21. fejezet:

– Meg�r�lt! – �v�lt�ttem, �s lassan h�tr�lni kezdtem. – Sz� sem lehet r�la, hogy az inasa legyek! �r�lts�g erre m�g gondolni is!

Mr. Crepsley v�llat vont.

– Akkor Steve Leopard meghal – mondta mag�t�l �rtet�d� hangon.

Megtorpantam.

– K�rem – fogtam k�ny�rg�re a dolgot. – Biztosan van m�s m�d is r�...

– Vit�nak helye nincs – jelentette ki. – Ha meg akarod menteni a bar�todat, velem kell j�nn�d. Ha elutas�tasz, nincs tov�bb mir�l t�rsalognunk.

– Mi van akkor, ha �n...

– Ne vesztegesd az id�met! – csattant fel, �s �kl�vel nagyot v�gott az asztalra. – K�t hete �lek ebben a koszos lyukban, t�rve a legyeket, sv�bbogarakat �s tetveket. Ha nem �rdekel az aj�nlatom, mondd meg, �s m�r itt sem vagyok. De ne pazarold az id�met m�s javaslatokkal, mert nincs m�s!

Lassan b�l�ntottam, �s p�r l�p�ssel el�bbre mentem.

– Mondjon valami t�bbet arr�l, hogy mit csin�l egy v�mp�r inasa – mondtam.

Elmosolyodott.

– Elk�s�rsz az utaimra – magyar�zta. – Beutazzuk egy�tt a vil�got. Nappal te leszel a szemem �s a kezem. �rk�dsz, mialatt �n alszom. Ha sz�k�ben vagyunk az �lelemnek, te fogsz szerezni. Elviszed a ruh�imat a mosod�ba. Kitiszt�tod a cip�met. �s term�szetesen gondj�t viseled Madame Oct�nak. Egysz�val gondoskodsz minden sz�ks�gletemr�l. Viszonz�sul megtan�talak a v�mp�rmesters�gre.

– Musz�j v�mp�rr� lennem? – k�rdeztem.

– V�g�l igen – felelte. – Eleinte a v�mp�rer�nek m�g csak egy r�sze lesz a ti�d. F�lv�mp�rr� teszlek. Ez azt jelenti, hogy nappal is fogsz tudni j�nni-menni. Nem lesz sok v�rre sz�ks�ged, hogy �gy-ahogy ellegy�l. Lesz valamennyi hatalmad, de nem az eg�sz. �s a rendesnek csak egy�t�d r�sz�vel fogsz �regedni a teljes jog� v�mp�rok egytizede helyett.

– Ez mit jelent? – k�rdeztem zavartan.

– A v�mp�rok sem �lnek �r�kk� – magyar�zta –, de val�ban sokkal tov�bb �l�nk, mint az emberek. A szok�sos �tem egytized�vel �regsz�nk. Ami azt jelenti, hogy t�z�venk�nt csak egy �vet �regsz�nk. Te mint f�lv�mp�r �t�venk�nt leszel egy �vvel id�sebb.

– Azt mondja, hogy �t �v alatt csak egy �vvel leszek id�sebb? – k�rdeztem.

– �gy van.

– H�t, nem is tudom... – motyogtam. – Fur�n hangzik.

– Te d�nt�d el – mondta. – Nem k�nyszer�thetlek r�, hogy legy�l az inasom. Ha �gy d�ntesz, hogy nincs �nyedre a dolog, szabadon elmehetsz.

– De ha ezt teszem, akkor Steve meghal! – ki�ltottam.

– Igen – b�lintott. – Vagy az inaskod�s, vagy az �lete.

– Nincs sok v�laszt�som – morogtam.

– Nincs – hagyta r�m. – De csak ez az egy aj�nlatom van. Elfogadod?

V�giggondoltam a dolgot. Szerettem volna nemet mondani, elfutni �s soha t�bb� vissza sem t�rni. De ha �gy teszek, Steve meghal. Meg�r � nekem egy ilyen alkut? El�g b�n�snek �rzem magam ahhoz, hogy f�laj�nljam �rte a magam �let�t? A v�laszom: Igen.

– Rendben van – s�hajtottam. – Nem tetszik, de meg van k�tve a kezem. De tudnia kell, hogy ha b�rmikor az �letben alkalmam ny�lik arra, hogy el�ruljam, el fogom �rulni. Ha lesz r� lehet�s�gem, hogy megfizessek ez�rt, meg fogom ragadni a lehet�s�get. Soha nem fog tudni megb�zni bennem.

– Ny�lt besz�d – mondta elismer�en.

– Komolyan gondolom – figyelmeztettem.

– Tiszt�ban vagyok vele – v�laszolta. – Ez�rt akarlak az inasomnak. Egy v�mp�rinasnak b�tornak kell lennie. A benned l�v� harci szellem volt az, amit vonz�nak tal�ltam. Vesz�lyes t�rsas�g leszel, ebben biztos vagyok, de abban is, hogy ha harcra ker�l a sor, v�ls�gos pillanatokban �rt�kes sz�vets�gesre tal�lok benned.

Vettem egy nagy leveg�t.

– Hogyan csin�ljuk? – k�rdeztem.

F�l�llt, �s f�lretolta az asztalt. El�rej�tt eg�szen addig, am�g mind�ssze f�l m�ter volt k�zt�nk a t�vols�g. �gy magasodott f�l�m, mint valami h�z. R�mes szaga volt, amit kor�bban nem �reztem – v�rszaga.

F�lemelte a jobb kez�t, �s megmutatta a k�zfej�t. A k�rmei nem voltak kifejezetten hossz�ak, de �lesnek l�tszottak. F�lemelte a bal kez�t, �s a jobb keze k�rmeit belev�jta bal keze ujjainak h�sos begy�be. Azt�n ugyanezt megtette a m�sik kez�vel is. Mialatt csin�lta, �sszer�zk�dott.

– Emeld fel a k�t kezed – mordult r�m. �n azt figyeltem, hogyan cs�p�g a v�r az ujjai hegy�b�l, �s nem engedelmeskedtem az utas�t�s�nak. – Na! – �v�lt�tt r�m, �s mindk�t kezemet megmarkolva a magasba r�ntotta.

Mind a t�z k�rm�t egyszerre v�jta bele ujjbegyeim l�gy h�s�ba. �n felki�ltottam �s h�trat�ntorodtam a f�jdalomt�l; elr�ntottam a kezem, �s a dzsekim oldal�hoz d�rg�ltem sajg� ujjaimat.

– Ne l�gy ilyen ded�s – sz�lt r�m g�nyosan, �s �jb�l elkapta a kezem.

– F�j! – �v�lt�ttem.

– Persze hogy f�j – hahot�zott. – Nekem is f�jt. Azt hitted, k�nny� v�mp�rnak lenni? Szokj�l hozz� a f�jdalomhoz. M�g sok ilyenben lesz r�szed.

K�t ujjamat a sz�j�ba vette, �s egy kev�ske v�rt sz�vott bel�l�k. Figyeltem, amint a sz�j�ban forgatva �zlelgeti. V�g�l b�lintott, �s lenyelte.

– J� v�r – mondta. – Folytathatjuk.

Ujjait odanyomta az eny�imhez �gy, hogy a seb a sebhez �rjen. P�r m�sodpercig zsiborg� �rz�s t�madt a v�llamban, azt�n �reztem, amint a v�rem a bal kezemen �t �t�ramlik a testemb�l az �v�be, m�g a jobb kezemen �t az � v�re folyik �t az �n testembe.

K�l�n�s, csikland� �rz�s volt. �reztem, amint az idegen v�r f�lmegy a jobb karomba, majd le az oldalamba, �s �t balra. Amikor el�rte a sz�vemet, sz�r� f�jdalmat �reztem, �s majdnem �sszeestem. Ugyanez t�rt�nt Mr. Crepsleyvel is; l�ttam, hogy �sszeszor�tja a fog�t, �s ver�t�k lepi el.

A f�jdalom addig tartott, am�g Mr. Crepsley v�re le nem folyt a bal karomon, �s nem kezdett vissza�ramolni az � test�be. M�g p�r m�sodpercig egym�shoz kapcsol�dva maradtunk, azt�n egy ki�lt�ssal elt�pte mag�t t�lem. �n h�trazuhantam, le a f�ldre. Sz�d�ltem, �s borzaszt� h�nyingerem lett.

– Add ide az ujjaidat – mondta Mr. Crepsley. R�n�ztem, �s l�ttam, hogy nyalogatja a saj�t ujjait. – A ny�lam begy�gy�tja a sebeket. K�l�nben elv�rezn�l �s meghaln�l.

Lepillantottam a kezemre, �s l�ttam, hogy sziv�rog bel�l�k a v�r. El�reny�jtottam, �s hagytam, hogy a v�mp�r v�gigfuttassa �rdes nyelv�t az ujjbegyeimen.

Amikor elengedte, a v�rz�s el�llt. Egy ronggyal let�r�lgettem a marad�k v�rt a kezemr�l. Akkor �jra szem�gyre vettem az ujjaimat. Mindegyik hegy�n egy apr�cska heg d�szelgett.

– Err�l lehet felismerni, hogy valaki v�mp�r – mondta Mr. Crepsley. – Vannak m�s, bonyolultabb m�dszerek is, amelyekkel v�mp�rr� lehet tenni egy embert, de az ujjhegyek m�dszere a legegyszer�bb �s a legkev�sb� f�jdalmas.

– Ez volt az? – k�rdeztem. – Most m�r f�lig v�mp�r vagyok?

– Igen – felelte.

– Nem �rzek semmi k�l�nbs�get – mondtam.

– Beletelik p�r napba, m�g a hat�s �rezhet�v� v�lik – magyar�zta. – Az alkalmazkod�shoz id� kell, k�l�nben t�l nagy lenne a megr�zk�dtat�s.

– Hogy kell sz�zsz�zal�kos v�mp�rr� lenni? – �rdekl�dtem.

– Ugyan�gy, azzal a k�l�nbs�ggel, hogy tov�bb kell �sszekapcsol�dva maradni, hogy t�bb v�mp�rv�r folyj�k �t az emberbe.

– Mire leszek k�pes az �j er�mmel? – folytattam a k�rdez�sk�d�st. – �t tudok v�ltozni denev�rr�?

Harsog� nevet�se bet�lt�tte a pinc�t.

– Denev�rr�! – rik�csolta. – Csak nem hiszed el ezeket az ostoba mes�ket? Hogy a csud�ba tudna egy ekkora test, mint a ti�d, egy olyan apr� rep�l� patk�nny� zsugorodni? Gondolkozz, fiam! Ugyan�gy nem tudunk denev�rr�, patk�nny� vagy k�dd� v�ltozni, ahogy haj�v�, rep�l�v� vagy majomm� sem!

– H�t akkor mit tudunk?

Megvakarta az �ll�t.

– T�l hossz� ahhoz, hogy most belekezdjek. Egyel�re foglalkozzunk a bar�toddal. Ha holnap reggelig nem kapja meg az ellensz�rumot, akkor m�r hi�ba adjuk be neki. K�l�nben is, rengeteg id�nk lesz arra, hogy a titkos er�inkr�l besz�lgess�nk – tette hozz� sz�les vigyorral. – Mondhami, a vil�g v�gezet�ig t�rsaloghatunk err�l...