1. fejezet:

Az iskolai v�c�n �ltem, �s egy dalt dudor�sztam. Rajtam volt a nadr�gom. Az angol�ra v�ge fel� j�ttem ki, mert h�nyingerem lett. Mr. Dalton, a tan�rom, szuperm�don kezeli az ilyen helyzeteket. Van el�g s�tnival�ja, hogy meg tudja �llap�tani, mikor tetteted magad, �s mikor komoly az �gy. Amikor jelentkeztem, hogy rosszul vagyok, csak r�m n�zett, b�lintott, �s azt mondta, hogy menjek ki a v�c�re.

– Ereszd ki a kisr�k�t, Darren, azt�n nyom�s vissza – mondta.

B�r minden tan�r olyan meg�rt� volna, mint Mr. Dalton!

V�g�l nem is kellett h�nynom, de m�g kicsit �melyegtem, �gyhogy el�ld�g�ltem a v�c�n.

Hallottam az �ra v�g�t jelz� cseng�t, �s hogy a t�bbiek kirontanak az oszt�lyb�l az eb�dsz�netre. Sz�vesen csatlakoztam volna hozz�juk, de tudtam, hogy Mr. Daltonnak szemet sz�rna, ha ilyen hamar megl�tna az udvaron. Ha r�j�n, hogy valaki becsapta, nem kezd ord�tozni, s�t ink�bb elhallgat, �s id�tlen id�kig nem sz�l az illet�h�z, ami tal�n m�g rosszabb, mintha ord�tozott volna vele.

Sz�val, ott �ld�g�ltem, dudor�sztam, n�ztem az �r�mat, �s v�rtam. Azt�n meghallottam, hogy valaki a nevemet ki�ltja.

– Darren! H�, Darren! Beleest�l, vagy mi van?

Elvigyorodtam. Steve Leopard volt az, a legjobb bar�tom. Az igazi neve Leonard volt, de mindenki Leopardnak h�vta. �s nem csak az�rt, mert olyan j�l r�melt a nev�re. Steve az a fajta fi� volt, akit a mam�m csak �gy h�v, hogy "vadember". Ahol csak megjelent, biztos, hogy kit�rt a botr�ny: vereked�sbe keveredett, vagy rajtakapt�k valami bolti lop�son. Egyszer – m�g gyerekkocsiban tologatt�k – tal�lt egy hegyes botot, �s azzal szurkalta az arra men� n�ket (nem kell mondanom, ugye, hogy hov� b�kte a botot?).

Minden�tt f�ltek t�le, �s megvetett�k. �n nem. Montessori �ta, amikor el�sz�r tal�lkoztunk, �n voltam a legjobb bar�tja. A mam�m szerint a vads�ga vonzott, pedig egyszer�en csak j�l �reztem magam vele. Rettent�en indulatos term�szete volt; ha eldurrant a feje, �ri�si jeleneteket tudott rendezni. Ilyenkor �n elfutottam, �s csak akkor mentem vissza,  amikor m�r lehiggadt.

Steve rossz h�re valamelyest enyh�lt az �vek m�l�s�val – a mam�ja jobbn�l jobb nevel�si tan�csad�khoz j�rt vele, akik megtan�tott�k r�, hogyan uralkodjon mag�n –, de a neve ma is fogalom volt az iskolaudvaron, �s m�g a nagyobbak is �vakodtak att�l, hogy �sszeakaszkodjanak vele.

– H�, Steve – ki�ltottam vissza. – Itt vagyok! – R�csaptam az ajt�ra, hogy tudja, melyik m�g�tt kuksolok.

Odarobogott, �n pedig kinyitottam az ajt�t. Amikor megl�tta, hogy felh�zott nadr�ggal �ld�g�lek a v�c�n, elvigyorodott.

– H�nyt�l? – �rdekl�d�tt.

– Nem – feleltem.

– Fogsz?

– Lehet – mondtam. Azt�n hirtelen el�rehajoltam, �s �gy tettem, mintha most adn�k ki magamb�l mindent. Bl����! De Steve Leopard t�ls�gosan j�l ismert ahhoz, hogy be tudjam csapni.

– Kipucolhatn�d a cip�met, ha m�r �gyis ilyen m�lyre hajolt�l – mondta, �s j�t nevetett, amikor �gy tettem, mintha r�k�pn�k a cip�j�re, �s egy darab v�c�pap�rral lesik�ln�m.

– T�rt�nt valami �rdekes az �r�n? – k�rdeztem, �s �jra felegyenesedtem.

– Semmi. A szok�sos h�lyes�gek.

– Megcsin�ltad a t�rt�nelem-h�zit? – k�rdeztem tov�bb.

– Csak holnapra kellett, nem? – n�zett r�m aggodalmas k�ppel. Steve rendszerint el szokta felejteni a h�zi feladatot.

– Holnaput�nra – nyugtattam meg.

– Jaj de j� – mondta megk�nnyebb�lve. – M�r azt hittem... – F�lbehagyta a mondatot, �s �sszer�ncolta a homlok�t. – V�rj csak! Ma cs�t�rt�k van. Holnaput�n...

– Megetted! – �v�lt�ttem diadalmasan, �s nagyot csaptam a v�ll�ra.

– Au! – ki�ltotta. – Ez f�jt! – Megd�rzs�lte a karj�t, de �n tudtam, hogy ennyire az�rt nem f�jt. – Kij�ssz? – k�rdezte.

– Gondoltam, itt maradok, �s elgy�ny�rk�d�m a kil�t�sban – feleltem, �s �lt�mben h�trad�ltem a v�c�n.

– Ne h�ly�skedj – mondta. – Amikor bej�ttem, 5:1-re veszt�sre �lltunk. Az�ta m�r bekaphattuk a hatodikat vagy ak�r a hetediket is. Sz�ks�g�nk van r�d. – A futballr�l besz�lt. Minden eb�dsz�netben lej�tszottunk egy meccset. Rendszerint a mi csapatunk nyert, de most sok j� j�t�kosunkat n�lk�l�zn�nk kellett. Dave Morgan elt�rte a l�b�t. Sam White �tiratkozott egy m�sik iskol�ba, mert elk�lt�ztek. Danny Curtain pedig abbahagyta a futballt, hogy a nagysz�netekben kil�ghasson Sheila Leigh-jel, akivel egy�tt j�r. Az idi�ta!

�n vagyok a csapat legjobb k�z�pcsat�ra. Vannak n�lam jobb v�d�k �s k�z�pp�ly�sok, Tommy Jones pedig az eg�sz iskol�ban a legjobb kapus, de �n vagyok az egyetlen, aki k�pes arra, hogy el�ret�rve egy nap ak�r n�gyszer vagy �tsz�r is t�vedhetetlen�l a kapuba tal�ljon.

– Ok� – mondtam, �s fel�lltam. – Kih�zlak benneteket a cs�v�b�l. A h�ten mindennap mesterh�rmast l�ttem. K�r lenne most meg�llni.

Elh�ztunk a nagyobb fi�k mellett – a mosd�k k�r�l cigiztek, mint rendesen –, egyenesen az �lt�z�szekr�nyemhez, hogy �tvegyem az edz�cip�met. Az el�z� fantasztikusan j� volt, egy fogalmaz�sversenyen nyertem. De p�r h�napja elszakadt a f�z�je, �s az oldal�n is kezdett lev�lni a gumi. Es persze a l�bam is n�tt! A mostani cip�m is bar�, de az�rt nem ugyanaz.

8:3-ra �gt�nk, amikor oda�rtem. Nem volt ez igazi p�lya, csak egy hossz� r�sz az iskola udvar�n, amelynek mindk�t v�g�n f�lfestett�k a kapukat. Ak�rki festette is, komplett idi�ta volt. Az egyik oldalon t�l magasra, a m�sikon meg t�l alacsonyra festette a fels� kapuf�t!

– Nyugi, sr�cok, megj�tt G�ppuskal�b� Shan! – ki�ltottam, �s berohantam a p�ly�ra. T�bben nevettek vagy morogtak valamit, de l�ttam, hogy a t�rsa�m arca felder�lt, az ellenfelek� pedig elkomorodott.

�ri�si lend�lettel rohamoztam, �s egy perc alatt k�t g�lt is l�ttem. Minden jel arra vallott, hogy felz�rk�zunk, vagy tal�n meg is nyerj�k a meccset. De kifutottunk az id�b�l. Ha kor�bban �llok be, minden a legjobban alakult volna, de �pp akkor sz�lalt meg a cseng�, amikor el�rtem a legjobb form�mat, �gyhogy 9:7-re kikaptunk.

�pp amikor levonultunk a p�ly�r�l, Alan Morris futott ki az udvarra. Az arca ki volt v�r�s�dve, �s zih�lva kapkodta a leveg�t. �k a h�rom legjobb bar�tom:

Steve Leopard, Tommy Jones �s Alan Morris. Val�sz�n�leg mi vagyunk a vil�g legfurcs�bb n�gyes fogata, hiszen csak egyik�nknek – Steve-nek – van g�nyneve.

– N�zz�tek, mit tal�ltam! – rikoltotta Alan, �s egy �zott pap�rlapot dugdosott az orrunk al�.

– Mi az? – pr�b�lta kikapni a kez�b�l Tommy.

– Egy... – kezdte Alan, de elhallgatott, mert felharsant Mr. Dalton hangja:

– Ti ott n�gyen! Befel�!

– J�v�nk, Mr. Dalton! – �v�lt�tte vissza Stevc. � Mr. Dalton kedvence, �gyhogy rendszerint minden olyasmit meg�szik, ami�rt mi, t�bbiek szorulni szoktunk. P�ld�ul amikor tr�g�r szavakat kever a besz�d�be. Ha �n haszn�ln�k h�be-h�ba olyan szavakat, mint Steve, m�r r�g kir�gtak volna.

De Steve-vel Mr. Dalton kiv�telez, mert k�l�nlegesnek tartja. Steve n�ha t�nyleg fantasztikus, b�rmit k�rdeznek az �r�n, mindent tud, m�skor meg a nev�t is alig tudja kibet�zni. Mr. Dalton azt mondja, Steve amolyan idiot savant, ami annyit jelent, hogy h�lye zseni!

De ak�rmennyire is kiv�telez vele Mr. Dalton, m�g Steve-nek sincs megengedve, hogy elk�ssen az �r�r�l. �gy azt�n ak�rmit tal�lt is Alan, v�rnia kellett vele. A focit�l kimelegedve, lihegve visszatrappoltunk az oszt�lyba, �s megkezd�d�tt a k�vetkez� �ra.

Nem sejtettem, hogy Alan rejt�lyes pap�rlapja egyszer �s mindenkorra meg fogja v�ltoztatni az �letemet. �r�k id�kre elrontja!