12. fejezet:

A k�gy� �lt�gette a nyelv�t, �s l�tszott rajta, hogy fenem�d �hes. Nem volt k�l�n�sebben sz�nes – s�t�tz�ld b�r�n csak n�hol t�nt fel p�r vil�gosabb folt –, de hal�losan veszedelmesnek t�nt.

Az erk�ly alatt l�v�k �sz n�lk�l rohantak vissza az �l�seikhez. Fut�s k�zben p�nikszer�en vis�tottak, sikoltoztak, �s elhajig�lt�k a kez�kben l�v� cuccokat. N�h�nyan el�jultak, m�sok elestek, a t�bbiek meg kereszt�lg�zoltak rajtuk. Steve �s �n szerencs�re el�g el�l voltunk. Mint a legkisebbeket a sz�nh�zban, azt hiszem, agyontiportak volna, ha beker�l�nk a legnagyobb tolong�sba.

�pp amikor a k�gy� lecsusszant volna a padl�ra, egy reflektor f�nye szegez�d�tt a fej�re. A h�ll� megdermedt, �s pislog�s n�lk�l meredt a f�nybe. Az emberek meg�lltak, a p�nik al�bbhagyott. Akik elestek, igyekeztek min�l gyorsabban felt�p�szkodni, �s szerencs�re �gy l�tszott, hogy senkinek nem esett komoly baja.

Egy hang hallatszott a h�tunk m�g�tt. Megfordultam, hogy visszan�zzek a sz�npadra. Egy fi� �llt odaf�nt. Tizenn�gy-tizen�t�ves-forma, hihetetlen�l v�kony, hossz�, s�rg�sz�ldes haj� sr�c volt. A szeme f�rcsa v�g�s� �s keskeny, ak�r a k�gy��. Hossz�, feh�r pal�stot viselt.

Sziszeg� hangot hallatott, �s mindk�t karj�t a feje f�l� emelte. A pal�st lehullott r�la, �s mindenki, aki csak n�zte, felh�rd�lt. A fi� test�t pikkelyek bor�tott�k!

A fej�t�l a sark�ig mer� z�ld, arany, s�rga �s k�k csillog�s volt! Egy sortnadr�g volt rajta, semmi m�s. Megfordult, hogy megn�zhess�k a h�t�t is, amely ugyanolyan volt, mint el�l, legfeljebb ha n�h�ny �rnyalattal s�t�tebb.

Amikor ism�t fel�nk fordult, hasra fek�dt, �s lecs�szott a sz�npadr�l, de hajsz�lra �gy, mint egy k�gy�. Ebben a pillanatban kapcsoltam: eszembe jutott a plak�ton szerepl� k�gy�test� fi�.

Le�rve a padl�ra f�l�llt, �s elindult a terem h�tulja fel�. Mik�zben elhaladt a k�zelemben, felt�nt, milyen k�l�n�s keze-l�ba van: k�z- �s l�bujjai k�z�tt v�kony b�rh�rtya fesz�lt. Kicsit hasonl�tott egy horrorfilmben l�tott sz�rnyre, aki a fekete lag�n�ban �lt.

Az oszlopt�l p�r m�terre meg�llt, �s lekuporodott a f�ldre. A k�gy�t elvak�t� f�ny kihunyt, s a h�ll� lassan tov�bbm�szott az oszlopr�l le a f�ldre. A fi� ism�t sziszeg� hangot hallatott, mire a k�gy� meg�llt. Olvastam valahol: a k�gy�k nem hallj�k, hanem �rzik a hangokat.

A fi� csosszant egy apr�t el�bb balra, azt�n jobbra. A k�gy� a fej�vel k�vette a mozdulat�t, de nem t�madott. A fi� k�zelebb lopakodott a k�gy�hoz, m�gnem az �llat k�nnyed�n el�rhette. Arra v�rtam, hogy mindj�rt lecsap r�, �s meg�li, �s a legsz�vesebben a fi�ra ki�ltottam volna, hogy menek�lj�n.

De a k�gy�-fi� tudta, mit csin�l. Amikor kell� k�zels�gbe jutott, kiny�lt, �s �sz�h�rty�s ujjaival megbirizg�lta a k�gy�t az �lla alatt. Azt�n el�rehajolt, �s cs�kot nyomott az orr�ra!

A k�gy� r�csavarodott a fi� nyak�ra. N�h�nyszor k�rbetekeredett rajta, a fark�t meg �gy l�gatta le a v�ll�n �s a h�t�n, mint valami s�lat.

A fi� megsimogatta a h�ll�t, �s elmosolyodott. Azt hittem, le fog j�nni k�z�nk, hogy mi is megsimogathassuk, de ehelyett a terem oldal�hoz s�t�lt, eg�szen az ajt�ig. Ott lefejtette mag�r�l a k�gy�t, letette a f�ldre, majd ism�t megcsiklandozta az �ll�t.

A k�gy� ez�ttal sz�lesre t�totta a sz�j�t, �gyhogy l�tni lehetett a m�regfogait. A k�gy�test� fi� ekkor lefek�dt hanyatt a f�ldre, k�zel a k�gy�hoz, majd vonagl� mozdulatokkal elindult fel�!

– Ne! – foh�szkodtam magamban. – Csak nem fog...

De igen. K�pes volt r�, �s bedugta a fej�t a k�gy� t�tott sz�j�ba!

�gy maradt p�r m�sodpercig, azt�n lassan kih�zta a fej�t. �jra a nyak�ba vette a h�ll�t, s addig gurult, gurult, m�g teljesen bel� nem tekeredett, hogy csak az arca maradt szabadon. Akkor vigyorogva felpattant. �gy n�zett ki, mint egy felcsavart sz�nyeg!

– Es ezzel, h�lgyeim �s uraim – sz�lalt meg Mr. Tall a sz�npadon –, csakugyan v�get �rt az el�ad�s! – Mosolyogva leugrott a sz�npadr�l, �s egy k�nny� kis f�stfelh�ben elt�nt, mintha � is f�stt� v�lt volna. Amikor kitisztult a leveg�, m�r a terem h�tulj�ban l�ttam, amint f�lreh�zza a kij�rat el�tti f�gg�nyt.

Az ajt� jobb �s bal oldal�n a csinos n�k �s a titokzatos k�k csukly�sok �lltak, csecsebecs�kkel megrakott t�lc�kat tartva. B�ntam, hogy m�r nem maradt p�nzem.

Steve egy sz�t sem sz�lt, mialatt v�rakoztunk. Arckifejez�se el�ruka, hogy m�g mindig t�ri a fej�t, �s r�gebbi tapasztalataim alapj�n azt is tudtam, hogy ilyenkor nincs �rtelme besz�lget�ssel pr�b�lkozni. Ha Steve-et elkapta ez a hangulat, semmivel sem lehetett kirobbantani bel�le.

Amikor a m�g�tt�nk l�v� sorok is ki�r�ltek, megindultunk a terem h�tulja fel�. A magamnak v�s�rolt cuccokon k�v�l Steve aj�nd�kt�rgyait is hoztam, mert � annyira el volt mer�lve a gondolataiban, hogy vagy elejtette, vagy otthagyta volna �ket.

Mr. Tall legh�tul �llt. A f�lreh�zott f�gg�nyt tartotta, �s minden kil�p�re r�mosolygott. K�zeledt�nkre mosolya m�g sz�lesebbre h�z�dott az arc�n.

– Na, fi�k, tetszett a m�sor? – k�rdezte.

– Mes�s volt – lelkendeztem.

– Nem f�ltetek?

– Egy kicsit – vallottam be –, de nem jobban, mint m�sok.

– Kem�ny sr�cok vagytok – mondta nevetve.

M�g�tt�nk is tolongtak, ez�rt tov�bbsiett�nk, hogy ne tart�ztassuk fel �ket. Amikor ki�rt�nk a k�t f�gg�ny k�z�tti r�vid folyos�ra, Steve k�r�lk�mlelt, majd a f�lemhez hajolva belesuttogta:

– Menj haza egyed�l.

– Tess�k? – k�rdeztem megtorpanva. Azok, akik ut�nunk j�ttek, meg�lltak csevegni Mr. Tall-lal, �gyhogy nem kellett sietn�nk.

– Hallottad – k�z�lte kurt�n.

– De mi�rt? – k�rdeztem elk�pedve.

– Mert �n nem j�v�k – felelte. – Maradok. Nem tudom, mi lesz bel�le, de itt kell maradnom. Majd k�s�bb ut�nad megyek, ha m�r... – F�lbehagyta a mondatot, �s h�zni kezdett maga ut�n.

A m�sodik f�gg�ny�n t�ljutva azon a folyos�n tal�ltuk magunkat, ahol a fekete ter�t�vel letakart asztal volt. Az el�tt�nk j�r�knak m�r csak a h�t�t l�ttuk. Steve a v�ll�n �t visszan�zett, hogy nem l�tja-e valaki, majd lebukott az asztal al�, be a f�ldig �r� ter�t� v�delm�be!

– Steve! – suttogtam r�m�lten, att�l f�lve, hogy a v�g�n bajba sodor mindkett�nket.

– T�n�s! – sziszegte vissza.

– De nem maradhatsz... – kezdtem.

– Tedd, amit mondtam! – f�rmedt r�m. – T�nj el, miel�tt elkapnak benn�nket!

Mit tehettem volna, engedelmeskedtem. Steve hangj�n �rezni lehetett, hogy ha nem teszem, mindj�rt d�hrohamot kap. L�ttam m�r ilyet n�la, �s tudtam, hogyha d�h�s, nem j� ujjat h�zni vele.

Tov�bbmentem h�t, �s a sarokhoz �rve r�fordultam a kapuhoz vezet� hossz� folyos�ra. Lassan, elgondolkodva l�pegettem a j�val el�ttem j�r�k nyom�ban. H�trasand�tva l�ttam, hogy senki sem j�n m�g�ttem.

�s ekkor megpillantottam az ajt�t.

Azt az ajt�t, amelyr�l befel� j�vet meg�llap�tottuk, hogy az vezet fel az erk�lyre. Meg�lltam el�tte, �s m�g egyszer h�tran�ztem. Nem j�tt senki.

– Ok� – mondtam magamban. – Maradok! Nem tudom, Steve mit forgat a fej�ben, de � a legjobb bar�tom. Ha bajba ker�l, itt akarok lenni, hogy seg�tsek.

Miel�tt meggondolhattam volna magam, kinyitottam az ajt�t, beugrottam, �s becsuktam magam m�g�tt. Ott �lltam h�t a s�t�tben, s a sz�vem olyan szapor�n vert, mint egy kiseg�r�.

Egy �r�kk�val�s�gnak t�nt, mire hallottam, hogy az utols� ember is elt�vozott. Messzir�l besziv�rgott, amint a f�lelemt�l �s az izgalomt�l fojtott hangon megt�rgyalj�k egym�s k�z�tt az im�nt l�tottakat. Azt�n a hangok is el�ltek, �s az �p�letre csend borult. Arra v�rtam, hogy a sz�nh�zterem fel�l majd mindenf�le zajokat hallok – takar�tani fognak, visszarakj�k a sz�keket a hely�kre –, de nem: az eg�sz h�z olyan n�ma volt, mint valami kripta.

Felkapaszkodtam a l�pcs�n. Addigra a szemem hozz�szokott a s�t�thez, �s eg�szen j�l l�ttam. F�ltem, hogy az �cska, repedezett l�pcs� le tal�l szakadni alattam, �s maga al� temet, de kitartott.

F�l�rve az erk�ly k�zep�n tal�ltam magam. Mindent por �s piszok bor�tott, �s persze hideg volt. Eg�sz testemben reszketve lopakodtam az erk�ly sz�le fel�.

Innen t�k�letes kil�t�s ny�lt a sz�npadra. M�g �gtek a l�mp�k, �gyhogy a legapr�bb r�szletekig l�ttam mindent. A sz�npad �res volt – sem a r�ms�ges sz�rnyeket, sem a csillog� ruh�s n�ket, sem a k�k csukly�sokat, de m�g Steve-et sem l�ttam. Le�ltem, �s v�rtam.

�t perc telhetett el, amikor �szrevettem, hogy egy �rny�k k�szik lassan a sz�npad fel�, odam�sztam az erk�ly korl�tj�hoz, hogy jobban l�ssak. Az �rny�k f�legyenesedett, f�l�llt, kis�t�lt a sz�npad k�zep�re, s megfordult.

Steve volt az.

Elindult balra, meg�llt, elindult jobbra, �s �jra meg�llt. L�ttam, hogy r�gja a k�rm�t, s tanakodik mag�ban, merre is menjen.

– Engem keresel? – sz�lalt meg ekkor egy hang magasan a feje f�l�tt, mik�zben egy sz�tt�rt kar� alak csapott le a sz�npadra; hossz�, v�r�s k�penye �gy �szott m�g�tte a leveg�ben, mint a mad�rsz�rny.

Steve majd kiugrott ijedt�ben a b�r�b�l, amikor az alak a sz�npadra �rve g�mbb� zsugorodott �ssze. �n is h�trat�ntorodtam r�m�letemben. Amikor �jra f�lt�rdeltem, az alak m�r �llt, �s j�l l�thattam v�r�s ruh�j�t, narancss�rga haj�t, falfeh�r arc�t, �s rajta a hatalmas sebhelyet.

Mr. Crepsley!

Steve besz�lni pr�b�lt, de �gy vacogott a foga, hogy nem b�rt.

– L�ttam, hogy figyelt�l – d�rm�gte Mr. Crepsley. – A l�legzeted is elakadt, amikor el�sz�r megpillantott�l. Mi�rt?

– M-m-m-mert tu-tu-tudom, hogy k-k-ki maga – dadogta Steve, aki v�gre megtal�lta a hangj�t.

– Larten Crepsley vagyok – k�z�lte a h�tborzongat� k�lsej� f�rfi.

– Nem – v�laszolta Steve. – Tudom, hogy igaz�b�l ki maga.

– �! – mosolyodott el Mr. Crepsley, de cs�ppet sem vid�man. – Mondd h�t meg, kisfi�, ki vagyok �n igaz�b�l – mondta cs�fond�rosan.

– A val�di neve Vur Horston – mondta Steve, mire Mr. Crepsleynek a meglepet�st�l leesett az �lla. Azt�n Steve mondott m�g valamit, amit�l meg az �n �llam esett le. – Maga v�mp�r.

A szavait k�vet� csend hossz� volt, �s f�lelmetes.