18. fejezet:

A ment�s megk�rdezte a mam�mat, hogy Steve nem cukorbeteg-e, net�n epilepszi�s. A mam�m nem tudta biztosan, de azt mondta, nem hiszi. Akkor arr�l faggatt�k, hogy nincs-e valamilyen allergi�ja meg hasonl�k, de anya megmondta nekik, hogy nem � Steve mam�ja, �gyhogy nem tudja.

Azt hittem, minket is elvisznek a ment�ben, de k�z�lt�k, nincs annyi hely. Elk�rt�k Steve-�k telefonsz�m�t meg a mam�ja nev�t, de � nem volt otthon. Az egyik ment�s megk�rte any�t, hogy � is menjen ut�nuk aut�val, �s amennyire tudja, t�ltse ki a pap�rokat a k�rh�zban, hogy elindulhassanak valamerre Steve-vel. A mam�m beleegyezett, �s be�ketett engem meg Annie-t a kocsiba. A pap�m nem volt otthon, �gyhogy anya felh�vta a mobilj�n, hogy elmondja, hov� ment�nk. Apa jelezte, hogy ut�nunk fog j�nni.

R�mes utunk volt a k�rh�zig. H�tul �ltem Annie-vel. Igyekeztem elker�lni gyanakv� pillant�s�t, amelyb�l kiolvastam: arra v�r, hogy elmondjam az igazs�got, de egyszer�en nem mertem. �s az eg�szben az a legrosszabb, hogy tudtam, ha �n fek�dn�k ott k�m�ban, Steve r�gt�n bevallana mindent.

– Mi t�rt�nt tulajdonk�ppen? – k�rdezte anya csak �gy, a v�ll�n kereszt�l. Gyorsan kellett hajtania, de k�zben mindig arra figyelt, hogy �t ne l�pje a megengedett sebess�ghat�rt, ez�rt nem tudott h�tran�zni r�m. Ez j� volt; nem hiszem, hogy a szem�be n�zve tudtam volna hazudni.

– Nem tudom – feleltem. – Dum�ltunk. Azt�n ki kellett mennem a v�c�re. �s amikor visszaj�ttem...

– Nem l�tt�l semmit? – k�rdezte.

– Nem – hazudtam a sz�gyent�l v�r�s�d� f�llel.

– Nem �rtem – motyogta maga el�. – Teljesen merev volt, m�g a b�re is kezdett k�k�lni. Azt hittem, meghalt.

– Azt hiszem, megcs�pte valami – sz�lt Annie. Majdnem oldalba l�ktem, de az utols� pillanatban eszembe jutott: minden azon m�lik, hogy meg�rzi-e a titkomat.

– Megcs�pte? – k�rdezte anya.

– Volt egy-k�t pont a nyak�n – mondta Annie.

– L�ttam – b�lintott anya. – De nem hiszem, hogy cs�p�s, kicsim.

– Mi�rt ne lehetne? – er�sk�d�tt Annie. – Bej�hetett egy k�gy�, vagy egy... p�k, �s megcs�phette... – Annie r�m pillantott, s elpirult, mert nyilv�n esz�be jutott az �g�rete.

– P�k? – A mam�m megr�zta a fej�t. – Nem, dr�g�m, a p�kok nem szokt�k �gy megcs�pni az embert, hogy att�l ilyen sokkos �llapotba kellene ker�lni... legal�bbis mifel�nk nem.

– Akkor mi lehetett? – k�rdezte Annie.

– Nem tudom – v�laszolta a mam�m. – Lehet, hogy evett valamit, amit nem lett volna szabad, vagy sz�vrohamot kapott.

– Gyerekek nem kaphatnak sz�vrohamot – jelentette ki bossz�san Annie.

– De igen – mondta anya. – Ritk�n, de el�fordul. Majd az orvosok kider�tik. �k t�bbet tudnak ezekr�l a dolgokr�l, mint mi.

Szokatlan hely volt nekem a k�rh�z. Mialatt a mam�m a pap�rokat t�lt�gette, �n k�rben�zegettem. Amerre csak n�ztem, minden�tt feh�rs�get l�ttam: feh�r falak, feh�r padl�, feh�r �lt�z�kek. Nem volt nagy forgalom, de az eg�sz �p�letet bet�lt�tte valami zsong�s: nyikorg� �gyrug�k, k�h�g�s, z�mm�g� g�pek, nyisszant� k�sek, halkan besz�l� orvosok.

Mi t�bbnyire hallgatagon �ld�g�lt�nk a v�r�ban. A mam�m elmondta, hogy Steve-et f�lvett�k, meg is vizsg�lt�k, de id�be fog telni, mire r�j�nnek, mi a baja.

– Bizakod�nak t�ntek – mondta v�g�l.

Annie szomjas volt, ez�rt anya elk�ld�tt vele, hogy vegy�nk valami innival�t a folyos� fordul�j�ban �ll� automat�b�l. Mialatt bedob�ltam a p�nzt, Annie k�r�ln�zett, hogy nincs-e valald a k�zelben.

– Meddig akarsz m�g v�rni? – k�rdezte.

– Am�g nem hallom, hogy mit mondanak – v�laszoltam. – Csak hadd vizsg�lj�k meg. Rem�lhet�leg meg tudj�k �llap�tani, hogy mi ez a m�reg, �s ennek alapj�n meg tudj�k gy�gy�tani.

– �s ha nem?

– Akkor elmondom nekik – �g�rtem.

– �s ha addigra meghal? – k�rdezte halkan.

– Nem hal meg – feleltem.

– De ha...

– Nem fog meghalni! – csattantam fel. – Ne besz�lj �gy. Ne is gondolj ilyesmire. A legjobbat kell rem�ln�nk. Hinn�nk kell benne, hogy t�l fogja �lni. Anya �s apa is mindig azt mondt�k, nem? Hogy a j� gondolatok seg�tenek, �s akkor a beteg meggy�gyul. Steve-nek is arra van sz�ks�ge, hogy higgy�nk benne.

– Az igazs�gra nagyobb sz�ks�ge van – mormolta Annie, de nem er�sk�d�tt tov�bb.

Visszament�nk az �d�t�kkel a padhoz, �s n�m�n iszogattunk.

Nem sokkal ezut�n meg�rkezett a pap�m is; mel�sruh�ban volt, m�g �t sem �lt�z�tt. Megcs�kolta any�t �s Annie-t, nekem pedig f�rfiasan megszor�totta a v�llamat. Ott maradt a piszkos keze nyoma a p�l�mon, de nem zavart.

– Van valam� �js�g? – k�rdezte.

– M�g semmi – felelte anya. – Vizsg�lj�k. �r�kba telhet, mire megtudunk valamit.

– Mi t�rt�nt vele, Angela? – k�rdezte a pap�m.

– M�g nem tudjuk. Meg kell v�rnunk, m�g kider�l.

– Ut�lok v�rni – mordult fel a pap�m, de nem volt m�s v�laszt�sa.

Esem�nytelen�l teltek az �r�k, m�gnem meg�rkezett Steve mam�ja. Olyan feh�r volt az arca, mint Steve-�, s �gy �sszeszor�totta a sz�j�t, hogy csak egy vonalnak l�tszott. Egyenesen nekem j�tt, megragadta a v�llamat, �s kegyeden�l megr�zott.

– Mit tett�l vele? – rik�csolta. – B�ntottad a fiamat? Meg�lted az �n Steve-emet?

– H�! Hagyja abba! – ki�ltott r� elakad� l�legzettel a pap�m.

Steve mam�ja �gyet se vetett r�.

– Mit tett�l? – sikoltotta �jra, �s m�g kem�nyebben megr�zott. – Pr�b�ltam mondani, hogy "semmit", de nem tudtam, mert �sszever�dtek a fogaim. – Mit tett�l?! Mit tett�l?! – ism�telte �jra meg �jra, azt�n egyszer csak elengedett, lerogyott a f�ldre, �s torkaszakadt�b�l b�mb�lni kezdett, mint egy kisgyerek.

A mam�m f�lugrott a padr�l, �s leguggolt Mrs. Leonard mell�. Simogatta a h�t�t, �s kedvesked� szavakat suttogott neki, azt�n f�lseg�tette, �s le�ltette maga mell�. Mrs. Leonard tov�bb s�rt, �s k�zben azon kesergett, hogy milyen rossz anyja Steve-nek, �s hogy Steve mennyire gy�l�li �t.

– Menjetek, j�tsszatok valahol – sz�lt oda nek�nk a mam�m. Engedelmesen elindultunk. – Darren – h�vott vissza anya. – Ne vedd komolyan, amit mondott. Nem t�ged okol. Csak f�l.

B�lintottam, de nagyon nyomorultul �reztem magam. Mit sz�lna anya, ha tudn�, hogy Mrs. Leonard igazat mondott, �s t�nyleg �n vagyok az oka?

Annie-val tal�ltunk n�h�ny j�t�kautomat�t, amivel elfoglaltuk magunkat. Nem hittem volna, hogy k�pes leszek j�tszani, de p�r perc leforg�sa alatt megfeledkeztem Steve-r�l �s a k�rh�zr�l. Teljesen bele�ltem rnagam a j�t�kba. J� volt egy id�re elmenek�lni a val�di vil�g gondjai el�l, �s ha az apr�m nem fogy el, k�pes lettem volna az eg�sz �jszak�t ott t�lteni.

Mire vissza�rt�nk a hely�nkre, Mrs. Leonard m�r megnyugodott, �s any�val egy�tt elment, hogy kit�ltse az adadapokat. Annie-val egy�tt le�lt�nk, �s �jra kezd�d�tt a v�rakoz�s.

T�z �ra k�r�l Annie �s�tozni kezdett, �s ett�l r�m is �tragadt az �lmoss�g. Anya r�nk n�zett, �s hazaparancsolt mindkett�nket. �n vitatkozni akartam, de elv�gta a szavamat.

– Semmi �rtelme, hogy itt maradjatok. Telefon�lok, ha megtudok valamit, ak�rmilyen k�s� lesz is. Rendben?

Elbizonytalanodtam. Ez az utols� es�lyem, hogy megeml�tsem a p�kot. Nagyon k�zel j�rtam hozz�, hogy bevalljam a dolgot, de f�radt voltam, �s nem tal�ltam a szavakat.

– Rendben – feleltem mogorv�n, s azzal elment�nk.

Apa vitt haza benn�nket. Elt�n�dtem, vajon mit tenne, ha elmondan�m neki a p�kot, Mr. Crepsleyt �s a t�bbit. Megb�ntetne, abban biztos voltam. De nem ez�rt nem mondtam el neki: az�rt hallgattam, mert tudtam, hogy sz�gyenkezne miattam, ami�rt k�pes voltam �gy hazudni, �s a magam �rdek�t Steve el�be helyezni. F�ltem, hogy megut�l.

Annie m�r aludt, mire haza�rt�nk. Apa kiemelte a h�ts� �l�sr�l, �s f�lvitte az �gy�ba. En lassan f�lballagtam a szob�mba, �s levetk�ztem. K�zben n�m�n �tkoztam magam.

Apa ben�zett hozz�m is.

– Tudsz majd aludni? – k�rdezte. B�lintottam. – Steve rendbe fog j�nni – mondta. – Biztos vagyok benne. Az orvosok �rtik a dolgukat. Mag�hoz fog t�rni, ne agg�dj.

Erre is b�lintottam; nem voltam benne biztos, hogy meg tudok sz�lalni. A pap�m �llt m�g egy kicsit az ajt�ban, azt�n s�hajtva megfordult, �s lecaplatott a f�ldszintre, a szob�j�ba.

Beakasztottam a nadr�gomat a szekr�nybe, �s akkor megl�ttam Madame Octa kalitk�j�t. Lassan kih�ztam. Ott fek�dt k�z�pen: k�nnyed�n, nyugodtan szedte a leveg�t.

Eln�ztem ezt a sz�npomp�s p�kot, �s cseppet sem voltam leny�g�zve a l�tv�ny�t�l. F�nyes volt, ragyog�, de cs�f, sz�r�s �s visszatasz�t�. Kezdtem meggy�l�lni. Az igazi gonosz � volt: megmarta Steve-et, holott semmi oka nem volt r�. Etettem, vigy�ztam r�, j�tszottam vele, �s �gy h�l�lta meg a gondoskod�somat.

– Te �tkozott sz�rnyeteg! z vicsorogtam r�, �s megr�ztam a kalitk�t. – Te h�l�tlan d�g!

�s megint megr�ztam a kalitk�t. A p�k l�baival szorosan belekapaszkodott a r�csba. Ett�l m�g jobban megvadultam, �s jobbra-balra r�ngatni kezdtem a kalitk�t, hogy lepottyanjon a r�csr�l, �s megs�r�lj�n.

Azt�n p�rgetni kezdtem a foganty�j�n�l fogva, k�zben mindennek lehordtam, s azt k�v�ntam, b�rcsak elpusztulna, b�r sohase l�ttam volna meg, b�r volna b�tors�gom, hogy kivegyem a kalitk�b�l, �s sz�ttapossam.

V�g�l, amikor a d�h�m m�r forrpontra �rt, teljes er�mb�l elhaj�tottam a kalitk�t. Nem is n�ztem, hov� dobom, �gy azt�n nagy megd�bben�ssel l�ttam, hogy a nyitott ablakon �t kirep�l az �jszak�ba.

Odarohantam az ablakhoz. Megr�m�ltem, hogy a kalitka a f�ldh�z csap�dva sz�tt�rik, hiszen tudtam, hogy ha az orvosok a maguk erej�b�l nem tudj�k megmenteni Steve-et, val�sz�n�leg ig�nybe kell venni�k Madame Octa seg�ts�g�t: �t tanulm�nyozva r�j�hetnek, hogyan gy�gy�thatj�k meg a bar�tomat. De ha a p�k elszabadul...

Sz�val odarohantam az ablakhoz. Ahhoz t�l k�s� volt, hogy ut�nany�ljak, de legal�bb l�ssam, hov� esik. N�ztem, amint kir�ppen, majd zuhan lefel�, s k�zben azon im�dkoztam, nehogy sz�tt�rj�n. Olyan volt, mintha lass�tott felv�telen n�zn�m a zuhan�s�t.

�pp miel�tt f�ldet �rt volna, kiny�lt egy k�z a s�t�tb�l, �s m�g a leveg�ben elkapta.

Egy k�z?!?

Kihajoltam, hogy jobban l�ssak. A s�t�t �jszak�ban el�sz�r nem l�ttam, ki �ll odalent. De azt�n az illet� el�rel�pett, �s minden kider�lt.

Els�k�nt a kalitk�t tart� r�ncos kezet pillantottam meg. Azt�n a hossz�, v�r�s ruh�t. Azt�n a r�vidre ny�rt, narancss�rga hajat. Azt�n a cs�f, hossz� sebhelyet. �s v�g�l a ronda fogait mutogat� vigyorg�s�t.

Mr. Crepsley volt az. A v�mp�r.

�s vigyorogva n�zett f�l r�m!