a k�vetkez� h�ten kezdjen el iskol�ba j�rni, de � kijelentette, hogy megeszi az unalom, �s r�vette a mam�j�t, hogy m�snap engedje iskol�ba.

– �gy �rted, hogy te akarsz iskol�ba j�nni? – k�rdeztem elk�pedve.

– H�ly�n hangzik, mi? – nevetett. – M�skor mindenf�le �r�gyet keresek, hogy otthon maradhassak, most meg, amikor megtehetn�m, menni akarok! De neked fogalmad sincs, milyen unalmas eg�sz nap egyed�l kuksolni otthon. Egy-k�t napig j� volt, de hogy egy eg�sz h�ten �t... Brrr!

Arra gondoltam, elmondom neki az igazat, de nem tudtam, hogyan fogadn�. Hiszen � akart v�mp�rr� v�lni. Nem felt�teleztem, hogy �r�lne, ha megtudn�: Mr. Crepsley engem v�lasztott helyette.

Arr�l sz� sem lehetett, hogy Annie-nak elmondjam. Nem hozta sz�ba Madame Oct�t, ami�ta Steve meggy�gyult, de gyakran rajtakaptam, hogy figyel. Nem tudom, mi j�rhatott a fej�ben, de gyan�tom, hogy valami ilyesmi: "Steve jobban lett, de nem temiattad. Te megmenthetted volna, m�gsem tetted meg. Hazudt�l, �s kock�ra tetted az �let�t, csak hogy ne ker�lj bajba. Akkor is ezt tetted volna, ha r�lam van sz�?"

Azon a p�nteken Steve �llt a figyelem k�z�ppontj�ban. Az eg�sz oszt�ly k�r�lvette, �s k�rlelt�k, hogy mes�lje el, mi t�rt�nt vele. Tudni akart�k, mi volt az, ami megm�rgezte, hogyan �lte t�l, milyen volt a k�rh�z, megoper�lt�k-e, van-e rajta valami v�g�s �s �gy tov�bb.

– Nem tudom, mi cs�pett meg – mondta. – Darren�k h�z�ban t�rt�nt. Az ablakn�l �ltem, valami zajt hallottam, de mire odan�zhettem volna, m�r meg is cs�pett, �s �n elvesztettem az eszm�letemet.

Ez volt az a t�rt�net, amelyben meg�llapodtunk, amikor megl�togattam a k�rh�zban.

Azon a p�nteken olyan furcs�n �reztem magam, mint m�g soha. Hol ide, hol oda tekingettem az oszt�lyban, mintha idegen lenn�k a t�rsaim k�z�tt. Olyan �rtelmetlennek t�nt az eg�sz.

– Nem kellene itt lennem – gondoltam minduntalan. – M�r nem vagyok olyan, mint a t�bbi, norm�lis gyerek. Mostant�l v�mp�rinask�nt k�ne �lnem odakint a vil�gban. Mi j� van abban, hogy itt �l�k, �s irodalmat, t�rt�nelmet �s f�ldrajzot tanulok? Ez m�r nem az �n vil�gom.

Tommy �s Alan elmes�lt�k Steve-nek, hogy �jabban milyen szenz�ci�san focizok.

– �gy fut, mint a sz�l – �js�golta Alan.

– �s �gy j�tszik, mint Pele – t�d�totta Tommy.

– T�nyleg? – k�rdezte Steve, �s furcs�n n�zett r�m. – Mit�l ez a nagy v�ltoz�s, Darren?

– Nincs semmif�le v�ltoz�s – hazudtam. – Csak j� form�ban vagyok. Szerencs�m van.

– Hallj�tok, hogy szer�nykedik? – t�rt ki Tommyb�l a nevet�s. – Mr. Dalton azt mondta, �t fogja sorolni az ifibe! K�pzeld csak el! Ilyen m�g senkivel sem fordult el� a mi korcsoportunkban!

– Nem bizony – d�rm�gte Steve.

– Ugyan, a tan�r �r azt csak �gy mondta – pr�b�ltam el�tni a dolog �l�t.

– Lehets�ges – mondta Steve. – Lehets�ges.

Eb�dsz�netben sz�nd�kosan rosszul j�tszottam. L�ttam, hogy Steve gyanakszik. Nem hiszem, hogy tudta, mi t�rt�nik, de �rezte, hogy valami megv�ltozott k�r�l�ttem. Lassan futottam, �s elhib�ztam olyan lehet�s�geket, amelyeket m�g a k�l�nleges k�pess�geim n�lk�l is ki tudtam volna haszn�lni.

A csel bev�lt. A meccs v�g�re abbahagyta, hogy k�vesse minden mozdulatomat, s�t �jra elkezdett viccel�dni velem. De azt�n t�rt�nt valami, ami mindent elrontott.

Alan �s �n egy�tt rohantunk egy labda ut�n. Neki el kellett volna indulnia, hiszen �n voltam k�zekbb a labd�hoz. Alan azonban mindny�junkn�l valamivel fialalabb volt, �s n�ha but�n viselkedett. Arra gondoltam, hogy lemaradok, de m�r elegem volt abb�l, hogy rosszul kell j�tszanom. A sz�net a v�g�hez k�zeledett, �s legal�bb egy g�lt szerettem volna r�gni. �gyhogy azt mondtam magamban, a pokolba Alan Morrisszal, ezt a labd�t megszerzem, ha m�r az utamba ker�lt!

�pp miel�tt el�rt�k volna, �ssze�tk�zt�nk. Alan nagyot ki�ltott, �s elv�g�dott. �n nevetve kezekem le a labd�t, �s m�r fordultam is, hogy kapura l�v�m.

A v�r l�tv�ny�t�l megtorpantam.

Alan rosszul �rt f�ldet, �s cs�ny�n felhas�totta a bal t�rd�t, amelyb�l r�gt�n �mleni kezdett a v�r. Alan s�rva fakadt, �s esz�be se jutott, hogy felitassa a v�rt egy zsebkend�vel vagy valami ruh�val.

Valaki kir�gta a labd�t a cip�m al�l, �s elfutott vele.

�szre sem vettem. A szemem val�s�ggal r�tapadt Alanre. M�g pontosabban Alan t�rd�re.

L�ptem egyet. Azt�n m�g egyet. M�r ott �lltam f�l�tte, eltakarva el�le a f�nyt. F�ln�zett r�m, �s valami furcs�t l�thatott az arcomon, mert abbahagyta a s�r�st, �s zavartan n�zett. T�rdre estem, �s miel�tt m�g r�eszm�lhettem volna, hogy mit teszek, sz�mat a sebre tapasztottam, �s moh�n inni kezdtem Alan v�r�t!

P�r m�sodperce tartott m�r a jelenet. Lehunytam a szememet, �s a v�r �ze bet�lt�tte a sz�mat. Finom volt. Nem tudom, mennyit ittam volna, �s hogy mennyit �rthattam volna Alannek. Szerencs�re nem der�lt ki.

Meg�reztem, hogy t�bben is �llnak k�r�l�ttem, �s erre kinyitottam a szemem. J�form�n mindenki abbahagyta a j�t�kot, �s elsz�rnyedve n�ztek engem. Ell�ktem Alan t�rd�t a sz�mt�l, �s k�r�ln�ztem: hogyan magyar�zz�k ezt a l�tv�nyt.

�s ekkor megtal�ltam a megold�st: f�lugrottam, �s sz�tt�rtam a karomat.

– �n vagyok a v�mp�rok ura! – �v�lt�ttem. – �n vagyok az �l� halottak kir�lya! Kisz�vom a v�rt bel�letek! Senki sem menek�l el�lem!

D�bbenten meredtek r�m, azt�n kit�rt bel�l�k a nevet�s. Azt hitt�k, tr�f�lok! Azt hitt�k, csak �gy tettem, mintha v�mp�r lenn�k.

– L�k�tt vagy, Shan – mondta valaki.

– Fuj! – sik�tott egy l�ny az �llamon lecs�p�g� friss v�r l�tt�n.

Megsz�lalt a cseng�, be kellett menni az oszt�lyba. Meg voltam el�gedve magammal. �gy gondoltam, siker�lt bolondot csin�lnom mindenkib�l. De ekkor �szrevettem valakit h�tul, a t�bbiek m�g�tt, �s elp�rolgott az �r�mem. Steve volt az: komor arc�r�l leolvastam, hogy pontosan tudja, mi t�rt�nt. �t nem tudtam megt�veszteni.

Tudta.